Labdarúgás

2024.07.14. 16:40

Döntetlennel zárult a BFC Siófok első edzőmeccse

A hétvégén lejátszotta első felkészülési mérkőzését az NB II.-ből kieső BFC Siófok labdarúgócsapata, mely az NB III-as szezonrajtra hangol.

Mészáros József együttesén egyelőre jól látszik, hogy a játékoskeret összetételét tekintve sok volt a változó, a kérdőjelekkel körülülelt, újraformálódó csapat pedig kimondottan későn tudta csak elkezdeni a felkészülést. Ennek ellenére sikerült döntetlennel zárni a Majosi SE elleni előkészületi meccset. A találkozón a vendégek szereztek vezetést, majd Mácsik Dominik szögletét követően Biró Roland egyenlített.

BFC Siófok – Majosi SE 1–1 (1–1)

– Ez volt az első edzőmérkőzésünk és mai ellenfelünk érezhetően előrébb járt a felkészülésben – fogalmazott Mészáros József, a BFC Siófok nemrégiben kinevezett vezetőedzője, aki hozzátette. – Egyelőre jól látszott az összeszokottság hiánya és jelenleg még fizikálisan sem vagyunk olyan állapotban, amit a bajnokság megkövetel. Messze vagyunk még attól a szinttől, amivel elégedett lennék, de ezeknek a tudatában meg vagyok elégedve azzal, amit ma a pályán láttam. Voltak kimondottan szép támadásaink, és tetszetős labdakihozatalaink. Keményen kell dolgoznunk ahhoz, hogy a két hét múlva kezdődő bajnoki rajtra készek legyünk. Sokkal jobban össze kell kovácsolódnia a társaságnak, a hibáinkon pedig javítanunk kell – zárta gondolatait a rutinos szakember. 

A napokban az is kiderült, hogy Hutvágner Gergely marad a BFC Siófok hálóőre. További hírek és bejelentések hamarosan... 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában