Tanító Tibor kétezerszer vezette csatába az igali labdarúgókat

Tanitó Tibor neve egybeforrt az igali labdarúgással, negyven éve végzi olyan alázattal, szeretettel és odaadással a munkáját, amilyenre csak kevesen képesek. Az edző, sportvezető a napokban ünnepelte hetvenedik születésnapját, a jeles alkalomból köszöntötték őt a városi sportegyesület egykori bajnokcsapatainak tagjai, akik egy kispályás nosztalgiafoci keretén belül idézték fel az egykori rangadók hangulatát, majd az ezt követő vacsorán a futballal kapcsolatos emlékek is előtörtek.

– Három olyan csapattal is dolgozhattam, amely korábban bajnoki címet szerzett valamelyik osztályban – tudtuk meg Tanitó Tibortól – Az egyik négyszer egymás után hódította el az első helyet, a másik, melynek a fiam is tagja volt duplázni tudott az ifjúsági korosztályban. A harmadik pedig a felnőttek között nyert négy alkalommal.

A negyven év alatt így tíz, a megyei másod-, illetve harmadosztályban elért bajnoki cím fűződik Tanitó Tibor nevéhez, aki kicsit sajnálja, hogy a megyei egyben nem szerepeltek az általa vezetett csapatok, pedig voltak kiemelkedő képességű játékosai. A nagypályán elért eredmények mellett a kispályás munkásságát is sikerek koronázták, hiszen az igali Speciális Általános Iskola csapatát diákolimpiai címig vezette.

– Ezt az eredményt különösen kiemelném, hiszen megnyertük a területi és a megyei selejtezőt, majd a zánkai országos döntőt is, ráadásul veretlenül – tette hozzá Tanitó Tibor, aki az Igal SE edzőjeként több mint kétezer alkalommal ült a kispadon a felnőtt és az ifjúsági csapatokat irányítva.

– Hatvanegy évesen még igazolt játékos voltam és edző, sőt, pályagondnok, technikai vezető, valamint elnök is, egy személyben – mondta. – A legnagyobb hangsúlyt mindig az utánpótlásnevelésre fordítottam, ennek az eredménye a hat bajnoki cím és a számtalan dobogós helyezés. Mindig próbáltam a jó irányba terelni a fiatalokat.

Azt hinnénk, hogy ezek a sikerektől hemzsegő sportpályafutás legszebb pillanatai, de amikor erre rákérdeztünk Tanitó Tibor a könnyeivel küszködve csak annyit felelt, a legmeghatározóbb élménye, amikor a fiával játszhatott egy csapatban.

Az igali labdarúgás bár felnőtt szinten évek óta megszűnt, de legkisebbek még mindig rúgják a labdát a pályán.

– A felnőtt csapat megszűnése után a megyei utánpótláságokban indultunk, az U16-os korosztályban, ahol kétszer is ezüstérmet szereztünk – tudtuk meg Tanitó Tibortól. – Sajnos kifutott a korosztály és egyre kevesebb a gyerek is, főleg az, aki vágyik a futball iránt, pedig korábban az is előfordult, hogy szerelés sem jutott valakinek. Most már csak a Bozsik-programban veszünk részt, aminek a technikai dolgaiban a mai napig aktívan segítek, hiszen a futball egy örök szerelem.

A csapatok által megszerzett érmektől, serlegektől, kupáktól csak úgy roskadozott az igali sporttelepen felállított asztal, melyen számos fotó, s több, gondosan összeállított jegyzetfüzetet is őrizte a múltat. A lapokon visszaköszöntek a tudósítások, az eredmények és az összeállítások, s a nevek mellett egy-egy szám is jelezte, hogy az adott napon Tanitó Tibor miként értékelte játékosai teljesítményét. Bár azt gondolnák, hogy egy-egy győztes mérkőzésen mindenki tízest érdemelt, de elfogultsáról szó sem lehet, hiszen olykor a négyes osztályzatok is felskiccelt a füzetbe az igaliak legendás trénere. A régi csapatképek mára kissé megkoptak, de az emlékek máig élénken élnek az egykori játékosokban, akik korábbi edzőjükért még most is stoplist húztak.

– Soha nem felejtem, amikor begördült értünk a kék Trabantjával, fiatal játékosként néztünk értetlenül egymásra, hogy mi fog történni, hiszen kilencen vártunk rá, hogy induljunk az aktuális meccsünkre, végül megoldotta – mondta nevetve Orsós Viktor, egykori igali játékos. – Soha senkit nem hagyott ott, s a mérkőzések után is mindig, mindenkit hazaszállított. Hihetetlenül sokat tett a labdarúgásért. Nem volt sem pályagondnok, sem mosónő. A mérkőzések napján már kora reggel kint volt a pályán, felvonalazta, kirakta a zászlókat, feltette a hálókat, majd elindult a játékosokért, este hazaszállította őket, majd kimosta a mezeket. Tette mindezt évtizedeken át, elképesztő mennyiségű munkát fektetett abba, hogy legyen Igalban futball. Elképzelni sem tudom, hogy van még egy olyan ember, aki ennyire önzetlenül dolgozik a sportért, hiszen az utánpótlás, a pálya és a létesítmény sorsát a mai a napig a szívén viseli.

Klein Péter