Labdarúgás

2024.07.23. 10:35

A sportbarátságot erősítették a Fradi öregfiúk

A Fradi öregfiúkkal játszottak barátságos mérkőzést a magyaregresi válogatott a szombaton megrendezett jótékonysági sportnapon. Az eseményt komoly hírverés előzte meg, amelynek eredményeként már a vendégek érkezését is több százan várták.

Varga László

A húszonegy fős csapatot Bodor Zoltán polgármester köszöntötte, a helyi nyugdíjasklub énekkara pedig az FTC-drukkerek által adományozott zöld-fehér népviseletben, Apáti László tangóharmonikás kíséretével többek között a Fradi indulót is elénekelte. Végül egy klub által dedikált labdát is átadtak, amely a ferencvárosiak múzeumába kerül. A fővárosiak részéről Bánfi József köszönte meg a meleg hangú fogadtatást, a találkozó megkezdése előtt pedig hangosbemondón személy szerint is bemutatta az öregfiúkat. A bevonulás a nagyok mérkőzéseihez hasonlóan gyerekkísérettel történt, a két csapat pedig az alábbi összeállításban kezdett: Fradi öregfiúk: Sikur L.,Ebedli Z., Fabio Oliviera,Marco dell Elce, Kardos E., Szeiler J.,Keller J., Csiszár Z., Fehér Á., Szenes S.,Fischer P. Magyaregres válogatottja: Farkas Krisztián, Lukács Balázs, Palkovics Zoltán, Ifj.Kozári Tibor, Tánczos Róbert, Szántó Loránt, Bodor Csongor, Kiss Bendegúz, Kozma András, Ádám Péter és Ferencz Donald. A kezdőrúgást a rendezvény főszervezőinek tündéri kislánya, Kalmár Szonja végezte, aki majdnem gólt is szerzett. Ez végül a pályára berohanó egresi gyerekeknek sikerült, akik nagy igyekezetükben még a pályáról is kiterelték a labdát, szerencséjükre a partjelző nem vette észre, VAR pedig nem volt, így a játékvezető megadta a találatot. Ezzel a helyiek el is lőtték a puskaporukat, bár a kétszer harminc perc alatt szemre is tetszetős akciókat vezetve méltó ellenfelei voltak a Ferencvárosnak.

Csapatkép

 Több szögletet is kiharcoltak, a gólokat azonban az ellenfél rúgta

 Az 1-6-os végeredmény miatt azonban nem kellett szégyenkezniük, teljesítményükről még a Fradi edzője, a jelenleg Balatonszemesen lakó Mucha József is elismerően beszélt. 

 Korrekt kis meccs volt, jól kiszolgáltuk a közönséget

- mondta. A játékosok közül többen is megjegyezték, hogy nem lehetett félvállról venni a találkozót, ügyes focisták alkották az ellenfelet. A mérkőzésnek volt még két különlegessége: a helyiek csapatát erősítő Kozári Tibort és Győrfi Jánost az utolsó percekben tiszteletbeli fradistává avatták, és az ő mezükbe öltözve közöttük fejezték be a mérkőzést. A félidőben pedig Kangoo Jumps (kenguru lányok) pomponokkal a kezükben, magyar mulatós zenével fokozták a hangulatot. A közös fotózkodás után a fővárosiak megajándékozták a gyerekeket, majd elfogyasztották a szervezők által kínált finom vadpörköltett. Bánfi József az egresi csapat méltatása mellett megdicsérte a remek szervezést és megköszönte a szívélyes vendéglátást. A lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy már tizennyolc éve szervezi az ilyen jellegű mérkőzéseket, az idén is harminc meghívásnak tesznek eleget. A Fradit a nemzet és a szeretet csapatának tartja, szerinte nem véletlenül az ország legnépszerűbb klubja. – Remélem, sikerült örömet szereznünk az ittenieknek és szereplésünkkel is erősítettük a sportbarátságot- mondta búcsúzóul.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában