A macska az ember második legjobb barátja?

Az emberi kommunikáció során számos jelzést használunk, amely az ismeretek megosztását szolgálja. A mutatásnak nevezett gesztusokkal a jeladó fél viselkedésével irányítja a jel vevőjének figyelmét egy mindkettőjük számára fontos külső tárgyra vagy irányra. Mutatni sokféleképpen tudunk: leggyakrabban kinyújtott karral és mutatóujjal, de igen sokszor csak fejfordítással vagy nézéssel – írja cikkében a hirado.hu.

Az összehasonlító pszichológiai és etológiai (a biológia állatok viselkedésével foglalkozó ága) kutatásokban sokat vizsgálták, vajon az embereknél már babakorban megjelenő mutatáskövető képesség jellemző-e az állatokra is. Az eddigi eredmények szerint a kézzel-karral való mutatás alapján számos állatfaj képes kiválasztani a jutalmat rejtő helyet, viszont a fejfordítás, illetve a pillantás helyes követése még a főemlősöknek is nehézséget okozhat. Eddig gyakorlatilag csak a kutyákról bizonyosodott be, hogy utóbbi jelzések láttán is helyesen döntenek.

Figyelmet kap az ember–macska kapcsolat

A macska kognitív (értelmi) etológiai tanulmányozása eddig sokkal kisebb intenzitással folyt, mint a kutyáké, talán azért is, mert a társállatként tartott macskákat jóval nehezebb együttműködésre bírni az emberi kapcsolatokkal járó kísérleti helyzetekben.

Ez a tendencia azonban változik, hiszen az ember–macska kapcsolat megismerése érdekessé vált a háziasítási folyamatok feltárása szempontjából. Egyrészt, mivel a macska igen sikeresen tölti be a társállatfunkciót, arra következtethetünk, hogy számos szociokognitív képességben hasonló teljesítményt nyújthat, mint a kutya. Másfelől, mivel a macska magányos életmódú őstől származik, kérdéses, vajon milyen mértékben tehetett szert a háziasítás során az emberrel való társas együttélést megkönnyítő képességekre.

Jól teljesítettek a macskák a teszten

Az Etológia Tanszéken Pongrácz Péter vezetésével Szapu Julianna MSc-hallgató és Faragó Tamás posztdoktori kutató arra a kérdésre keresték a választ, vajon a kedvencként tartott macskák követik-e egy számukra ismeretlen személy fejfordítással küldött jelzéseit egy választós tesztben. Azt is vizsgálták, hogy a feladat megoldását segíti-e az esetükben az, ha az ember szóban figyelemfelhívó jelzéseket hallat a nézéssel történő mutatás előtt: vagyis a nevén szólítja a macskát, és kéri, hogy az figyeljen rá.

A teszteket a macskatartók otthonában végezték: összesen 41 egyed esetében sikerült egy egyszerű feladatot elvégezni. Két edény egyikébe jutalmat rejtett el a kísérletvezető, majd a földön maga elé helyezett edények közül arra nézett rá, amelyikben a jutalom volt. Ekkor a vele szemben ülő gazda elengedte a macskát, és az választhatott az edények közül. A próbák felében a jelzést figyelemfelhívó megszólítás, a másik felében pedig semleges csettegés előzte meg. Azt is vizsgálták a kutatók, a folyamatos bámulás vagy a fej oda-, majd visszafordításával történő tekintés hatékonyabb-e.

A macskák 70 százalékos eredményességgel találták meg a jutalmat, ez pedig magasan a véletlen szint fölötti kiváló teljesítmény, hasonló a kutyáknál mértekhez. Az állatok ugyanolyan jól teljesítettek a hosszas és a rövid ideig történő nézések, illetve a verbális és nem verbális figyelemfelhívás esetén. A néven szólítás hatását úgy lehetett kimutatni, hogy ezekben az esetekben gyorsabban lehetett szemkontaktust létesíteni az állattal.

Borítókép: Illusztráció

Forrás: Shutterstock/Veera