Labdarúgó MOL Magyar Kupa

2024.08.27. 00:35

Harmadosztályú ellenfelet kapott a Rákóczi FC

Hétfő kora este az M4 Sport stúdiójában, a korábbi szövetségi kapitány, Gellei Imre közreműködésével elkészítették a labdarúgó MOL Magyar Kupa harmadik körének párosítását. A sorsolás értelmében a szintén harmadik ligás Facultas-Tiszafüredi VSE gárdáját fogadja a Kaposvári Rákóczi FC.

Klein Péter Nándor

Fotó: Lang Róbert

A MOL Magyar Kupa első két fordulójának akadályait sikerrel vevő Rákóczi FC háza táján is izgalommal várhatták a hétfői sorsolást. A harmadik körben ugyanis újra kiegészült 64 csapatra a mezőny, hiszen bekapcsolódnak a küzdelmekbe az első, illetve a második vonal klubjai. Az NB I.-es csapatok kiemeltként várhatták a sorsolást, ami azt jelentette, hogy ebben a körben még nem kerülhetnek össze egymással, tehát a kiírás értelmében, biztos, hogy utaznak, hiszen minden esetben az alacsonyabb osztályú együttes a pályaválasztó. 

Egy helyen változott a Rákóczi FC kezdője
Otthon lép pályára a Rákóczi FC Fotó: Szakony Attila

Két akadályt már átugrott a Rákóczi FC

A Rákóczi FC viszont egyelőre elkerülte a nagyágyukat, hiszen az NB III. Észak-Keleti csoportjának listavezetője, a Facultas-Tiszafüredi VSE látogat majd a somogyi vármegyeszékhelyre. 

A harmadik forduló hivatalos játéknapjai: szeptember 14–15. A továbbjutás egy továbbra is mérkőzésen dől el. Döntetlen esetén kétszer tizenöt perces hosszabbítást játszanak a csapatok, ha abban sincs döntés, akkor tizenegyesek következnek. 

További párosítások:  

Budafoki MTE (NB II.)–Ferencvárosi TC (NB I.)
Vasas FC (NB II.)–Nyíregyháza Spartacus FC (NB I.) 
HR-Rent Kozármisleny (NB II.)–Kecskeméti TE (NB I.) 
Kolorcity Kazincbarcika SC (NB II.)–DVTK (NB I.) 
Békéscsaba 1912 Előre (NB II.)–DVSC (NB I.) 
FC Hatvan (NB III.)–ZTE FC (NB I.) 
Szombathelyi MÁV Haladás VSE (NB III.)–Puskás Akadémia (NB I.) 
Monor SE (NB III.)–Fehérvár FC (NB I.) 
Hódmezővásárhelyi FC (NB III.)–MTK Budapest (NB I.) 
Putnok FC (NB III.)–ETO FC Győr (NB I.) 
Mezőörs KSE (Győr-Moson-Sopron I.)–Paksi FC (NB I.) 
Fémalk-Dunavarsány (Pest I.)–Újpest FC (NB I.) 
Mezőkövesd Zsóry FC (NB II.)–Aqvital FC Csákvár (NB II.) 
FC Nagykanizsa (NB III.)–FC Ajka (NB II.) 
Pécsi MFC (NB III.)–Szentlőrinc (NB II.) 
BKV Előre (NB III.)–Gyirmót FC Győr (NB II.) 
III. kerületi TVE (NB III.)–Kisvárda Master Good (NB II.) 
Eger SE (NB III.)–Soroksár SC (NB II.) 
Füzesabony SC Erőss Út (NB III.)–Szeged-Csanád GA (NB II.) 
DEAC (NB III.)–BVSC-Zugló (NB II.) 
Kelen SC (NB III.)–Budapest Honvéd FC (NB II). 
Testvériség Újpalota SE (BLSZ I.)–Opus Tigáz Tatabánya (NB II.) 
Érdi VSE (NB III.)–Dorogi FC (NB III.) 
Iváncsa KSE (NB III.)–Tiszakécskei LC (NB III.) 
Credobus Mosonmagyaróvár (NB III.)–Budaörs (NB III.) 
1908 SZAC (BLSZ I.)–ESMTK (NB III.) 
Sárvár FC (Vas I.)–FC Sopron (NB III.) 
Dunaújváros FC (Fejér I.)–Karcagi SE (NB III.) 
Tarpa SC (Szabolcs-Szatmár-Bereg I.)–Harta SE (Bács-Kiskun I.) 
Gödöllői SK (Pest I.)–Csornai SE (Győr-Moson-Sopron I.) 
Balatonalmádi SE (Veszprém I.)–Pápai Perutz FC (Veszprém I.) 

A fordulók időpontja 

  • 3. forduló: szeptember 14–15. 
  • 4. forduló: október 30. 
  • Nyolcaddöntő: február 26. 
  • Negyeddöntő: április 2. 
  • Elődöntő: április 23. 
  • Döntő: május 14., Puskás Aréna 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában