RockBalaton

2024.07.29. 13:28

A jó ügy érdekében fesztiváloznak a rockerek Fonyódon

Ismert és feltörekvő rockzenekarok lépnek fel a RockBalaton fesztiválon, amelyet augusztus 8. és 11. között tartanak Fonyódon.

Koszorus Rita

Fotó: Kajetan Jácint

Az augusztus 8-án kezdődő és 11-ig tartó tizedik RockBalaton fesztivál nem csak az önfeledt szórakozásról szól, hanem egymás segítéséről, társadalmi szerepvállalásról is. Idén is jótékony célú kiegészítő programokkal várják a szórakozni vágyókat. 

 

Egy csepp figyelem

Nem lehet elégszer hangsúlyozni a véradás fontosságát, ami különösen a nyári időszakban égető probléma. Ezért a Magyar Vöröskereszttel karöltve a RockBalaton szervezői is odaállnak a jó ügy mellé és augusztus 8-án 12 és17 óra között véradást tartunk. Bárki a karját nyújthatja a fesztivál bejáratánál, aki elmúlt 18 éves, de még nincs 65 (első véradók esetén a felső korhatár 60 év), testsúlya eléri az 50 kilogrammot és egészségesnek érzi magát. Fontos, hogy ahhoz, hogy életet menthessenek a fesztiválozók lakcímkártyával és személyi igazolvánnyal, valamint TAJ-kártyával is rendelkezni kell a helyszínen. 

Az első véradókat ajándékkal jutalmazzák a szervezők, hiszen ajándék RockBalton pólókat ajánlottak fel számukra. 

 

Fesztiválozók a rászorulókért 

Mindenki jól ismeri a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot, amely zászlójára tűzte a nehéz sorsú családok segítését. Ebben a misszióban a RockBalaton szervezői is támogatják a karitatív szervezetet azzal, hogy az augusztus 8. és 11. között dübörgő fesztiválon helyszínt biztosítanak számukra adománygyűjtésre. 

 

Négy nap önfeledt szórakozás. 
Fotó: Kajetan Jácint

Nem lehet unatkozni 

A magyar rockzene legjobbjai és a legmenőbb feltörekvő zenekarok adják egymásnak a fonyódi színpadot négy napon át. De a zenészekkel a fellépéseken túl is találkozhat a közönség, minden nap lesznek dedikálások a koncertek között, ahol a régóta vágyott autogramokat is beszerezhetik a keményvonalas fanok. 

A buli két helyszínen zajlik a RockBalatonon, hiszen a korábbi években osztatlan sikert aratott rock-discokat idén is folytatják. Minden nap a legkedveltebb rockzenék szólnak a sörsátorban, ahol igazi önfeledt szórakozás várja a betérőket. 

Igazi rocklegendák lépnek színpadra. 
Fotó: Jancsek Viktor

 

Sínen vagy négykeréken, nincs akadály 

A fesztiválnak idén is a méltán híres fonyódi piac ad otthont, ahol ingyenes parkolást biztosítanak a szervezők az autóval érlezőknek. Egyúttal arra is felhívták a figyelmet, hogy a minél kisebb környezeti terhelés érdekében javasolják a MÁV balatoni járatait. Az állomás néhány percre található a helyszíntől és a hazajutás is megoldott, hiszen a nyári idegenforgalmi szezonban az úgynevezett bagolyjáratok éjszaka is óránként indulnak a balatoni állomásokról. 

Csak magyar és élő zene. 
Fotó: Jancsek Viktor

 

A nyári Balaton rock fővárosa Fonyód

Négy napon keresztül késő délutántól estig a magyar rockzenei élet legnagyobbjai és a legjobb feltörekvő rockzenekarok szaggatják a húrokat a fonyódi Piac téren kialakított fesztiválhelyszínen.

Fellépnek Alvin és Mókusok, a P. Mobil, a Pokolgép, az Ossian, a Moby Dick, Rudán Joe, az Aurora, a Kárpátia, a Depresszió, az Omen, a Classica, a Nemzeti Hang, A Király Halott, és a Detonic, valamint Junkies dalokkal érkezik Szekeres és Barbaro. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában