Nagy Imre Balatonlellén: az utolsó közös nyaralás 1956-ban

A vasúti sorompótól nem messze állt Pipacs vendéglőt rég elbontották, annak közelében, talán éppen a református lelkésznél vendégeskedett nyaranta Balatonlellén Nagy Imre családja. Hogy pontosan hol, arra ma már Lellén sem emlékeznek. Horváth György visszaemlékezéséből tudható (aki egyetemistaként csónakos volt a nyári hónapokban a lellei strandon), hogy pár percre esett onnan a strand. Körforgalom, posta, református lelkészi hivatal, OTP – így néz ki ma a környék.



– Én, az egyetemről az 1955-ös „márciusi határozat” nyomán kizárt egyetemista csónakos voltam azon a nyáron, állandó állomáshelyem a korabeli képeslapon is látható stég volt – emlékezett vissza Horváth György. – Élénken emlékszem, ahogy Nagy Imre végiglépkedett a strand zöld kabinsora előtt, hogy eljusson a mélyvízi lejáróig. Emlékszem Nagy Erzsébetre is, aki nyúlánk, csinos fiatalasszony volt, két kisgyerekkel. És persze emlékszem halk beszélgetésekre, amelyeket a különleges strandvendég megjelenése indított. A család, kerülve a feltűnést, valóban elvegyült a többi strandoló közt, akik elég tapintatosak voltak ahhoz, hogy ezt lehetővé tegyék.

Az akkori községi strand persze másként nézett ki, mint a helyén lévő mostani, hiszen a nagy partfeltöltések csak évek múlva kezdődtek (a régi lellei strand víz felőli képét is őrzi egy másik képeslap). – Az 1956-ban utoljára együtt nyaraló családból (én azt gyanítom, hogy talán az akkori református lelkész lehetett a házigazda, akinél 1956 után is szálltak meg „ellenzékiek”, ahogy azt visszaemlékezésekben is olvasni lehet) ma már csak az ifjabbik unoka, Jánosi Katalin festőművész él – emlékeztetett Horváth György. – Ötéves volt akkor. Az idősebb unokában, az akkor hétéves, de 2012-ben elhunyt ifj. Jánosi Ferencben bizonyára maradandóbb nyomott hagyott az a nyaralás, és nem kell lélekbúvárnak lenni ahhoz, hogy feltételezzük: annak a távolba tűnt nyárnak is szerepe volt Balatonlelle iránti maradandó szeretetében, amelyről húga még a temetésén mondott gyászbeszédben is megemlékezett: „Feri szerette az életet. Például emlékezetesen szerette a Balatont, melynek lellei partja örökre rabul ejtette a szívét. Minden nyarát ott töltötte, leste a széles eget, a nagy vizet, figyelte a felhők vonulását, a balatoni naplementét, az aranyhidat.”


– A huszadik kongresszus után voltunk – idézi tovább a múltat Horváth György. – A Nagy Imrét és minden rendű-rangú hívét elítélő 1955-ös „márciusi határozatot” kikezdte a Kremlből induló „olvadás”. A Nagy-család – talán 1945 óta először – látszólag háborítatlanul élvezhette Balatonlellén a civil nyaralás örömeit. Az azóta elbontott Pipacs vendéglő környékén laktak. Pár percre esett onnan a strand, ott sétálgatott Nagy Imre szokatlan gumi strandcipőjében, amit a kavicsos tengerparton volt divat hordani a negyvenes években és ami talán krími nyaralások emlékét őrizte.

S hogy miért éppen Balatonlelle? Kézenfekvő, hogy ez a balatoni üdülőhely esett a legközelebb Kaposvárhoz, de 1945 után egyébként is Lelle (amelyet megkímélt a háború) volt a legfelkapottabb nyaralóhely a tóparton. A nyári hónapokba gyakran érkeztek autókaravánok Tildy Zoltán köztársasági elnök, korábban miniszterelnök nyaralójához, a Hüttl-villához. Ilyenkor ott tartották a kormányüléseket és más tanácskozásokat. A helyi szóbeszéd szerint az 1956 tavaszán szabadult Marosán György a lehallgatás elleni védekezésül a nyílt vízen egyezkedett Gáspár Sándor szakszervezeti vezetővel. De Sólyom László altábornagyot is a lellei kertmoziból hívták ki annak idején, hogy letartóztassák. A Hüttl-villa egyébként ma is áll, valaha egy park közepén állt, ami részben a feltöltés nyomán eltűnt. Tildynek egy motoros hajó is rendelkezésére állt, a „Balatonlelle”.

A Népszabadságnak is megírt visszaemlékezéseit lapunkkal megosztó Horváth György így összegez: „Nagy Imre, a „földosztó miniszter” nevéhez kapcsolódott immár az „új kormányprogram” enyhülést hozó intézkedéseinek sora és a visszarendeződés elleni fordulatos küzdelem is. Ebbe ugyan belebukott, de bukásában is megmaradt jelszónak és jelképnek. Egy eleven szimbólum sétált fürdőruhásan, „civilként” a lellei strandon. Néhány hét múlva pedig ismét Nagy Imre nevétől lett hangos az ország.”
A forradalom mártírrá lett miniszterelnöke 1956. október 22-én is a Balaton partjáról, egy badacsonyi szüretről tért vissza a már-már forrongó Budapestre. „Hogy forradalom lesz, azt nem mértük föl – emlékezett vissza a Beszélőben megjelent 1988-as interjújában Vásárhelyi Miklós („A Nagy Imre-kormány sajtófőnöke voltam”). – Annyira nem, hogy a vezetés elment Jugoszláviába, Nagy Imre meg Badacsonyba, szüretre. Még a nyár folyamán, talán augusztusban, szereztem valahonnan egy Pobjedát, lementünk a Balatonlellén üdülő Nagy Imréért, és együtt átmentünk a hévízi szanatóriumba; neki az édesanyja, nekem a feleségem volt ott. Délután átugrottunk Badacsonyba, egy szőlősgazda ismerősömhöz, a Zabó családhoz. Megígértük, hogy szüretre visszajövünk. Én végül nem tudtam, ő lement arra az októberi hétvégére és csak hétfőn este tudtuk értesíteni, hogy itt meleg a helyzet, föltétlenül térjen vissza”.