Nem csak állatok hangja, de mókusok pótanyukája is volt már

Pogány Judit valamennyi családtagja állatrajongó volt. Bátyja egyebek között díszhalakat tartott otthon.

Egy alkalommal, amikor az akváriumhoz vásárolt kellékeket, egy vásott kölyök három kis mókust vitt be az állatkereskedésbe: el akarta adni őket. – A bátyám azt mondta a boltosnak, hogy csak egy „bolondot” ismer, aki talán fel tudja nevelni őket: ő pedig a húga. Így kerültek hozzánk – mesélte Pogány Judit, aki akkor már segédszínészként dolgozott a Csikyben. – Édesanyám felült az ágyban, és örömében a paplant veregette, amikor sejtelmesen megkérdezte: „Na, mi van nekünk?” Körülnéztem a szobában, és megláttam egy kis fa­rönköt, azonnal tudtam, hogy „mókus”. „Igen, de mennyi?” örvendezett tovább édesanyám. Kezdetben egy-egy üveggel, később kettő-hárommal is cucliztak – mesélte a mókusok pót­anyukája, aki éjjel-nappal, három óránként táplálta a kis jószágokat. – Volt, hogy édesanyám, nevelőanyám és én, hárman etettük őket egyszerre – tette hozzá. – Hősugárzó alatt bontottuk ki a takaróból, kamillateában fürdettük őket. Oltásra is elvitte a három mókust a város másik felére, gyalog. – Egy kolléganőmmel találkoztam, és beültünk a Dorottya-ház teraszára, ahol a sportszatyorból kiengedtem a mókusokat. Tudtam, hogy nem mennek el, nem fognak rólam lemászni. Megállt a forgalom, mindenki „ájultan” nézte őket, ahogy rohangásznak rajtam – mesélte nevetve. – Elmondhatatlan pillanatokat szereztek nekünk, sikítva nevettünk a mutatványaikon. Kedvenc időtöltésükként édesanyám horgolt függönyén ugráltak. A szekrény tetejéről, három métert repülve. Amikor már cafatokban lógott a függöny, csomókat kötöttünk rá, hogy stabilabb legyen nekik. A járókelők pedig ott „moziztak” az ablakunk alatt, a mókusokat figyelve.

– Csodálatos bizalom alakult ki közöttünk. Amikor megszereztek valami kincset, amit szerettek volna elspájzolni, azt rendszerint a fejünk búbján akarták elrejteni. Belegyömöszölték a hajunkba, kopogott a mogyoró a fejünkön. Ha eltűnt valami a lakásban, azonnal tudtuk, hol keressük: a három zsivány egy teáskannában gyűjtötte a kincseket, a szekrény tetején.

A szomszédasszony mindig panaszkodott a nevelőanyámnak, hogy ennyi egér még sosem volt a környéken, mert nagyon dézsmálják a padlásukon a diót.

Mi csak összenéztünk, mert tudtuk: nem az egerek kaptak rá a dióra, hanem a Mimi...

Cicák örökbe

Pogány Judit a saját tizenhét éves macskáján kívül még öt befogadott cicát gondoz. Majdnem ennyi süni is megfordul a kertjében, amelyekről szintén szeretettel gondoskodik. – Pár hete érkezett egy fehér macska, kék szemekkel és négy kiscicával. Nem tudok megtartani ennyit! El kell ajándékoznom a kicsiket, mindegyiknek szeretnék gazdit találni – mondta Pogány Judit, aki az udvari sünök téli álomba vonulásával egy időben a madarakat kezdi etetni, tizen­nyolc helyen az udvarában.