Kézilabda

2024.06.18. 13:07

Tornagyőzelemmel hangoltak a világbajnokságra a juniorok

Pár nappal a korosztályos vb kezdete előtt nemzetközi tornával melegített a junior női kézilabda-válogatott Debrecenben, amit aranyéremmel zárt.

Faragó Leának (jobbra) mind a hét lövése betalált a kapuba

Fotó: Németh Levente

Június 3-án kezdte meg a magyar junior női kézilabda-válogatott a közvetlen felkészülést az Észak-Macedóniában megrendezendő korosztályos világbajnokságra, ami a csapat tagjainak az utolsó korosztályos világversenye lesz.

A debreceni kéthetes edzőtábor második felében Három Nemzet-torna is várt a játékosokra, akik előbb Egyiptom korosztályos legjobbjaival találkoztak: az első félidő nagyobbik részében fej-fej mellett haladtak a csapatok, a 21. percben még a vendégek is vezettek, a hajrá viszont a magyaroké volt, akik a második játékrészben fokozatosan húztak el, végül 11 góllal nyertek. A juniorok nemzeti csapatában idén debütáló, a NEKÁ-tól Esztergomba távozó Faragó Lea lépett elő vezérré, mind a hét lövése utat talált a kapuba.

Ezután Hollandia is legyőzte Egyiptom együttesét, ezen a találkozón sem volt kérdés a két pont sorsa: a hollandok a félidőben már 16–4-re vezettek, ezt követően az is belefért nekik, hogy a második harminc percet elveszítsék. A végeredmény 22–15 lett, így következhetett a döntő.

A magyar lányokat pedig ezen a meccsen sem lehetett megállítani. A hollandok 2–2-ig tartották a lépést, ezt követően néhány perc alatt 4–0-t futottak a hazaiak, innentől kezdve pedig már nem tudta őket igazán megközelíteni a vendégegyüttes. A félidőben három gól volt a különbség, a szünet után viszont hamar eldöntötte a legfontosabb kérdést a válogatott, ugyanis a következő 10 perc 10–1-es eredményt hozott. Végül 36–21-nél telt le a 60 perc, így újabb tornagyőzelemnek örülhetett a juniorválogatott, jól hangolt a június 19-én, szerdán megkezdődő, Észak-Macedóniában rendezendő világbajnokságra.

A fináléban a balszélső, egykori NEKA-játékos Szabó Anna volt a legeredményesebb játékos, hat góllal segítette a magyar csapatot, mellette ki kell emelni a kapus Imre Szofit, aki az MKSZ jegyzőkönyve szerint a 16 kapura tartó lövésből tizenhármat hárított.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában