Felújítás

13 órája

Régi álmot teljesít be az aszfaltos összekötő út

Elkezdték az alapozási munkát a Várda és Magyaregres közötti összekötő úton. A kamionok tonnaszámra hordják a követ az út alapjába ezekben a napokban.

Marosi Gábor

Bodor Zoltán, Magyaregres polgármestere érdeklődésünkre elmondta, a két település között négy méter szélességben majdnem két és fél kilométer hosszan építenek aszfaltos utat. A beruházás értéke csaknem 210 millió forint, melyre a két önkormányzat a vidékfejlesztési pályázaton nyert támogatást. Az út mindkét oldalán egy méter szélességben megerősített padka is készül zúzalékkőből, valamint földárkokat is kialakítanak majd. 
– Várdának és nekünk is régi álma válik valóra, ha elkészül az út – mondta Bodor Zoltán. 

Főleg a mezőgazdasági gépek miatt fontos, hogy megépüljön. Ezen a szakaszon ugyanis van egy telephely, szárító, melyet most könnyebben meg lehet majd közelíteni és nem kell Juta, valamint Kaposfüred felé kerülni 

– tette hozzá. Az út Magyaregresről, a József Attila utcából indul és becsatlakozik Várdánál a fonyódi útba. A kivitelezés várhatóan az év végéig elkészül. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában