Spanyolország megérdemelten ült vasárnap este Európa trónjára

Az egyéni képességek közti különbségek a mérkőzés előtt is mellettük szóltak, ám a bécsi döntőben csapatként és mentálisan is felnőttek a németek szintjére. Akik sokszor éppen utóbbi két tényező miatt tudtak-tudnak szinte mindig ott lenni a végelszámoláskor.

A háromszoros kontinensbajnok pechére azonban egy egyáltalán nem spanyolos focit játszó ibériai válogatottal kerültek szembe. Luis Aragones gárdája már-már olaszos védekezéssel, németes fegyelmezettséggel és brazilos támadójátékkal rukkolt ki az elmúlt két hét során, s vélhetően kevesen gondolták a finálé lefújásakor, hogy érdemtelenül vihették haza a Henri Delaunay-kupát.

A 13. Európa-bajnokság végét jelző Roberto Rosetti-sípszót követően tízezrek özönlöttek Spanyolország-szerte az utcákra, s megkezdődött a több mint négy évtizede várt győzelmi fieszta.

– Generációk álma vált valóra, hogy negyvennégy év után ismét a csúcsra jutottunk – írja az ABC című lap, mely a többi hispán médiumhoz hasonlóan dicshimnuszokat zeng a szövetségi kapitányról. Arról a Luis Aragonesről, akit a kontinensbajnokság előtt a legutáltabb emberek között tartottak számon Spanyolföldön, függetlenül attól, hogy irányításával több mint másfél éve veretlen maradt a válogatott.

Csak éppen nem tudták megbocsátani neki, hogy kihagyta a keretből Rault. Hiába mondta a július végén hetvenedik születésnapját ünneplő mester, hogy a Torres-Villa kettős a középpályáról megfelelő támogatást kapva többet ér, mint a Real Madrid legendája, a szurkolók és a média nem hittek neki. Most aztán lehet meaculpázni...

– Beleütköztünk a valóságba – értékelte meglepően higgadtan és elfogulatlanul a Nationalelf vasárnapi produkcióját a Berliner Zeitung. – Technikailag, játékeleganciában, fantáziában sem tudtuk felvenni a versenyt, s a korábbi erényeink, a szenvedély és a győzni akarás is csak néhány pillanatra látszott.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung ehhez csak annyit tett hozzá, hogy a spanyolok szemkápráztató és imponáló játékot mutattak nemcsak a fináléban, de az egész Eb során, és megérdemelték a végső sikert. Nem véletlenül tartják a FAZ-t mértékadó orgánumnak...

Véget ért tehát a júniusi fociőrület. Jó Eb volt, sok emlékezetes, nagy csatával, s szerencsére nagyon kevés gyengére sikeredett összecsapással. A csoportmeccsek során Hollandia, majd később éppen az oranjét kiejtő s fokozatosan belelendülő oroszok játéka kápráztatta el a kontinenst. A legemlékezetesebb mérkőzéseket azonban a törökök játszották. Három alkalommal is vert helyzetből álltak talpra, hiszen Svájc, Csehország és Horvátország ellen is a félholdasoké volt az utolsó szó. Sőt, déli szomszédaink ellen a kétszer tizenöt perces hosszabbítás hoszszabbításában harcolta ki Semih Sentür a büntetőpárbajt, amit  meg is nyert Terim csapata.

Minden bizonnyal sokakban megmarad erről az Európa-bajnokságról az előző világbajnokság döntőseinek, az olaszoknak és a franciáknak a gyengélkedése, valamint a címvédő görög válogatott betlizése. Szerencsére durva, kirívó szabálytalanságok nem voltak, s a piros lap is mindössze három alkalommal villant. A 31 mérkőzésen 77 gólt láthattunk, ám hogy Ballack osztrákok elleni szabadrúgása, Sneijder franciák elleni bombája, netán Ibrahimovics görögök elleni találata volt-e a legszebb, még sokáig vita tárgya lehet. Egy azonban biztos, csodálatos játék a labdarúgás.