Örömünnepet csináltak az akadályfutásból Nagyatádon

Míg szombaton minden a felkészültségről és az eredményről szólt a nagyatádi szoborparkban, addig vasárnap a 63. Bázist vezető Vlasics Zoltán és a Running Warriors egy olyan versenyt és örömünnepet hozott össze, amely elsősorban a szeretetről, az együttműködésről és az elfogadásról szólt.

A vasárnapi versenynap nagyon hasonlóan indult, mint a szombati: OCR akadályfutó csapatversennyel indult az első futam. Három fős csapatok mérték össze erejüket, egyszerűsített időméréssel, és azzal az engedménnyel, hogy a nehéz, mászós akadályokat a csapat a legjobbjának kellett csak teljesítenie. A táv is a szombati 8 kilométerhez képest ötre szerényedett. De már ezeken a futamokon érződött, hogy valami más. A Vlasics Zolitól megszokott brutál nehéz akadályok valahogy élüket vesztették, és a megszokott versenyszigor is alábbhagyott vasárnapra. Ezt aztán a szervezők is elismerték: a vasárnapot az élmények határozták meg. Azt szerették volna, ha mindenki jól érzi magát úgy, hogy közben kihozhatta magából a maximumot.

A barátságosra szelídült csapatverseny után került sor az egyéni, családos és gyerekfutamokra. Ezek a programok már kifejezetten a sport szeretetéről szóltak. Vlasics Zoltán tovább egyszerűsített a pályán, hogy egészen biztos meg tudja csinálni mindenki, vagy ha mégsem, akkor se essen kétségbe. Ezért például az időmérést és az időbüntetést is eltörölte, senki ne szorongjon a teljesítés miatt, egyszerűen csak élvezze, hogy akadályokat küzdhet le, hogy sportolhat.

A nap fő attrakciója mégis ezután következett

A szervezők meghívására érkeztek Nagyatádra down-szindrómás betegek, és parasportolók, hogy ők is kipróbálják, és talán meg is szeressék az akadályfutást.

– A Down Alapítvány otthonaiból hoztunk sportolni vágyó betegeket – mondta el kérdésünkre Sebestyén Diána, a Down Alapítvány koordinátora. – De eljöttek ma Nagyatádra a speciális olimpiai csapat sportolói is. Nagyon ügyesek voltak a srácok, nem hagytak ki egyetlen akadályt sem. Mindenki azt mondta, és én magam is úgy érzem, hogy nagyon motiváló a hozzáállásuk a versenyhez, ahhoz, ahogy szívvel-lélekkel rohantak végig a pályán, olykor akár erejükön felül is. Jó volt látni, hogy becsületesen küzdötték végig a pályát, de a társaiknak is mindig akartak segíteni, ha kellett meg is várták egymást. Mindenki kapott befutóérmet is, amiről azt gondolom, hogy most mindenkinek a nyakában lesz két-három napig, talán ezekkel az érmekkel is alszanak egy darabig. Mert ők tényleg nagyon őszintén tudnak örülni ezeknek a dolgoknak, és büszkék arra, amit végig csináltak.

Sebestyén Diána elmondta azt is, hogy bár a down-szindrómás versenyzők csapata eleinte nagyon izgult, de aztán elkapta őket is a verseny heve, úgyhogy a már a rajt előtt, sokkal korábban szerettek volna nekivágni a versenytávoknak. A koordinátor elmondta azt is, hogy nagyon szeretné, ha minden akadályfutó versenyen lenne parafutam is. Mert ez nagyon jót tesz a sérült fiataloknak is, és akárhogy vesszük, még az elit sportolók is meríthetnek abból az alázatból, elszántságból, motivációból amivel ők egy ilyen versenynek nekiindulnak. 

A down-szindrómás fiatalok igazán akkor kezdtek el megnyugodni, és győződtek meg végleg arról, hogy jó helyre jöttek, mikor a versenypályára megérkezett Hófehérke, a Gonosz – ám mostanra jó útra tért – hercegnő oldalán, mögöttük pedig egy Star Wars rohamosztagosa, és a Lecsóból megismert séf masírozott. Hiszen mi baj is történhet, ha velük versenyez Hófehérke és a többiek is?

– Ismert és kedvelt karakterek jelmezeibe bújva látogatjuk meg a beteg gyerekeket, szerte az országban, elsősorban a kórházakban – mondta el kérdésünkre Hófehérke, azaz Honfi Júlia, a Coshelp Egyesület jelmezes kórházlátogatóinak vezetője. – Mi azért jöttünk ma, hogy egy kicsit csökkentsük a versenyizgalmat, és szórakoztassuk a gyerekeket. Azt gondolom sikerrel jártunk, mert nagyon szerettek minket. A down szindrómásokkal azért is jó együtt lenni, mert ők nagyon őszintén fejezik ki magukat. Ahogy megláttak minket, rögtön odajöttek, megöleltek, mint ha ezer éve ismernénk egymást. És ez persze így is van, hiszen nagyon régóta látnak minket a mesékben, a televízióban, és meg nem fordul a fejükben, hogy nem lennénk igaziak. 

A versenyről az ebédet követően minden igazolt- hobbi- és parasportoló eredményesen, elfogadó szeretettel térhetett haza. Nagyatád, a 63. Bázis, és Vlasics Zoltán valami olyat alkotott a versenyhétvégén, amely mindenképpen különleges, nem csak az akadályfutó versenyek között, de jó mintával szolgálhat minden sportág számára is.

Egy régebbi versenyről készült videós beszámolónkat itt találod!