2022.07.29. 08:07
Csillaghullós hónap végére számíthatunk, érdemes lesz az eget fürkészni
Noha a legfényesebb meteorraj, az augusztusi Perseidák felbukkanása még várat magára, július utolsó napjaiban érdemes lesz az éjszakai égboltot fürkészni, mert ekkorra már megérkeznek a nagy nyári „csillaghullás" előőrsei.
Látványos égi tűzijáték várható a július végi napokon
A hónap utolsó előtti napján, július 30-án két meteorraj, a Déli Delta Aquaridák, valamint az Alfa Capricornidák egyszerre fogják elérni a maximumukat. Az előbbinél ez átlagban 25, míg az Alafa Capriconidáknál 5 meteor felfénylését jelenti óránként – hívja fel a figyelmet az Origo.
Mindkét raj az úgynevezett lassú meteorrajokhoz tartozik, ami azt jelenti, hogy a földi atmoszférába érkező meteoroidok relatíve kisebb sebessége miatt
a felfénylések látványosabbak és hosszabb ideig tartóak lesznek.
Nem kizárt egy-egy különösen fényes tűzgömb felbukkanása sem.
Már a maximumot megelőző, illetve az azt követő napokban is a szokásosnál több meteor felvillanásában gyönyörködhetünk. Az év leglátványosabb meteorraja,
a Perseidák maximuma idén pont augusztus 12-ére esik, amikor telihold lesz,
ami elnyomja, illetve csökkenti a meteorfelvillanások fényét.
Ezért is érdemes a július végi holdtalan sötét estéket felhasználni a Perseidák „előőrseinek" tekinthető meteorrajok megfigyelésére. A legfényesebb nyári meteorraj „szülőégitestje” a 109P/Swift-Tulle üstökös.
Ezért látjuk a különleges fényjelenséget
A meteoroidok legnagyobb része olyan parányi, porszem méretű égitest, amelyeknek általában 0,01 millimétertől néhány centiméterig terjed az átmérőjük. Ritkábban akadnak ennél jóval méretesebb meteoroidok is, ilyen volt például a közelmúltban, 2013 februárjában az oroszországi Cseljabinszk felett felrobbant, 17–20 méter átmérőjűre, valamint hétezer tonnás tömegűre becsült égitest.
(Az 50 méteres vagy ennél nagyobb átmérőjű, de a törpebolygóknál kisebb égitesteket aszteroidáknak, vagy kisbolygóknak nevezzük.)
Meteornak a földi atmoszférába belépő meteoroid felizzása miatt keletkezett fényjelenséget nevezzük,
meteoritnak pedig a Föld felszínét elért meteoroid darabjait.
A meteoroidok többféle módon keletkezhetnek, jelentős részük üstökösök anyagkibocsátásából vagy szétesett üstökösök maradványából származik, de akadnak a jóval ritkább kisbolygó ütközésekből eredő meteoroidok is.
A nagyon apró és ezért a világűrben láthatatlan meteoroidok akkor válnak szemkápráztató fényjelenséggé, amikor belépnek a Föld légkörébe. Az atmoszféra határát általában 10–70 km/sec sebességgel érik el, és amint belépnek a légkör sűrűbb rétegeibe, a súrlódási hőtől felizzanak; ekkor láthatjuk meg meteorként ezeket a többnyire teljesen megsemmisülő parányokat. A felizzás általában 80–120 kilométer magasan történik, és 40–60 kilométeres magasságban huny ki.
A meteoroidok hatalmas mozgási energiával rendelkeznek,
aminek nagyjából az egy százaléka emésztődik fel ionizációra és gerjesztésre, a többi pedig hőenergiává alakul. Az erős fényjelenség kialakulása az inonizációnak, illetve a gerjesztésnek köszönhető.
A rendkívül látványos meteorrajok közös eredetű meteoroidok tömegéből állnak, amelyek mindig az évnek ugyanabban az időszakában érik el a Földet. A leglátványosabb meteorrajok a már említett Perseidák, valamint a Leonidák és a Lyridák.
Borítókép: Meteor az égbolton a somoskői vár felett Salgótarjánból fotózva 2020. augusztus 11-én éjjel (MTI/Komka Péter)