2017.12.18. 06:30
Pár mondat a halászléről
Az azért nem kis bravúr volna, ha most cirka 1400 karakterben megfejteném a halászlé titkát.
Annyi helyem ellenben van, hogy elmondjam, felénk, Mohácson, aki komolyan veszi magát, már kicsi korában azt figyeli, a nagyok hogyan csinálják. Aztán ő is nekiáll, és bár lehet, hogy más célokat is tűz maga elé, de az biztos köztük van, hogy egyszer majd elkészíti élete legjobb halászléját.
Mi, így nagybátyám, nem az aranycsinálás titkát kutatjuk, hanem
a világ legjobb halászléját akarjuk megfőzni,
egyszer.
Készítése tehát nem gasztronómiai kérdés, hanem – valójában – férfiassági próba.
Vannak azért ennek szelídebb, hogy mást ne hozzak fel, például szemantikai vetületei is. Apám egy szenteste például azon szólalkozott össze anyukámmal, hogy a halászlé vajon nem hallé-e inkább. Ő erősen emellett volt, rögzítve, nem a halász levéről beszélünk, anyám meg tromfolt: igen, Miklós, de nem is a haléról!
Arra nem emlékszem, miben egyeztek ki, de arra igen, hogy nekem ötévesen is nyilvánvaló volt, nem kis dolgokról van szó.
A bajaiak ilyesmin talán nem vitatkoztak. Azt viszont láttuk, ahogy megszervezték világhíres halászléfőző fesztiváljukat, mi meg, Mohácson (Csúzán, Kopácson etc.) azóta sem értjük, a tévében mitől bajai a tésztával tálalt (stb.) halászlé, amikor az valójában al-dunai. De lehet, így vannak az algyőiek is, akik meg azt nem értik, hogy bár ők főzik a legjobb tiszai halászlét, miért gondolják azt szegedinek a magyarok.
Legközelebb arra is jut hely talán, hogy egynémely halétel receptjét szóba hozzam.