Belpolitika

2024.07.25. 06:59

Sok a közös a DK-ban és a Tisza Pártban

Az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója a Magyar Nemzetnek arról beszélt, hogy a két pártban több a közös pont, mint az érdemi különbség.

MW

Magyar Péter, a Tisza Párt EP-képviselője az Európai Parlament alkotmányügyi bizottságának (AFCO) alakuló ülésén Brüsszelben 2024. július 23-án

Forrás: MTI

Fotó: Bodnár Boglárka

Kitartóan támadja a Demokratikus Koalíció (DK) Magyar Pétert és pártját, a napokban Barkóczi Balázs, a DK szóvivője sorolta fel közösségi oldalán, miért hiteltelen a Tisza Párt elnöke, milyen érdemei vannak a DK-nak, azaz mi mindenben különbözik a két párt egymástól. 

Tóth Erik, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója ugyanakkor a Magyar Nemzetnek kifejtette, 

a két pártban több a közös pont, mint az érdemi különbség, a kettejük közötti csörte tehát érthető. 

Az eddig domináns pozícióban lévő Gyurcsány Ferenc imázsa ismét megroppant, mert a baloldali szavazók az erősebbnek tűnő párthoz gravitáltak. Tartalmi, morális és ideológiai értelemben azonban a két erőt több köti össze, mint ahány elem elválasztja

– fogalmazott Tóth Erik. Mint mondta, mindkét politikai párt és annak vezetői kormányellenesek, vagyis abban érdekeltek, hogy ne Orbán Viktornak hívják a magyar kormányfőt. A baloldali szavazókat a kormányváltás iránti igény mozgatja, a jobboldali tábort pedig annak elkerülése tartja egyben. 

– Ezen túl Magyar Péter – Gyurcsány Ferenchez hasonlóan – elárulta a saját korábbi politikai közösségét. A különbség csak annyi, hogy Gyurcsány a baloldal válságba segítése után maradt az egykori szimpatizánsainál.

Ráadásul mind a DK, mind a Tisza Párt tőrőlmetszett baloldali csapat. Előbbit magyarázni nem szükséges, utóbbi esetében elég csak annyit jelezni, hogy 

a 2022 elején bejegyzett párt alapítói között vannak olyanok, akik a rendszerváltoztatás előtt besúgóként dolgoztak, vagy szerencsejáték-bizniszben utaztak.

Az sem titok, hogy volt MSZP-s, SZDSZ-s és jobbikos emberek segítik jelenleg is a párt felépítését – sorolta Tóth Erik.

Az elemző szerint épp ezért a Tisza Párt és a DK egyes kérdésekben képviselt álláspontja is több ponton találkozik: EU-s ügyekben Magyar Péterék csatlakozhatnak ahhoz a baloldali EP-képviselőket jellemző hagyományhoz, hogy megpróbálják minden lehetséges fórumon elítélni Magyarországot.

Ahogy a DK, úgy a Tisza delegációja is olyan EP-frakciókba ült be, amik szélsőségesen békeellenes álláspontjukról híresek.

Ezért sem meglepő, hogy a Patrióta frakció békepárti, Donald Trump elleni merénylet elítélését célzó javaslatát nem támogatták.

– További közös pont, hogy a korábban szélsőségesnek és tűrhetetlennek tartott Jobbikkal mindketten kiválóan szót értenek. A DK összefogott a Jobbikkal, a Tisza új alelnöke, Radnai Márk pedig annak a Radnai Lászlónak a fia, aki kommunikációs vezetőként kulcsszerepet vállalt a Jobbik néppártosodásában – mondta az elemző, hozzátéve, hogy Gyöngyösi Márton korábbi segítője, Kiss Zoltán Imre is a tiszás csapat tagja.

Tóth Erik rámutatott, azt sem lehet elvitatni, hogy a Tisza Párt és a DK is Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök cégeivel szimpatizál. – Amíg a baloldali összefogás milliárdokat utalt át a DatAdatnak a választási kampányban – az Action for Democracytól kapott külföldi támogatásból –, addig

a Magyar Péterhez köthető Talpramagyarok.hu weboldal adatkezelési tájékoztatójában szintén feltűnt a DatAdat-kör: az Estratos Digital GmbH egy bécsi székhellyel alapított digitális ügynökség, amely főleg progresszív politikai mozgalmak segítésére koncentrál.

Ezen túl a Tisza Párt és Magyar Péter köre a kampány során egy olyan szervezettel működött együtt, amely akár több mint tízezer aktivista mozgósítására képes. A 20k22 nevű egyesület mögött a Tiszta Választásokért Alapítvány van, amelynek a kurátora Tordai Csaba.

– Tordai Karácsony Gergely jogi főtanácsadója, aki 2002 és 2010 között Gyurcsány Ferenccel dolgozott együtt, egyes információk szerint előfordult, hogy ő helyettesítette a kormányüléseken a korábbi miniszterelnököt is 

– mutatott rá Tóth Erik.

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában