Közélet

2009.03.18. 07:46

Leszólították a hírhedt thaiföldi lányok a fotóst

Pálmafák, tengerpart, igéző lányok, testet-lelket gyönyörködtető masszázs – ennyit bizonyosan mindenki tud Thaiföldről. Azt viszont már sokkal kevesebben tudják, hogy itt található a Nikon legnagyobb, Japánon kívüli gyára.

Vas András

A kaposvári fotós, Klencsár Gábor viszont éppen a cég révén jutott ki a távol-keleti országba: kellemeset a hasznossal, azaz a kikapcsolódást ötvözhette a szakmával. A klasszikus szezon végén – decembertől a tavasz első napjaiig tart az igazi turistainvázió – utazott egy hétre a hajdani Sziámba.
- Imádom a Keletet – mondta felvezetésül Klencsár Gábor –, ha tehetem, saját elhatározásból is arrafelé indulok: Nepál, Bhután, India világa teljesen elvarázsol. Az irány tehát ezúttal is jó volt, persze tudtam, teljesen más kultúrába csöppenek majd.
A Himalája országaival ellentétben ugyanis Thaiföldről nem állítható, hogy ismeretlen lenne a turisták előtt. Sőt, az délkelet-ázsiai ország nemcsak a térség, de a világ egyik legismertebb turistaparadicsoma.

[caption id="" align="aligncenter" width="340"] Imádnivaló Thaiföld
[/caption]

- Ez még akkor is igaz, ha a helyiek szerint az emlékezetes 2004-es cunami, valamint a tavalyi belvillongások, no és természetesen a gazdasági világválság miatt jelentősen visszaesett a forgalom – jelentette ki a kaposvári fotós. – Talán ezért sem érzi magát egy pillanatra sem veszélyben az ember: mindent elkövetnek, hogy a vendégek jól érezzék magukat náluk, hiszen tudják, hogy ebből kell megélniük.
S ez egyúttal azt is jelenti, hogy bár a szezon a balatonihoz hasonlóan alig három hónap, a helyiek nem egy etapban akarnak-próbálnak meggazdagodni.
- A megélhetés olcsóbb a hazainál, az éttermekben is normálisak az árak – mesélte Klencsár Gábor. – Egyedül az itallal kell vigyázni, a legolcsóbb helyen is hatszáz forintnál kezdődik egy pohár, de egy éjszakai bárban simán elkérnek ötezer forintnyi helyi pénzt, bát egy sörért. Éppen ezért nem árt tájékozódni, mielőtt beül valahová az ember: milyenek az árak, s van-e kötelezően előírt fogyasztás.

[caption id="" align="aligncenter" width="340"] A világ egyik legismertebb turistaparadicsoma
[/caption]

Persze nemcsak az alkohollal, de a mesze földön híres thai lányokkal is pórul járhat a vendég, ha nem figyel. A szexipar a turizmus teljesen elfogadott része, s bizony akár egy szimpla masszázsszalonban is pórul járhat, de legalábbis erősen meglepődhet, aki nincs tisztában a szokásokkal.
- A masszázs a mindennapi élet egyik legfontosabb része – folytatta Klencsár Gábor. – Ahogy Magyarországon bankok és telefonos cégek vannak minden második üzletben, ott masszázsszalonok. Ezerféle szolgáltatással: a szimpla talpmasszázstól a „Happy finish!”-ig, azaz  „Boldog vég!”-ig. Utóbbit persze némi felárral számolják… De nem erőltetik.



Mint ahogyan a szintén híres-hírhedt thai lányokkal is csak akkor kerül kapcsolatba a vendég, ha kifejezetten keresi a társaságukat. Na jó, a figyelmet megpróbálják felhívni magukra, hiszen a bárok, szórakozóhelyek bejáratainál leszólítják az arra járót, de nem erőszakoskodnak, csak azokkal foglalkoznak, akik hajlandóságot mutatnak az ismerkedésre.

[caption id="" align="aligncenter" width="340"] Érdemes tisztában lenni a szokásokkal
[/caption]

- Azért vigyázni kell velük – jegyezte meg a kaposvári fotós. – A legjobb, manökenküllemű nők szinte mind transzvesztiták, s ember legyen a talpán, aki ezt a külső alapján megmondja róluk, szóval nagyot lehet hibázni… És nem lehet potyázni: ha valaki hagyja, hogy két lány az ölébe üljön, akkor már nem lehet visszatáncolni: ha egy ujjal sem nyúl hozzájuk, akkor is ki kell fizetni őket. Vagy jönnek az erős emberek…
Ám aki nem keresi a bajt, ugyanolyan biztonságban érezheti magát, mintha valamelyik európai tengerparton süttetné a hasát.

[caption id="" align="aligncenter" width="340"] A szexipar ázsiai fővárosa
[/caption]

- Az egész országnak van valami kedélyessége, jó hangulata, lazító hatása – állította Klencsár Gábor. – Egyfelől klasszikus Ázsia, annak minden jellegzetességével, például az ihatatlan csapvízzel, s az ehetetlen friss gyümölcsökkel, másfelől Bangkok igazi metropolisz felhőkarcolókkal, emeletes sztrádákkal, melyekről itt, Magyarországon álmodni sem merünk. Ja, és egy magyarnak az is érthetetlen, hogy akad olyan vezető, akit egységesen imád az ország: a királynak ugyan inkább csak erkölcsi hatalma van, de ezt rendkívül ügyesen, és ami fontosabb, jól kamatoztatja. Nem a napi politikában utazik, sokkal inkább a mindennapokban próbál meg segíteni az embereknek. Igaz, cserében tényleg mindenki felnéz rá…

Aki a látnivalókra kíváncsi meglepődik

Thaiföldön is sok a templom és kolostor, ám a Himalája országaival ellentétben ezek nem zárt közösségek, hanem teljesen beépültek a mindennapi életbe.
Az országban a buddhizmus egyik korai ága, a Téraváda az uralkodó vallás, mely a buddhizmus legkonzervatívabb irányzata volt, Buddha eredeti tanításait próbálta megőrizni. Követői őseiket az Első Buddhista Tanácsig vezetik vissza, mely úgy határozott, hogy Gautama Buddha „kisebb és apró” szabályait betartó ortodox álláspontot választja.

A Téraváda követői a legfőbb Teremtő Isten fogalmát elutasítják, vagy legalábbis lényegtelennek tartják. Szerintük Buddha mindenek felett nem Isten, hanem a teljesen felvilágosult személy modelljének tekinthető legfőbb bölcs. Ma a világon körülbelül 100 milliónyi téraváda buddhista él, Thaiföld mellett Srí Lankán, Dél-nyugat Kínában, Kambodzsában, Laoszban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!