Szakmailag a Szita Bence-per nem számított nehéznek

– Tananyag lesznek?
– Nem hiszem – feleli Horváth Szilárd.

– Pedig rebesgetik, hiszen idehaza egy ügyben három tényleges életfogytiglani ítélet még nem született.
– Minden rekord megdől egyszer... De ez inkább egy családi és társadalmi tragédia.

– Nehéz volt?
– Szakmailag nem kifejezetten. Még a tényállást is viszonylag egyszerű volt összeállítani, bár a kollégám azért megkínlódott vele, de a legnehezebb a perbeszéd volt.

– És emberileg?
– Nagyon. Hétfőn este tűnt el a kisfiú, szerdára-csütörtökre már tudtam, bűncselekmény történt, ráadásul valószínűsíthetően emberölés.

– Végigkísérték az egész nyomozást, minden kis részlettel tisztában voltak, a legaljasabb pillanatokkal is részletesen szembesültek. S a kívülálló csak azt látja, az ügyészeknek mindig ez, az esetek rossz része jut.
– És a pozitívum, amikor kiderül az anyagi igazság. Ami nem feltétlenül azt jelenti, hogy elítélnek valakit.



– A köz számára a bíró és az ügyvéd munkája látványosabb. A laikusnak az ügyész kicsit hivatalnoknak tűnik.
– Ha azzá lesz: bukás.

– Vádhatóság, vádló: csupa negatív kicsengésű szó.
– Nem érzem a pejoratív értelmüket. S ahogyan a felmérések mutatják, az emberek sem, hiszen a társadalmi elfogadottságot nézve rendre dobogósak vagyunk. Talán nem is véletlenül, az átlagemberek ugyanis látják, a társadalom védelmében járunk el.

– A tárgyalóban mégsem csak a talár gallérjának a színe különbözteti meg a bírótól vagy a védőtől. Sajátos alkat kell hozzá?
– A legfontosabb, hogy a vádhatóság képviselője tartsa be a törvényeket, s tudja kizárni a közvélemény elvárásait. Ha ez lelki alkat kérdése, tényleg mások vagyunk. De szerintem erről szó sincs. Amúgy senki sem tiltja meg, hogy egy ügyész úgymond látványos vádbeszédet tartson. A perbeszéd lényege, hogy igazodjon az adott ügy sajátosságaihoz, ám ettől még lehet stilisztikai remek. De úgy vélem, a Szita Bence-ügyben sem átlagos beszédet mondott a kollégám.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Horváth Szilárd: Aki drukkolni akar, menjen futballmeccsre
[/caption]

– Nehéz ilyenkor semlegesnek maradni?
– Számba kell venni a terheltet terhelő és mentő, a büntetőjogi felelősséget enyhítő és súlyosbító körülményeket, majd le kell vonni a következtetéseket. Itt azonban nem lehetett belső arányosságról beszélni. Ez a cselekmény az alapvető jogrendet támadta, s ez elfogadhatatlan. Még ha az elkövetők között akadt is különbség. Az elsőrendű vádlottat, Bogdánt 26 éve ismerem, ő volt, aki megtámadta a holland lányt a szentbalázsi tetőn. Már akkor a halmazatban kiszabható legsúlyosabb büntetést kapta. Hozzá képest a másodrendű Kertész mögött nem állt komoly „szakmai múlt”, P. Erika mögött pedig pláne nem. Normális esetben ezt mérlegelni kell, ám itt nem lehetett.

– Ez volt a legmegrázóbb eset a pályafutásában?
– Úgy huszonöt éve egy foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetési ügyben kellett eljárnom. Egy siketnéma kisfiú megszökött az intézetből, mert ott rosszul érezte magát, elindult haza a szüleihez a sínek mentén, s nem hallotta meg a vonatot...

– Hogyan lehet ezt feldolgozni?
– Papíron az idő segít. De a siketnéma kisfiú esetén a mai napig elérzékenyülök.

– Egy ilyen ügy után sem merült fel: mégsem ügyésznek kellett volna mennie?
– Ezen sohasem gondolkodtam.

