20 éve halt meg Pol Pot, a kambodzsai vörös khmerek vezetője

Húsz éve, 1998. április 15-én halt meg Pol Pot, a történelem egyik legnagyobb népirtását elkövető kambodzsai vörös khmerek vezetője. A rémuralomnak az ázsiai ország lakosságának egynegyede, másfél millió ember esett áldozatul.

Saloth Sar néven született 1925. május 19-én az akkor francia protektorátus Kambodzsa szívében, Kompong Thom tartományban kilenc gyermek közül nyolcadikként. Rizstermesztéssel foglalkozó kínai-khmer családja viszonylag gazdagnak számított, bejáratosak voltak a királyi udvarba is.

Saloth Sar buddhista kolostorokban és francia nyelvű katolikus iskolákban tanult, 1949-ben pedig elektrotechnikai ösztöndíjjal utazhatott Párizsba. Mivel tanulás helyett inkább a marxista ideológiát tanulmányozta, és a radikális diákok mozgalmába vetette magát, nem sikerült diplomát szereznie, ezért 1953-ban hazarendelték.

A forradalmi hevülettől fűtve részt vett a kambodzsai kommunista párt megalapításában, és felvette a Pol Pot (a francia politique potentielle – lehetőségeket rejtő politika – rövidítése) nevet.

A megnyerő modorú, de könyörtelen fiatalember

egyre magasabbra jutott a hierarchiában, és 1963-ban elődjének titokzatos eltűnése után elérte a legmagasabb, főtitkári tisztséget.

A letartóztatástól félve hamarosan elmenekült a fővárosból, és a párt többi vezetőjével együtt a vietnami határral szomszédos dzsungelbe vették be magukat. Kínai segítséggel szervezték meg paraszthadseregüket, amely gerillaharcot kezdett a Norodom Szihanuk király uralmát megdöntő, amerikai támogatást élvező Lon Nol-rezsim ellen. A hosszú és mindkét oldalról rendkívül kegyetlen módszerekkel folytatott polgárháború a vörös khmerek győzelmével zárult, csapataik 1975. április 17-én vonultak be a fővárosba, Phnompenbe.

A béke azonban nem köszöntött be a sokat szenvedett országban. Pol Pot, avagy ahogy hazájában emlegetni kellett: az

„Első Számú Testvér”

megpróbálta átültetni a gyakorlatba primitív kommunisztikus agrárutópiáját. A gazdaságot kizárólag a rizs termesztésére akarta alapozni, és létrehozni az új embert egy olyan egalitárius, falusi jellegű társadalomban, ahol nincs szegény és gazdag, sem pedig kizsákmányolás. A „Demokratikus Kambodzsára” átkeresztelt országban szó szerint is új időszámítást kezdődött, a zéró évvel.

A vörös khmerek szemében a kapitalizmus és imperializmus minden bűnét megtestesítő városokat kiürítették. Csak Phnompenből napok alatt kétmillió embernek kellett távoznia, nem tettek kivételt az öregekkel, a vajúdó nőkkel és a kórházak betegeivel sem. A „régi társadalom” képviselőire – nemcsak a rendszer vezető tisztségviselőire és tábornokaira, hanem az értelmiségiekre, kereskedőkre, buddhista szerzetesekre – halál várt, amire az is elegendő ok volt,

ha valaki szemüveget viselt.

Ugyancsak megsemmisítették a vallási és etnikai kisebbségek tagjait, a kivégzések többségénél a drága lőszer helyett puskatust használtak, az áldozatokat egyszerűen agyonverték. A hírhedt Tuol Sleng vallatóközpontban legalább 15 ezer embert kínoztak meg, közülük csak 7 maradt életben.

A túlélőkre kemény sors várt. A pénzt és magántulajdont eltörölték, a templomokat és iskolákat bezárták vagy börtönné alakították át. A családokat fokozatosan felszámolták (az ideológia szerint minden kambodzsai apja és anyja az országot vezető arctalan testület, az Angkar volt), az egymástól elszakított embereket agrárkollektívákba tömörítették, ahol

életük minden pillanatát ellenőrizték.

Mindenkinek ugyanazt a fekete egyenruhát kellett viselnie, közösen kellett étkeznie, tilos volt a gyülekezés és a vita, a szövetkezet határait nem lehetett elhagyni, még a házasulandókat is felülről jelölték ki. Mivel a cél az önellátás volt, milliók robotoltak pihenőnap nélkül, napi 12 órán át a földeken, egy marék rizsnyi élelemmel, közülük rengetegen szó szerint éhen haltak.

A vörös khmer rezsim egyre több provokációt, betörést hajtott végre a vietnami határon. Megtorlásként 1978 végén 150 ezer vietnami katona zúdult Kambodzsára, akik 1979. január 7-én elfoglalták Phnompent, ezzel véget ért a három évig, nyolc hónapig és húsz napig tartó rémuralom. Az áldozatok számáról csak becslések vannak, amelyek egymilliótól hárommillióig terjednek, a rezsim bukásakor legalább 200 ezer árva gyermeket tartottak számon.

A gazdaság is felmérhetetlen károkat szenvedett, lerombolták az iskolák, lakóházak, templomok, kórházak nagy részét, megsemmisült az állatállomány, tönkrement az úthálózat és a több ezer éves öntözőrendszer. A világot elborzasztották a napvilágra került szörnyűségek, amelyekről Gyilkos mezők címmel film is készült, és ez ihlette a Dead Kennedys egyik leghíresebb számát (Holiday in Cambodia).

A vörös khmerek története azonban folytatódott. Csatlakoztak a vietnami támogatást élvező új rendszer ellen harcoló koalícióhoz, vezetőjük továbbra is a tisztségéről hivatalosan 1985-ben lemondott Pol Pot maradt. Miután Vietnam 1989-ben kivonult Kambodzsából, a vörös khmerek nem csatlakoztak a békefolyamathoz, harcot indítottak az új koalíciós kormány ellen.

Az elszigetelődő mozgalomban 1997 nyarán

véres belharcok

robbantak ki, a megromlott egészségű Pol Potot korábbi társai tartóztatták le, majd egy „néptörvényszék” árulás miatt életfogytiglani házi őrizetre ítélte. Miután 1998. április 15-én bejelentették, hogy kiadják és nemzetközi bíróság elé állítják, Pol Pot még aznap éjjel meghalt.

Halálát hivatalos közlés szerint szívroham okozta, de sokan úgy tartják, hogy öngyilkos lett. A történelem egyik legnagyobb népirtásának felelőse két hónappal a halála előtt azt nyilatkozta: „Lelkiismeretem tiszta.”

Borítókép: Kambodzsai nők imádkoznak a vörös khmer rezsim áldozatainak koponyái előtt a népirtás áldozatainak múzeumában a Phnom Penhtől nyolc kilométerre lévő Csung Ekben 2015. április 17-én, a vörös khmer rémuralom kezdetének 40. évfordulóján. A 20. század legvéresebb diktatúrái közé sorolt rezsim négy éve alatt a több mint tízmilliós ország lakóinak közel egynegyede az éhínség, a kínzások, és a kitelepítések áldozata lett. (MTI/EPA/Mark Remissa)