Szezonon kívül készítette, Budapesten mutatta be vízparti képeit

– Már több mint tíz éve annak, hogy az első szezonon kívüli hosszú hétvégémet töltöttem Balatonszemesen. Emlékszem a saját döbbenetemre, amikor először lent voltam szezonon kívül, és észrevettem, hogy milyen is emberek nélkül a tópart. A part nyugalma mellett az épületek magányára is felfigyeltem, hisz arra nyáron kevésbé van lehetősége az embernek, hogy csak úgy megbámuljon egy szép nyaralót – mondta el a fotós. – A balatoni házakban az a szeretet, leleményesség és gondoskodás fogott meg, amivel a tulajdonosok az épületek felé fordulnak. A halacskás kerítések, a vitorlás hajós ablakrácsok és mozaikok, a becéző nevek az Tutukától a Mackón át a Tüskevárig és a klasszikus Visszavár-lakig. 

A kedvencem az 1960–80-as évek építészete. Hihetetlenül izgalmas időszak volt ez a Balaton partján, viszont ennek az öröksége is pusztul a leggyorsabban, talán még nem elég régi, hogy védjük és értékeljük. Az ekkor típustervek alapján készült nyaralók, a korai szállodák (mint a keszthelyi Helikon vagy a füredi Annabella), a rév és állomásépületek (Szántódon vagy Tihanyban), a hazai építészet legizgalmasabb alkotásai közé tartoznak. Az is mély nyomot hagyhatott bennem, hogy a családomban mindig sokat meséltek nekem a szemesi nyarakról, nyaralókról, pár villanév úgy visszhangzik bennem, mint a boldog gyermekkor emléke, és a történetek egészen mélyre, szüleim, nagyszüleim generációjának világába nyúlnak – folytatta az alkotó, aki gyerekkorának nyarait Balatonszemesen töltötte, és sok emléke fűződik a déli parthoz. 

– Egyre erősebb a meg­győződésem, hogy a Balaton mindenkiben a boldog nosztalgia megtestesülése. Emellett a jelenben is a Balaton lett az egyik kedvenc témám, izgatottan várom, mikor tudok újra és újra elindulni a bringámmal és a fényképezőgépemmel, bebarangolni a tópartot.