Helyi sport

2024.09.17. 13:40

Győzelem hazai pályán

Fotó: Muzslay Péter

Két edzőmérkőzéssel debütált a Kaposvári Női Röplabda Club a múlt héten. Székesfehérváron kezdte meg szereplését szerdán a KNRC új érkezőkkel felálló gárdája. A MÁV Előre Foxconn csapatával játszottak edzőmérkőzést, ahol az idei szezon első összecsapásában döntetlent játszottak. A mérkőzés után Vincent Lacombe vezetőedző is értékelte a mérkőzésen látottakat. 
Úgy érzem három héttel a felkészülés megkezdése után fizikailag rendben vagyunk. – emelte ki a vezetőedző, majd hozzátette. – Ami pozitív, hogy látszott az, amit edzéseken gyakorolunk, de még szinte mindenben javulnunk kell, messze vagyunk még attól a mutatott játéktól, amit majd a szezon során látni szeretnék. Van még három hetünk fejlődni. 
A folytatásban az idei szezon első hazai mérkőzését játszotta a KNRC a Kaposvár Arénában szombaton, ahol az ellenfél ismét a MÁV Előre Foxconn együttese volt. Remekül sikerült a debütálás a kaposvári közönség előtt, hiszen Vincent Lacombe tanítványai meg is szerezték első győzelmüket, 3–1 arányban bizonyultak jobbnak a fehérvári gárdánál. 
A KNRC csapatánál idén már harmadik szezonját kezdő Godó Panna is megszólalt a hazai találkozó kapcsán. 
Hazai közönség előtt mindig jobb játszani, így amint játéklehetőséghez jutottam, igyekeztem az első ponttól megragadni az alkalmat. Úgy érzem ez tegnap sikerült is – emelte ki a KNRC szélső ütője, aki a formálódó csapatról is beszélt. – Szerintem az összhangot még keressük de ez érthető, hiszen szinte teljesen kicserélődött a csapat. Szépen lassan, de összefog érni ez a társaság is – fogalmazott Godó Panna. 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában