Babarczy bízik az utódokban

Az igazság az, hogy az igazgató év végén adja át a stafétabotot. S még azután is rendez.

– Egy hónapja még szinte minden lap azzal volt tele, hogy szezon közben elhagyja a színházat. Félreértették?
– Hát persze – kezdte Babarczy László. – Az évadnyitón a szokásos technikámmal megpróbáltam az önkormányzatot figyelmeztetni arra, hogy hatékonyan és gyorsan írják ki a pályázatot a posztra, mert nekem 2007 nyarán lejár a megbízatásom. Szó nem volt arról hogy előbb itthagyom a színházat, de az utódom kiválasztását mielőbb meg kell pályáztatni, mert ez időbe kerül. Na, ezt aztán néhány újságíró nem fogta fel, aztán pillanatok alatt elterjedt a hülyeség.

– Novemberben írják ki a pályázatot?
– Ahogy az önkormányzat összekapja magát, ki fogják írni a pályázatot. Valószínűleg novemberben.

– Mindenki azt kérdezi, hogy várható-e olyan politikai színezetű hercehurca, mint ami három évvel ezelőtt? Akkor ugye voltak különleges jelentkezők a posztra. Vidnyánszkiról, Kerényiről is beszéltek a városban. Állítólag a külső rendezők minden követ megmozgattak a cél érdekében, mert úgy gondolták, kiválóan tudnák irányítani a színházat.
– Nem, nem, ez sem igaz. Volt olyan, politikailag a szélső jobboldalhoz tartozó figura, aki úgy gondolta, ő átveheti ezt a színházat. Ez természetesen kizárt volt. Volt olyan rendező, akit szintén a szélsőjobbhoz tartozók felkértek, hogy pályázzon. Ő már régen máshova pályázott, máshol színházvezető. Ez ebben a városban amúgy sem fért volna bele. Aki annyira más típusú, szellemű ember, mint a kaposvári társulat, az tökéletesen alkalmatlan erre a feladatra.

– Az viszont tény, hogy már három évvel ezelőtt sem akarta tovább irányítani a teátrumot. Viszont azt a koncepciót, amit letett az asztalra, nem támogatták a képviselők. Ebben ha jól tudom az állt, hogy Znamenák István mint igazgató, illetve Mohácsi János, mint művészeti vezető vigye tovább a színházat.
– Nem söpörték le az asztalról ezt az elképzelést, tehát ez sem így igaz. Egyébként az volt a Szita Károly polgármesterrel a közös gyanúnk, hogy ennek a variációnak nincs meg a megfelelő támogatottsága. Lehet, hogy Szita úr nagyon ravasz volt, és azt akarta, hogy én még tovább igazgassam a színházat. Én egy idő után úgy éreztem, nem tehetem kockára a jövőt, így maradtam még három évet.

– Most már más a helyzet? Létezik garancia arra, hogy az elképzelései szerint alakulnak majd a dolgok?
– Sosincs garancia. De úgy tűnik, rendben van a dolog. A társulat részéről és a város részéről is. Legalábbis semmi jele nincs annak, hogy ez másképp lenne. Higgye el, én azt szeretném, ha maga az Isten költözne be a kaposvári színházba és minden problémát meg tudna oldani. De hát ilyen nincs.

– Mik azok a problémák, amelyekkel szembesülni kell az utódnak?
– Milliónyi van, órákig tudnék beszélni róluk. Az első lépésben rendberaktuk gazdaságilag a színházat. Folyamatosak voltak az elvonások és a megszorítások. Bár egyre szűkösebb anyagi körülmények között dolgozunk, úgy látom, hogy az a pillanatnyi feszültség, ami a közönség és a színház között volt, mostanra feloldódott. Ebben a pillanatban egy csomó teltházas produkciónk van műsoron. A Marica grófnő is óriási siker. Remélem, a következőkben is így lesz. Az új színházigazgatónak a folyamatos működtetés problémáit, a társulatfejlesztést, a megfelelő foglalkoztatási arányok kialakítását, a friss műsortervet, a friss produkciókat kell garantálnia. Olyan előadások kellenek, amelyek nem vesztik el a kaposvári közönséghez való kötődésüket, mégis frissek, európaiak. Ez egy harmincéves kihívás, amelyre tudnia kell a válaszokat azoknak, akik a helyembe lépnek.