2 órája
A tabella elejére tapadna a BFC Siófok
Fotó: Németh András
Ismét hazai közönség előtt lép pályára a BFC Siófok csapata vasárnap. Az ujjáalakult balatoni gárda ellenfele a tabella harmadik helyén álló Ferencvárosi TC II lesz az NB III-as bajnokság 9. fordulójában a Ferencvárosi TC II lesz.
A múlt héten Székesfehérvárról elhozott három pont nagy lendületet adott Mészáros József együttesének, akik most ismét pontrablással szereznének örömet a helyi közönségnek.
Horváth Attila, csapatkapitány: – Nehéz mérkőzésre számítunk vasárnap, hiszen az ellenfél még nem talált legyőzőre a bajnokságban az idén. Szoros a tabella eleje, de ha meg tudnánk nyerni ezt a rangadót, akkor tapadhatnánk az élmezőnyre. Természetesen elemezzük mindig az ellenfelet, így tettünk most is. Próbálunk felkészülni a játékukból, és így alakítjuk a miénket is, hiszen szeretnénk begyűjteni a három pontot. Reméljük folytatódik a sikeres széria, ami annak is betudható, hogy nagy alázattal dolgozik mindenki, és mindenki alárendeli magát a csapatnak. Talán ebben rejlik a legnagyobb erőnk, amit egy újabb győzelemmel szeretnénk megmutatni.