Világbajnok cipők készülnek Miskolcon

Egy miskolci cipőkészítő mester, Kovács Attila, sorra tarol a nemzetközi versenyeken. Most a szakma világbajnokságának tartott németországi bajnokságon szerzett négy aranyérmet és egy különdíjat munkáival – írja a Vasárnap Reggel legfrissebb száma.

A wiesbadeni Inter-Schuh-Service (ISS) elnevezésű rendezvény a német cipészek nemzeti bajnokságaként indult negyvenhat évvel ezelőtt. Idővel aztán osztrákok, hollandok is neveztek, majd csatlakoztak az olaszok, franciák, napjainkban Japánból és az USA-ból is érkeznek indulók és ma már szakmai világbajnokságnak számít.

Kovács Attila 2007-ben jelentkezett itt először a cipőivel, elsőre egy bronz- és ezüstérmet nyert, de 2013-ban már ő volt a legeredményesebb a verseny történetében. Akkor, egy békabőrből varrott cipővel nyert. Ez is külön kihívást jelentett számára, amikor elkezdte megtervezni a mostani verseny darabokat, négy cipőt nevezett, mindegyik aranyérmes lett.

„Mivel kézműves cipők versenyéről van szó, így csak hagyományos módon, varrott talppal készült lábbelikkel lehet nevezni, melyet az utolsó öltésig a nevező cipésznek kell elkészítenie egyedül – mondta Kovács Attila. – Egy-egy ilyen lábbeli elkészítése 7-10 napig tart, de a versenydarabok közül volt olyan, amin még ennél is többet dolgoztam.

Az egyik cipőm különlegessége az volt, hogy egy tokhal féle, a viza bőréből készült, ez egy elég merev bőr, nem is csináltak még belőle eddig cipőt. Csináltam két, tölgyfa levéllel díszített női és férfi cipőt és egy piros női körömcipőt, amit a rózsa virág formája ihletett. Az eredeti ötlet, a tökéletes kidolgozás nagyon fontos, de azt is értékelik ezen a versenyen, ha valaki valamilen szakmai újítással jelentkezik.”

Kovács Attila műhelyében a kezdetektől csak olyan alapanyagokat használnak, amelyek hagyományos módon készülnek. A bőrök a világ minden tájáról érkeznek, ezeket egy év alatt készítik ki, de ezen kívül is minden mozzanat kézzel készül.

A cipőkészítésnek öt fázisa van. Először megtervezik a cipőt, aztán kiszabják, utána megvarrják a felsőrészt, ezt követi, hogy kaptafára húzzák és elkészítik a rámáját és talpát, legvégül pedig festik, antikolják és bélés kerül bele. Ez általában egy hétig tart. Ezzel a hagyományos technológiával 15-20 műhelyben varrnak manapság cipőt Magyarországon és ezek közül 5-6 olyan van, amelyik világviszonylatban is jegyzett. A mostani versenyen is a magyarok voltak a legeredményesebbek.

„Egy kézműves cipőnek nemcsak az az értéke, hogy egyedi, fontosabb, hogy hogy kizárólag természetes alapanyagokból és kézimunkával készül, teljesen személyre, vagyis lábra szabva. Valamikor az volt a természetes, hogy egy cipő 20-30 évre, egy csizma, egy életre készült. A mai fröccsöntött, tömeggyártott cipők világában, ez elképzelhetetlen.”

Kovács Attila 1968-ban született Nagyváradon, 20 éve Debrecenben indította el saját vállalkozását, onnan tette át Miskolcra – egész pontosan Kisgyőrbe – a műhelyét, cipőit pedig egy budapesti, belvárosi üzletben is árulja. Cipész az édesapja unszolására lett, mert korán kiderült, hogy van érzéke hozzá. Generációról generációra öröklődik ez a mesterség a családjukban és abban bízik, hogy az ő gyerekei is viszik tovább a hagyományt, a szakma jövőjét azonban félti.

„A nagyapám csizmadia volt és nyolc gyermeke közül, öt tovább vitte a mesterségét. Ehhez képest, ma ott tartunk, hogy évekig sehol, ma egyetlen iskolában oktatnak Magyarországon cipészeket. A mai gyermekek nem akarnak kétkezi munkát végezni, ott tartunk, hogy kihalófélben van a szakma. Pedig szükség lenne jó szakemberekre. Az itthoni kereslet is növekszik, a külföldiek pedig ismerik és szeretik is a magyar cipőket. Sokan kifejezetten azért jönnek Budapestre, hogy cipőt varrassanak.

Az, hogy rendszeresen elindulok az ISS versenyen, abban az is benne van, hogy így is felhívjam a figyelmet a szakmánkra, hogy a fiatalok időről-időre találkozzanak egy ilyen jó hírrel, hátha felkelti az érdeklődésüket.”

Kovács Attila számára nem csupán az utánpótlás, de a hagyományok ápolása is fontos. Hobbija a csizmakészítés, nagyon szívesen varr néptáncosoknak keményszárú csizmákat. A csizmadia nagyapja emlékére pedig, néhány éve elkezdte megvarrni a történelmi Magyarország különböző csizmáit.

Komoly múltja van a hazai cipőiparnak

Magyarországon valaha az egyik legjellegzetesebb, de mindenképpen a leggyakrabban előforduló szakma volt. Minden faluban tucatnyi mester dolgozott. A hazánkban dolgozó mesterek igen komoly szakmai hírnévre tettek szert a bécsi cipészekkel való vetélkedés közben.

Az első „cipész” a csizmadia volt, aki a kézműves csizmák elkészítésével és javításával foglalkozott, az 1500-as évek végétől. A XIX. század végétől a cipő kezdte átvenni a csizma szerepét, csizmadiából is kevesebb lett. Felváltotta a varga, aki már inkább cipőket varrt, a suszter, aki inkább javított és végül a cipész, aki cipőtől, a csizmáig és a javításokig mindenhez ért.

Ezekre a hagyományokra épült a hazai ipari cipőgyártás, ami a 90-es évek végéig európai hírű volt, világmárkák is gyártattak nálunk, évente közel 15 millió lábbeli készült hazánkban. A távol-keleti import hatására azonban az iparág hazánkban is összeomlott. Egy évtizede még több mint húszezer, ma már ennek, alig a harmada dolgozik ebben a szakmában.