– Mennyire lehet empatikus egy vádló?
– Az eljárás során végig figyelembe kell venni a súlyosbító és az enyhítő körülményeket. Ha ezt megteszi, nem eshet abba a hibába, hogy elfogult lesz.

– Előfordult, hogy szurkolt a vádlottnak?
– Ez egy értelmezhetetlen kérdés... Aki drukkolni akar, menjen védőnek... De még inkább focimeccsre.

– Hajrá, Rákóczi?
– Lassan ötven évre járok meccsekre.

– Az elsőre emlékszik?
– Az akkor NB I/B-s Kaposvári Honvéd játszott a Magyar Népköztársasági Kupában a Vasassal. Nyertek, a Borók nevű kapus kivédte az angyalföldiek szemét. A következő körben aztán jött a Fradi a hajdani Dózsa-pályára, s nyert is 3–1-re. Akkor láttam először élőben játszani Albert Flóriánt!

– Ennek tükrében a mostaniak...
– Épp a minap beszéltünk erről, mikor is indult el a hanyatlás. Arra jutottunk, összetett társadalmi probléma vezetett idáig, de az egyik ok bizonyosan az volt, hogy későn vették észre idehaza: a foci a szórakoztatóipar része lett, a magyar virtus már nem elég, hisz ez egy kőkemény üzlet. Erre persze rárakódtak még a szakmai és egyéb problémák.

– A partvonal mellől könnyű okosnak lenni, onnan sok minden másként látszik, mondják az érintettek.
– Egyetemista koromig én is fociztam, annak idején a Rákóczi-kölyöknek volt egy sportiskolai része Zádori Laci bácsi bábáskodása mellett. Csatárként kezdtem, aztán egyre hátrébb kerültem.

– Ha a joggal nem is, a futballal a fiát is megfertőzte.
– Ötévesen kivittem az NB III-ba a Bóly ellen. Az ötödik percben azt kérdezte, mikor lesz már vége... Tíz évvel később viszont már azt számolgatta, hány meccset láttunk idegenben. Ma pedig utánpótlásedző a kedvenc csapatánál.

– Örül vagy félti?
– Is-is. Szülőként utóbbi. Nem egyszerű világ az edzőké, elég csak megnézni a legutóbbi pro licences felvételi botrányt. A lényeg itt is az állandó tanulás és a megújuló tudás.

– Ekkora futballrajongóként nem merült fel, hogy szintén edzői papírt szerez?
– Az ügyészségi sporttalálkozókon, amikor a pályán már nem tudtam segíteni, a pálya széléről próbálom instruálni a csapatunkat.

– Elfogadták? Habár a főügyészi szó...
– Remélem, nem emiatt. Kiszúrtam, hogy a Legfőbb Ügyészség kapusa rövidlátó.

– Bejött?
– Nyertünk...

– Talán meg kellene írnia.
– Ha könyv, maradok az olvasásnál. Nálam jól megfér egymás mellett Márai és Esterházy a polcon. És a régi Moldovák.

– És ha nem olvas?
– Egyre többször nézem Stanley Kramer régi filmjeit. Az Ítélet Nürnbergben, az Aki szelet vet, vagy Spielbergtől az Amistad nagy kedvencem.

– Micsoda véletlen: mind jogi témájúak... Ügyészi szemmel mennyi bennük a valóságalap?
– Nem a jog a lényeg, hanem a filmek erkölcsi-filozófiai tartalma.

– És a filmekben mindig az igazság győz. A stáblistával azonnal oldódik a feszültség.
– Nekem ebben leginkább a Balaton segít. Ha kimegyek, egyből megyek a partra, megnézem a vizet, s a Badacsony és a Gulács közül beáramló levegő kitisztít belőlem minden felgyülemlett feszültséget. Nem véletlenül mondta az apám: a Balaton a legjobb gyógyvíz. Remélem, mindig így is lesz. Eddig nem sikerült elrontani, noha akadtak próbálkozások...

