Nem a győzelem, hanem a játéklehetőség biztosítása a legfontosabb

– Mindegyik megmérettetésen arra törekedtek, hogy mindenki azonos játékidőt kapjon, hiszen nem a győzelem, hanem a játéklehetőség biztosítása a cél.
– Az akadémiai korosztályban a 2008, 2009-ben születettek, illetve a 2010-esek is szerepelnek. Ez nálunk a négyes edzési, azaz a képzési csoport. Az ügyesebbek a serdülőknél és az ifjúságiaknál, sőt az NB I-es csapattal is edzenek. Az akadémiai tornákon nem az eredményesség számít, s az sem, hogy felmérjük, hol tartunk az akadémiák közötti versenyben, hanem az, hogy biztosítsunk játéklehetőséget a gyerekeknek. Ezért sohasem a legjobbjainkat visszük el a megmérettetésekre. Azok kapnak szerepet, akik az U17-ben, az U19-ben nem tudnak még játszani vagy éppen nem férnek be az NB II-es keretbe. Ezért általában nem nyerjük meg a sorozatot, de vannak olyan mérkőzések, melyekre jobban odafigyelünk.

– Az eddigi két torna szinte mindegyik mérkőzésén ugyanannyi percet játszott az összes gyerek.
– Az egyenlő játékidőt úgy lehet biztosítani, ha szakaszokat játszatunk, azaz tizenkét és fél percenként időt kérünk és sort cserélünk: hét játékos le, hét pedig föl. A győri tornán végig így szerepeltünk, s a Debrecennel és a házigazdákkal is partiban voltunk, pedig a hazaiak elleni találkozó előtt azt mondtam a gyerekeknek, ha tíz alatt maradunk, az már egy jó eredmény. Hiszen nagyon erős a csapatuk, évek óta együtt játszanak, végül úgy kaptunk ki hárommal, hogy még vezettünk is. De okoztunk meglepetést is, hiszen legyőztük a Fradit. Úgy állítottam össze a csapatot, hogy volt egy 2008-as és egy 2009-es sor. Az idősebbekkel kezdtünk, s ekkor nálunk volt az előny, aztán jöttek a fiatalok, s akkor utolért minket az ellenfél, mert a rivális edzői „meccseltek”, tehát csak egyet-egyet változtattak, azaz mindig a legjobb összeállításra törekedtek.

– A debreceni erőpróba utolsó összecsapásán változtattak az addig megszokott koncepción.
– Az első két meccset még időre játszottuk, s mindegyiket viszonylag nagyobb különbséggel elveszítettük, de az erősebb felállásban mindig tartottuk magunkat. Bohus Beáta edző úgy döntött, a DVSC elleni zárómérkőzés előtt, hogy változtatunk a taktikán: ha úgy áll a dolog, akkor jöhet a sorcsere, viszont, ha előnyben leszünk, akkor nyerjük meg az összecsapást. Erősebb sorral kezdtünk, s tizenkét perc után már négy góllal vezettünk, ekkor mondtuk a gyerekeknek, most nyerésre játszunk, s végül hét találattal legyőztük a torna legjobb csapatát. Bea nagyon jól forgatta a társulatot, sokat cserélt – igaz, a megszokott időnkénti sorcsere elmaradt –, hat-nyolc percenként egy-két változtatást eszközölt. Mindig van valami pozitív dolog, amibe bele lehet kapaszkodni, például abba, az adott 12 és fél percet megnyertük, valamelyik játékos adott nyolc gólpasszt, jól védett a kapus. Sokkal jobb ez a rendszer, mintha beneveztük volna őket az U17 harmadosztályba, ahol mindenkit húsz góllal vernénk meg.

– Mi a legnagyobb hozadéka a tornáknak?
–  Az, hogy a magyar válogatottban ott van Vámos Petra, Juhász Gréta, Albek Anna és Pásztor Noémi. A nevelés, az utánpótlásképzés nem egy meccsre, nem egy tornára szól. Mindig azt mondom a szülőknek: ide négy évre hozzák a gyereküket, ne legyenek türelmetlenek, négy esztendő múlva majd beszélhetünk az eredményekről, de addigra lesz egy érettségije a gyereknek és a tehetségétől függően, az NB I-be vagy éppen az NB I/B-be mehet. De még azt is megígérjük, hogy a fiatalok többségét fel fogják venni egyetemre, főiskolára. Sok egykori növendékünkből lett edző, gyógypedagógus, óvónő, testnevelőtanár. Az a filozófiánk, hogy teljes embert nevelünk, nálunk mindig a gyerek az első. Nekem a válogatott a második, a NEKA a harmadik és az edző csak a negyedik. Összesen hetven egykori akadémistánk játszik az élvonalban, heten eljutottak a felnőtt válogatottig is.