A Szent Korona hazatérése

A Szent Korona és a koronázási ékszerek hazánk legtiszteltebb szimbólumai közé tartoznak. Ez nem mindig volt így: a kommunista időszakban az 1970-es évekig tabutéma volt, hiszen a Szent Korona-tan az állampárt szemében a Horthy-korszak revíziós politikáját testesítette meg. Ez eleinte az amerikaiakat is aggasztotta, mivel felemlegetésében a térség stabilitásának veszélyeztetését látták.

A Szent Korona kalandfilmbe illő történettel, nyolc év leforgása alatt került Amerikába. A menekülő nyilasok Szálasi Ferenc parancsára menekítették osztrák területre 1945-ben. Ott elásták egy kettéfűrészelt olajoshordóban, amelyet az amerikaiak csak nyárra tudtak megszerezni. Ezután a koronázási ékszerek az amerikai hadsereg szakemberekből álló különleges alakulatához, a Műkincsvadászokhoz kerültek. Két évvel később

Nagy Ferenc, a magyar koalíciós kormány miniszterelnöke hivatalosan is kérte a Truman-kormányt, tartsák az ereklyéket inkább amerikai őrizetben a szovjetek elől.

Később Rákosiék mindent megtettek a visszaszerzéséért, megpróbálták egy koncepciós perben elítélt amerikai üzletember elengedéséért kizsarolni a Szent Koronát, sikertelenül. Időközben nyolc német várost is megjárt, mielőtt 1953. március 10-én Bremerhaven kikötőjéből kifutott vele a hadihajó, amelynek célba érése után a Szent Korona az amerikai aranytartalékot is őrző Fort Knoxba került.

Sok eseménytelen év után 1963-ban megnőtt az érdeklődés a koronázási ékszerek holléte iránt. A nemzetközi enyhülés folyamataként az évtized végén megindult a magyar–amerikai kapcsolatok normalizálása is. Ennek keretében az amerikaiak részéről felvetődött a Szent Korona visszaszolgáltatása, ami óriási ellenállást váltott ki az Amerikában élő magyar és más kelet-európai származású emigránsokból. Ők ezt a gesztust komoly legitimációs kérdésnek tekintették, amellyel az Egyesült Államok kormánya szimbolikusan szemet hunyna a kommunista blokk történelmi bűnei felett, ami elől kénytelenek voltak elhagyni a hazájukat. Egyik leghangosabb ellenzője Mindszenty József, Magyarország utolsó hercegprímása volt, aki a Szent Korona hazaszolgáltatását a szovjet csapatok kivonásához kötötte volna.

Jimmy Carter 1977-es elnöki beiktatása után úgy vélte, a Szent Koronának otthon van a helye, és minél előbb történik ez meg, annál több ideje lesz csitítani a kedélyeket a következő választásokig. A vita 1977. november 9-én dőlt el, amikor a Szent Korona-ügyét a Kongresszus egyik albizottságában tárgyalták. Számos magyar emigráns vezető szólalt fel a visszaszolgáltatás ellen, de végül az emigrációba kényszerült korábbi magyar miniszterelnök, Nagy Ferenc és Király Béla, az 1956-os Nemzetőrség itthon halálra ítélt főparancsnoka döntötte el a vitát. Úgy gondolták, ha a Szent Korona hazatér, Magyarországon beindul egy olyan történelmi diskurzus, amely az emberek gondolkodásában megingatja az „a Nyugat a gonosz, a szovjetek az örök barátok” felosztást. Nagy Ferenc pedig úgy vélte,

az 1956-os bukás után a magyarság haldoklik, de a Szent Korona hazatérése új erőt adhat, és a feltámadás eszköze lehet.

Az Egyesült Államok erejét demonstrálva, számos békát lenyeletett kommunista tárgyalópartnereivel, ugyanis nem akart egyoldalúnak tűnő gesztust tenni a diktatúrának. Ragaszkodtak az „a néptől a népnek” formulához, amellyel az állampártot vezető

Kádár Jánost eltiltották az átadóünnepségtől.

Követelték a Szent Korona nyilvános kiállítását, és az átadási ceremóniába beemeltek számos emigráns magyar vezetőt is. A sors iróniájaként az 1956-os megtorló Apró Antal, az Országgyűlés elnöke vehette át a koronázási ereklyéket Cyrus Vance amerikai külügyminisztertől.

Az 1978. január 6-ai átadóünnepségről még az amerikai tévécsatornák is beszámoltak. A Magyar Televízió a hivatalos közlés szerint élőben, de valójában kétórás csúsztatással közvetítette, hogy legyen mód a nem kívánt részek kivágására.

Az esemény szinte az egész országot a képernyők elé szegezte.

A kommunista kormány számos engedményt tett a jeles alkalomra: nem volt vörösbe öltöztetve a Parlament, levették róla a vörös zászlót, az ünnepségen az Internacionálé helyett a Szózat szólt. Az ereklyéket a Nemzeti Múzeumban állították ki, ahol az első évben kétmillió látogatót vonzott.

Washington a Szent Korona visszaszolgáltatásával elérte szellemi fellazítási célját, de az egyfajta üzletként is értelmezhető: az 1980-as évek elején Magyarország belépett a Nemzetközi Valutaalapba (IMF) és a Világbankba, nyugati pénzügyi körökhöz csatolva, majd egyre jobban eladósítva magát.

A Szent Korona az első Orbán-kormány döntése alapján, az államalapítás ezredik évfordulója alkalmából került át mai helyére, a Parlamentbe. A 2011-ben elfogadott Alaptörvénybe is bekerült: „Tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait és a Szent Koronát, amely megtestesíti Magyarország alkotmányos folytonosságát és a nemzet egységét.”

„Mintha fény övezte volna…”

Victor Covey, az amerikai delegáció szakmai vezetője így emlékezett vissza a Szent Korona hazatérésére:

– Fogalmam sem volt arról, mennyire szent számukra ez a tárgy. Az emberek letérdeltek az út mentén, ahogy elhaladt mellettük. Olyan volt, mintha fény övezte volna. Hihetetlen volt! Sugárzott ezekre az emberekre. Síri csend honolt. Úgy vitték, mint egy gyermeket. Ahogyan Jézus Krisztus ment a templomba a galambok és édesanyja társaságában.