A természet szeretetét amúgy kisgyerekként a patalomi és somogyaszalói nagyszülőknél nyaralva szívta magába: barátaival bebarangolták a határt, s megtapasztalta az igazi paraszti bölcsességet, termelési kultúrát is, mely évszázadok alatt halmozódott fel.

Humán beállítottságú szülei – mindketten pedagógusok voltak, édesanyja az egykori kaposvári Tóth Lajos, ma Kodály iskola igazgatójaként ment nyugdíjba, jogot is végzett édesapja pedig a megyei önkormányzattól – hatására egyértelműnek tűnt, hogy a táncsicsos érettségit követően nem reál irányba indul tovább. Huszonöt évesen, 1984-ben diplomázott a pécsi jogi karon, s miután másodévtől ügyészségi ösztöndíjasként járt az egyetemre, egyértelmű volt, hogy szülővárosába visszatérve a kaposvári ügyészségen kezd fogalmazóként. Nyolc év alatt végigjárta a ranglétrát, 1992-ben már vezető ügyészként dolgozott, három esztendőre rá pedig megyei főügyész-helyettesnek nevezték ki. Az ezredfordulón pedig megbízták a főügyészség vezetésével, tizenkét éve pedig megyei főügyészként irányítja a somogyi vádhatóság munkáját. Emellett több szakmai szervezet tagja, beválasztották a Magyar Jogász Egylet országos elnökségébe, a megyei tagozatnak pedig 2001 óta elnöke, szakmai munkáját pedig nyolc éve Kozma Sándor-díjjal ismerték el.

Ha ideje engedi, bízvást lehet vele találkozni valamelyik futballpálya lelátóján vagy korlátja mellett. Régebben idegenbe is elkísérte kedvenc csapatát, a Kaposvári Rákóczit, ma viszont ehelyett inkább az utánpótlásban dolgozó fia csapatának meccseire jár. Aztán persze irány a Balaton, melynek ábrázolói közül legalább annyira fontos számára a tó somogyi festője, Szikra János is, aki az ő szemszögemből mutatja meg a csodát...

A természet szeretetét amúgy kisgyerekként a patalomi és somogyaszalói nagyszülőknél nyaralva szívta magába: barátaival bebarangolták a határt, s megtapasztalta az igazi paraszti bölcsességet, termelési kultúrát is, mely évszázadok alatt halmozódott fel.

Humán beállítottságú szülei – mindketten pedagógusok voltak, édesanyja az egykori kaposvári Tóth Lajos, ma Kodály iskola igazgatójaként ment nyugdíjba, jogot is végzett édesapja pedig a megyei önkormányzattól – hatására egyértelműnek tűnt, hogy a táncsicsos érettségit követően nem reál irányba indul tovább. Huszonöt évesen, 1984-ben diplomázott a pécsi jogi karon, s miután másodévtől ügyészségi ösztöndíjasként járt az egyetemre, egyértelmű volt, hogy szülővárosába visszatérve a kaposvári ügyészségen kezd fogalmazóként. Nyolc év alatt végigjárta a ranglétrát, 1992-ben már vezető ügyészként dolgozott, három esztendőre rá pedig megyei főügyész-helyettesnek nevezték ki. Az ezredfordulón pedig megbízták a főügyészség vezetésével, tizenkét éve pedig megyei főügyészként irányítja a somogyi vádhatóság munkáját. Emellett több szakmai szervezet tagja, beválasztották a Magyar Jogász Egylet országos elnökségébe, a megyei tagozatnak pedig 2001 óta elnöke, szakmai munkáját pedig nyolc éve Kozma Sándor-díjjal ismerték el.

Ha ideje engedi, bízvást lehet vele találkozni valamelyik futballpálya lelátóján vagy korlátja mellett. Régebben idegenbe is elkísérte kedvenc csapatát, a Kaposvári Rákóczit, ma viszont ehelyett inkább az utánpótlásban dolgozó fia csapatának meccseire jár. Aztán persze irány a Balaton, melynek ábrázolói közül legalább annyira fontos számára a tó somogyi festője, Szikra János is, aki az ő szemszögemből mutatja meg a csodát... Horváth Szilárd: Aki drukkolni akar, menjen futballmeccsre -->