Közülünk valók

Lehet, hogy idejétmúlt a gondolat, miszerint egy helyi csapat kispadján lehetőség szerint helyi tréner üljön, a játékosok pedig a mi kutyánk kölykei legyenek, lehet emellett érvelni, s ezzel szemben ellenérveket felsorakoztatni, de egyvalami biztos: ha közülünk valók érik el a sikereket, jobban a magunkénak tudjuk érezni. Sőt, továbbmegyek, a kudarcokat is sokkal inkább meg tudjuk bocsájtani akkor, ha olyan edzővel, olyan játékosokkal történik, akik a szemünk előtt nőttek fel, váltak azzá, akik.

Pécsett a férfikosárlabda-csapat, a PVSK-Veolia elődöntőt játszik, a vízipólósok, a PVSK-Mecsek Füszért pedig hajszál híján (a vezetőedző, Lukács Gergely objektív meglátása alapján azért nem volt olyan vékony az a hajszál – sebaj, ezért az őszinteségért is csak kedvelni lehet) bekerült a legjobb nyolcba a világ legerősebb bajnokságában. S ha már mégsem került be, hát nekidurálta magát, s megnyerte az alsóházat.

Külön öröm számunkra, hogy ezeket a sikereket helyi szakemberekkel érik el ezek a csapatok. Csirke Ferenc és Lukács Gergely is egy közülünk, a mindennapjaink részei ők, ugyanolyanok, mint a többi pécsi átlagember, csak míg más a hivatalba, vagy éppen a boltba megy dolgozni, ők a sportcsarnokba, illetve az uszodába. A sportszerető pécsiek jó része ismeri őket, s bizony gyakran előfordul, hogy az oviban (mert éppen ugyanoda jár az edző és a szurkoló gyereke), vagy a bevásárlóközpontban megállítják őket egy pillanatra. Sosem bánják.

Ilyenkor pedig hamar meg lehet tudni olyan dolgokat, amiket a tréner nem nyilatkozott le,

de ilyenkor szívesen elmeséli: például hogy szerinte valószínűleg nem győzték volna le otthon a Szolnokot, ha előtte nem kapnak ki a tökutolsó TF-től; hogy annak idején, egy megnyert meccsről hazafelé tartva lerobbant a buszuk egy kis faluban, ahol este tízkor még nyitva volt a kocsma, s bizony a tizenöt-tizenhat markos vízipólós legény alaposan kieresztette a gőzt, néhány óra alatt megcsinálva a „Szabó Ervin Könyvtár” egyhavi forgalmát.

A gondolat lehet, hogy elavult, de ennek ellenére sziklaszilárdan hiszem: a helyi ikonoknak, a helyi ifjú titánoknak (Körmenden a körmendieknek, Kecskeméten a kecskemétieknek, Debrecenben a debreceniek­nek, és így tovább) igenis ott a helyük a helyi csapatoknál, mert rajtuk keresztül nem csak többet kapnak a helyi szurkolók, száz százalék, hogy ők is többet tesznek bele a közös melóba – másnap ugyanis bele kell nézni a postás, a hentes, a szomszéd szemébe.