Uszonyos- és búvárúszás

2024.07.06. 19:00

Vince Marcell álmodni sem mert jobb kezdésről

A Kaposvári 1.MCM-Diamant Adorján SE sportolója, Vince Marcell is hozzájárult ahhoz, hogy a magyar válogatott fantasztikusan szereplejen a 18. CMAS Junior Uszonyosúszó Európa-bajnokságon.

Klein Péter Nándor

Fotó: 1.MCM-Diamant Adorján SE

Remekeltek hazánk sportolói a litvániai Klaipedában megrendezett junior uszonyosúszó Európa-bajnokságon, melyről hét arany-, öt ezüst- és három bronzéremmel tért haza a magyar küldöttség, amely összesítésben az éremtáblázat második helyén zárt a görögök mögött. A Kaposvári 1. MCM-Diamant Adorján SE kiválósága, Vince Marcell első ízben került be a válogatottba, s rögtön igyekezett letenni a névjegyét.  

Vince Marcell
Fotó: 1.MCM-Diamant Adorján SE

– Az Európa-bajnokság mellett ez volt az első repülőutam is egyben, de nagyon jól viseltem, még úgy is, hogy Rigában át kellett szállnunk – mondta Vince Marcell. – Amit viszont nehezebben tudtam megszokni az az, hogy mivel északon voltunk elég későn ment le a nap, így nehezen tudtam elaludni, de pár nap után már nem okozott gondot, így mire elérkeztük a versenyig már minden rendben volt. A körülmények nagyszerűen voltak, akárcsak az uszoda, ami kellően nagy volt ahhoz, hogy elférjenek a versenyzők és a nézők. A rendezésre sem lehet egy rossz szavam sem, hiszen egyetlen perc csúszás sem volt a versenyen. 
A kaposvári sportoló nagyszerű mentális és fizikai állapotban, érkezett meg Klaipedába, még úgy is, hogy a felkészülését egy kisebb betegség is hátráltatta. 
– Motiváló volt az első nap, melyen ötven búváron két tizedet is sikerült javítanom, ami elég sok egy sprinttávon – folytatta Vince Marcell. – Ráadásul nem is erre, hanem inkább a 100 búvárra készültünk, ennek ellenére pont az nem sikerült jól. Az első napon kapott motivációt próbáltam átforgatni a 100 méteres gyorsra, ez sikerült is, hiszen bejutottam a döntőbe, amire nagyon büszke vagyok. Ez volt a célom a verseny előtt, és sikerült is elérnem, sőt, mi több, egyéni csúccsal, amit közel hat tizeddel javítottam meg. 

Fotó: 1.MCM-Diamant Adorján SE

A csúcsra viszont a váltóval ért fel a kaposvári úszó, aki megszerezte első érmét világeseményen. 
– A 4x100-as gyors mixváltóban mindenki remekelt – tette hozzá az Adorján SE sportolója. – Bronzérmet szereztünk, szinte űridővel, hiszen megjavítottunk a nevezési időnket. A döntő igen izgalmasan alakult, ugyanis az olaszokat egy tizeddel, egy benyúlással előztük meg. Jobbat nem is kívánhattam volna az első Európa-bajnokságomon. A célom, hogy a jövőben is képviselhessem Magyarországot egy Európa- vagy világbajnokságon. Ha nem is a következő évben, ugyanis akkor már a felnőttek között szerepelek majd, akkor pár év múlva.  

Fotó: 1.MCM-Diamant Adorján SE

Az uszonyosúszásban még nem él az a szabály, mely szerint azok az úszók is éremben részesülnek, akik az előfutamok során segítették a váltókat a jó eredmény eléréséhez. Emiatt Vince Marcell elesett egy újabb bronztól, hiszen a 4×50m férfi felszíni váltó – melyet döntőbe segített a kaposvári úszó – a fináléban a harmadik helyen végzett. 
– Nem bánom, hogy nem vezették be ezt a szabályt, a lényeg, hogy sikerült bejuttatnom a csapatot a döntőbe – véli Vince Marcell, aki hozzátette: úgy érzi mindent megtett azért, hogy a válogatott a fináléban szerepeljen. 

Igazi versenyzőtípus 

– Marci felkészülés zökkenőmentesen zajlott, bár az elutazás előtti héten egy kisebb megbetegedéssel küzdött, ami két napra kivonta az edzésből – mondta Lábodi Laura, a Kaposvári 1.MCM-Diamant Adorján SE edzője. – Emiatt egy kicsit legyengült a szervezete és izgultunk, hogy ez visszaveti a teljesítményét. Szerencsére vissza tudtuk hozni arra a szintre, amin előtte volt és egyáltalán nem érződött ez a betegség az úszásán. Teljes mértékben elégedett vagyok az eredményeivel, hiszen egyéni csúcsokat döntött. Fő számában, 100 méteres uszonyos gyorson előbb egyéniben, majd a váltóban is felülmúlta addigi legjobbját. Az első Európa-bajnokságából azt a következtetést lehet leszűrni, hogy jó versenyzőtípus, hiszen remekül vette az akadályokat és a teher alatt sem roppant össze, ugyanis tudta, hogy a magyar váltó éremért küzd, s ehhez hozzá tudta segíteni a csapatot.  

Fotó: 1.MCM-Diamant Adorján SE

Vince Marcell eredményei: 

  • 50 m apnea: 9. hely (egyéni csúccsal) 
  • 100 m búvárúszás: 11. hely 
  • 100 m uszonyos gyors, délelőtti előfutamban 8. hely (egyéni csúccsal) 
  • 100m mix uszonyos gyors váltó: 3. hely 
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában