Két magyar aranyérem születését közvetíthette Varga Péter a kaposvári riporter

– Több világverseny után ismét ötkarikás játékokról közvetített. Hányadik nyári olimpiája volt ez kommentátorként? 
– A párizsi olimpia volt a harmadik, amelyen ott lehettem az M4 Sport sportriportereként. Brazíliában, Rio de Janeiro városában indult ez a fantasztikus kaland, aztán jött a 2021-es tokiói olimpia, s most Párizsban is kint lehettem. 
– Hogyan dől el egy ilyen világ­esemény előtt, hogy melyig sportágakat közvetíti majd? 
– Már évekkel korábban, különböző világversenyek kommentálásával megkapjuk a lehetőséget a bizonyításra az adott sportágakban, s ezek alapján dől el, hogy alkalmasak vagyunk-e a feladatra. Az olimpia előtt például voltam vívó-világbajnokságon és -világkupákon, illetve a nyílt vízi úszók nemzetközi megmérettetéseit is közvetítettem, igaz, azokat nem a helyszínről. Végül a magyar érdekeltségű versenyek közül az olimpián is ezt a két sportágat osztották rám. 

– Mi volt a kihívás az idei közvetítésben? 
– Nyílt vízi versenyt az olimpiáig csak a budapesti stúdióból közvetítettem, itt azonban kiépítettek a rendezők kommentátorállásokat a Szajnánál, a III. Sándor hídon. Ezzel még nem is lett volna baj, csak az utolsó métereket gyakorlatilag teljesen eltakarta a híd másik oldala, mert alatta történt a célba érkezés. Ráadásul a monitorunkat sütötte hátulról a nap, semmit sem láttunk, így kellett megoldani a feladatot, szinte vakon. Az egyetlen szerencsénk az volt, hogy a nézők számára felállított, tőlünk körülbelül ötven méterre lévő kivetítőn valamennyire azért lehetett követni a verseny alakulását. A vívásnál nem volt újdonság a helyszíni munka, elég csak a 2023-as milánói vívó-vb-t említeni, amelyen dolgozhattam. Ott ráadásul szakértő nélkül, az olimpián viszont már az Athénban ezüstérmes kardvívó, Nemcsik Zsolt ült mellettem, aki nagyon sokat tett hozzá ahhoz, hogy a lehető legjobban közvetítsük a nézők számára a versenyeket. 
– Az elmúlt évek alatt szerzett rutin sokat segít? 
– Igen. Pontosan tíz évvel ezelőtt kerültem Budapestre a Kapos Televíziótól, először a Kossuth és a Petőfi Rádióban mondtam és szerkesztettem a sporthíreket, 2015 októberétől pedig gyakorlatilag heti rendszerességgel kommentálhatok meccseket az M4 Sporton, de a rádió is szívügy. Idén például a rádió riportereként a labdarúgó Bajnokok Ligája és az -Európa-bajnokság döntőjét is a helyszínről közvetíthettem, a londoni Wembleyből és a berlini Olym­piastadionból. Szóval, most már tényleg van egy tapasztalat, amire lehet támaszkodni, de természetesen mindig van hova fejlődni. 
– Milyen érzés magyar olimpiai aranyérmeket közvetíteni? 
– Örökké emlékezetes dolgokról van szó, sokan a szakma csúcsának is nevezik, ha olimpiai aranyérmet közvetíthetnek. Az biztos, hogy annyira boldog ritkán voltam életemben, mint az első aranyat követően, a párbajtőrcsapatunk győzelme után, amikor Siklósi bevitte a győztes tust. Ám ugyanilyen nagy pillanat volt Rasovszky Kristóf aranyérme és Betlehem Dávid bronzérme, ami szintén felejthetetlen marad. Említettem, hogy az úszásnál voltak nehezítő körülmények, Rasovszky viszont végig annyira magabiztosan vezetett, hogy biztosak voltunk benne, nyerni fog, Betlehemnél a nagy hajrájakor viszont már volt izgulás, hiszen róla és ellenfeléről is lejött a sapka, és csak az ösztöneimre hagyatkozva mondtam be a cél előtt, hogy ott úszik, nézzük, és óriási megkönnyebbülés volt, hogy tényleg ő tempózott be a harmadik helyen. Nem vicc, szegény német kolléga mellettem például a két olaszt látta harmadiknak, illetve negyediknek. Szóval, tényleg gyönyörű feladatok ezek, de a jól kivitelezett megvalósításuk maximális koncentráció és megfelelő rutin nélkül nem működik, és persze azért nem árt egy kis szerencse sem. 
– Fejben nagyon ott kell lenni a pillanat hevében is. 
– Ez nagyon fontos. Tokióban a sportlövészet volt a magyar érdekeltségű sportágam, akkor Péni István döntőjét közvetítettem. Elkezdődött a verseny, és egyesével estek ki a versenyzők. Ahogy láttam, hogy egyre tovább és tovább jut Péni, egyre hevesebben vert a szívem. Mivel nekem az volt az első magyar döntőm, arra tökéletes volt, hogy felkészítsen a párizsi olimpiára és az éremközeli helyzetekre. Ilyenkor tudni kell például, hogy ha emelkedik a pulzusom, akkor hogyan használjam a hangom, oda kell figyelni, hogyan beszélek. Amit nem lehet kontrollálni, azok a könnyek, de a beszéd nem torzulhat el annyira, hogy az megzavarja nézőt. Egyrészt nagyon észnél kell lenni, ugyanakkor a szívedet is bele kell tenni, de mindig a sportoló a lényeg, mi csak kellékek vagyunk. 
– Egy ilyen sűrű időszak után mi a terv a folytatásban? 
– Rengeteg impulzus ért, annyi esemény volt és annyi mindent lehetett tanulni, hogy ilyenkor folyamatosan azon gondolkodom, mit lehetne jobban csinálni a jövőben. Első számú célom, hogy a szakmai finomságokra koncentráljak a következő időszakban. A célom, hogy minél jobb legyek és még többet tudjak nyújtani ebben a szakmában. 

– Akkor mondhatjuk, hogy – jó értelembe véve – maximalista? 
– Néha sajnos rossz értelemben is az vagyok, ezt lehet, el kéne engedni. Sokszor ott van a fejemben, hogy mit csinálhattam volna jobban. Régebben sokat sulykolták belém, hogy adjam önmagam, legyek kicsit lazább, és ha élvezem, amit csinálok, akkor ezt megérzi a néző is. Azért most már eltelt tíz év, kialakult egy stílus, ami persze mindig formálódik. Amellett, hogy tényleg szükséges a lazaság, egyfajta komolyság is kell, hiszen az M4 Sport Magyarország első számú sportcsatornája, és itt közvetíteni egy rang, megtiszteltetés. Az elmúlt években azért a lazább énemből is többet engedek meg magamnak, de a lényeg sosem a kommentátor, hanem az, ami a pályán történik. Annál nem lehet fontosabb szerintem. 
– Szakmailag nagy sikereket tudhat magáénak. Mindig erre vágyott? 
– Igen, de ehhez rengeteget kellett és kell is dolgozni. Vidékiként kerültem a fővárosba, nagyszerű kollégák közé, és talán sikerül is megfelelően helytállni, de ezt persze nem én, hanem mindig a nézők döntik el. Már gyerekként is sportriporter szerettem volna lenni. A kötelező olvasmányok mellett vagy helyett én már 6-7 évesen is inkább a sporttémájú könyveket lapozgattam, és igyekeztem mindent tudni múltról és jelenről. Most egy picit visszapillantva, szerintem jól döntöttem, hogy ezt a nagyszerű hivatást választottam.