Lejár az űrállomás ideje: eredetileg 2015-ig működött volna

Egyre több beszámoló szerint hamarosan fel kell hagyni a kísérletekkel, és az űrállomás belátható időn belül – ahogy egykoron a szovjet Mir – tervezetten megsemmisül.

A Nemzetközi Űrállomás (ISS) első eleme, a Zarja modul 1998-ban került Föld körüli pályára. Azóta folyamatosan bővült a felszíntől 400-420 kilométeres távolságban keringő, jelenleg 420 tonna tömegű eszköz. Ennyi idő alatt természetesen öregszik a technika, itt-ott repedéseket, lyukakat találnak. Utóbbiakról azt feltételezik, hogy űrszemét vagy a bolygónk közelébe merészkedő apró meteorit ütötte azt.

Közel három évvel ezelőtt, 2018. augusztus 30-án is találtak egy két milliméter átmérőjű lyukat az orosz Szojuz űrhajón. Az első feltételezések szerint becsapódó mikrometeorit okozta a levegő elszivárgásával járó sérülést, az orosz fél idén augusztus közepén Serena Auñón-Chancellor amerikai űrhajósnőt vádolta meg, hogy pszichológiailag összeomolva az űrhajó megrongálásával próbálta siettetni visszatérését a Földre.

A NASA visszautasította a vádat.

Az egymásra rakódó problémák miatt erősödik a vélemény, hogy hamarosan javíthatatlanná válik az űrállomás. A Hu.euronews.com például arról írt, hogy egyes orosz eszközök esetében ez az arány eléri a nyolcvan százalékot. Az orosz űrkutatók szerint az űrállomás annyira elavult, hogy 2025 után már nem érdemes használni, emiatt Oroszország alaposan fontolóra veszi, hogy kivonul a programból 2025 után.

– Azoknak a szakembereknek a véleményére kell hagyatkoznunk, akik értenek hozzá és ismerik a helyzetet. Amíg a NASA, a Roszkoszmosz és más űrügynökségek biztonságosnak ítélik, hogy embereket küldjenek oda, addig nekünk sincs okunk kételkedni – tájékoztatta a Magyar Nemzetet Frey Sándor, az Űrvilág.hu szakportál főszerkesztője. Az űrállomás kétségtelenül menthetetlen, a kérdés inkább az, hogy meddig lehet még biztonságosan üzemeltetni. Ez nem mindegy, hiszen rengeteg pénzbe került a felépítése.

Minél tovább használják a tudományos kutatási kapacitását, annál jobban megtérül a befektetés.

– A szerkezet nem egyszerre épült, az első modulok már valóban túl vannak a két évtizedes üzemidőn, mások viszont egészen frissen kerültek fel. Az űrállomás építése lényegében folyamatosan, lépésenként zajlott (zajlik). Másrészt – érvel Frey Sándor –, ahogy telik az idő, az élettartamra vonatkozó becslések is módosulnak, figyelembe véve az aktuális tapasztalatokat. Az eredeti elképzelések szerint 2015 körül már bezárták volna az űrállomást, jelenleg viszont 2024 a végső határidő. De ahogy közeledik 2024, egyre több szó esik újabb négyéves hosszabbításról.

Várhatóan 2028-ban hagynak fel a munkával a Nemzetközi Űrállomáson. Kérdés, hogy Oroszország a jelenlegi intenzitással benne marad-e az együttműködésben 2024 után? Idén tavasszal lehetett olvasni olyan nyilatkozatokat, hogy ők egyre inkább egy új, saját űrállomás építésére koncentrálnák az erőiket.

A jövő évtizedre eljöhet a kisebb, magánfejlesztésű űrállomások kora. Ezeknek üzleti alapon kellene fenntarthatóknak lenniük. Továbbá folyik már a kínai űrállomás felépítése.

Az emberiség tehát nem adja fel a jelenlétet a Föld körül, csak annak a módja változik, és az ISS-hez hasonló hatalmas komplexum már nem készül.

Ha egyszer úgy döntenek, hogy lejárt az űrállomás ideje, akkor a légkörbe vezetik és megsemmisítik, de fontos, hogy nem az egészet egyben, hiszen ehhez túl nagy. Jelentős része nem égne el, leérne a felszínig is, ezzel szükségtelen veszélyt okozva. Ehelyett a modulokat, amennyire lehet, szétválasztják. Vagy saját hajtóműveik, vagy egy vontató űrhajó segítségével – ilyesmire is volt példa nemrég az orosz Pirsz modul esetében –, lakatlan terület fölött a légkörbe vezetik. Lesznek azonban olyan, viszonylag új egységek, amelyek továbbra a világűrben maradnak, és egy új állomás részeként működnek majd tovább.

Folyamatos a korszerűsítés

Az energiaellátó rendszer, az elektronika, a számítógépes rendszer, a hűtés és hasonló, fontos rendszerek már nem az eredetiek, ezeket folyamatosan fejlesztik. Nemrég lecserélték például az összes régi akkumulátort, és folyamatban van új napelemtáblák felszerelése. A fő probléma a tartószerkezeti elemeknek vagy a modulok szerkezetének fokozatos elöregedése.

Gondoljunk például az állandó hőtágulásra, a mechanikai feszültségekre, a rezgésekre, az érkező és dokkoló űrhajók csatlakozásakor fellépő erőkre. Az anyagban hajszálrepedések keletkezhetnek, meggyengülhet a stabilitásuk. Ha például egy apró lyuk keletkezik egy modul falán, amelyen szökik a levegő – ilyenre volt már példa –, azt be lehet foltozni, de ha nagy területre kiterjednek ezek a problémák, akkor egy idő után már nem lehetséges vagy nem érdemes ezt csinálni. Nyilván egy-egy szegmenst le is lehet zárni, ki lehet iktatni, ha valamilyen probléma lépne fel, de az állomás működésének korlátozása nem használ az ott folyó munkának.

Borítóképünk illusztráció