interjú

2019.03.13. 13:29

Így emlékezik Koós Jánosra Poór Péter és Csongrádi Kata

Egy koncertet, de egy csipkelődő poént sem hagyott volna ki. Nyolcvanon túl ugyanazzal a lelkesedéssel és örömmel lépett fel, mint amikor 1968-ban a Kislány a zongoránál című slágerrel megnyerte a Táncdalfesztivált. Koós János imádta az életet, a családját és az unokáját. Rendszeresen kijárt imádott klubja, a Fradi meccseire. A közönség rajongott érte, állva énekelték örökzöld slágereit. Kollégái, barátai, ismerősei még most sem hiszik el, hogy a Kapitány március 3-án várhatatlanul végleg elhajózott a bárkáján.       

Tarnóczy Orsolya

Budapest, 2018. január 13. Koós János énekel az 1967-68-as táncdalfesztivált felidézõ showmûsorban a Papp László Budapest Sportarénában 2018. január 13-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

Szervusz pajtás, hamarosan találkozunk!- így búcsúzott Poór Péter kollégájától Koós Jánostól, akivel utoljára februárban léptek fel Szlovákiában. Az énekes szerint akkor még semmi nem látszott abból, hogy a töretlenül népszerű „showman” hamarosan itt hagy minket. A januári 50+ Táncdalfesztivál évfordulóján viszont már észrevette, hogy Koós Jánosnak nagyon rövid idő alatt hirtelen leromlott az állapota. Utoljára három héttel ezelőtt, az S. Nagy István emlékére adott dupla koncerten állt színpadra, ahol ismét lenyűgözte a közönségét. Csongrádi Kata a Vasárnap Reggelnek a következőképpen emlékszik vissza a nagy nevettetőre:

„1961-ben kezdődött Jani és a férjem, S. Nagy István dalszövegíró kapcsolata, amikor megírta neki az első slágerét, Micsoda nagyszerű dolog címmel. Ettől kezdve folyamatosan tartották a kapcsolatot.

Mindig vidám és csipkelődő volt a hangnem közöttük. Jókat nevettek együtt, Aradszky Lászlóval jártak focimeccsekre, közösen buliztak és persze énekeltek.

A férjem minden szerzői estjén felléptek, de a bajban is lehetett számítani az énekes jó barátokra. Gyakran bejártak a kórházba, hogy felvidítsák a nagybeteg ES-t. Rendszeresen tartottunk kórházi bulikat – persze szigorúan kölyökpezsgővel- de a hangulat így is remek volt. Jani a férjem halála után is sokáig segítette az életemet, részt vett ES-ről szóló életrajzi könyv, a Slágergyáros létrehozásában. Eljött a könyvbemutatóra, az emlékkoncertekre, mint ahogy legutóbbira is. Olyan lelkesedéssel és örömmel próbált, hogy az hihetetlen volt. Nehezen fogta már a mikrofont viszont, amikor színpadra állt, ebből már semmi sem látszott. Nem gondoltam, hogy többek között ez lesz az utolsó fellépése” – mondta Csongárdi Kata.

Csongrádi Kata és Koós János

Egy sikeres pálya indulása

Koós Jánost nem csupán az énekhangja, de az utánozhatatlan személyisége is segítette a pályáján. 1937-ben Erdélyben született Kupsa néven, majd a család 1941-ben Miskolcra költözött. Korán kiderült róla, hogy jó hallása van, imádta Verdit, Puccinit, Mozartot. A Zeneművészeti Főiskola felvételijén a Bánk bánból énekelt a bizottságnak, akik azt mondták neki: „maga jó oboista lesz!”

De az ifjú oboaművész énekesként is tehetségesnek bizonyult, amikor 1960-ban Vico Torriani svájci énekest parodizálta a Zeneakadémia gólyabálján. Innen pedig nem volt megállás.

A szervezők viszont átkeresztelték a nevét, így lett Kupsából Koós.

A fiatal énekes titán nem sokkal később megegyezett az Országos Rendező Irodával (ORI), hogy az egyik karácsonyi előadáson ő léphessen fel, de akkor még senki nem sejtette, hogy mekkora sikere lesz. A szóbeszéd szerint az első koncert előtt, hátul állt, ahol oboa szakos hallgatóként oly sokszor. Egyszer csak odalépett hozzá a kor ünnepelt színművésznője, Psota Irén, aki idegesen sétált és megkérdezte tőle:

–Te ki vagy?

–Koós János – válaszolta.

–Nem vagy ideges?

–Nem. Kellene?

–Akkor te le vagy szarva!- mondta a művésznő és otthagyta őt.

Komolyabb sikereit a Magyar Televízió Táncdalfesztivál című könnyűzenei versenyein aratta, ahol kétszer első díjat nyert. Az 1966-os Táncdalfesztiválon a legjobb énekes díjat kapta meg a Kapitány című slágerével, 1968-ban pedig a Kislány a zongoránál című számmal. A dalt eredetileg Lovas Róbert és Szenes Iván Darvas Ivánnak írták, de ő átadta Koósnak, aki felejthetetlenné tette.

„Amatőrként találkoztam Janival, neki akkor már nagy neve volt, sokan beszéltek róla a fővárosban- emlékezett vissza a kezdetekre Poór Péter. Egyik este elmentem az egyik egyetemi fellépésére. A nők egyszerűen imádták. A koncert végén odamentem hozzá, és félve megkérdeztem, hogy mennyi esélyem lenne ezen a pályán. Azt válaszolta: gyakoroljak sokat, és reméli, hogy találkozunk. Évekkel később aztán a Táncdalfesztiválon egy színpadon álltunk.”

Honthy Hannával piacra ment

Személyisége meggyőző volt, olyannyira, hogy senki nem tudott neki nemet mondani. Még Honthy Hanna az évezred primadonnája sem, akit egyszer kicsalt a miskolci Haller téri piacra hajnalban, hogy kolbászt egyenek. A művésznő ott állt hófehér nerc bundában és együtt falatozták a frissen sült kolbászt porhanyós kenyérrel és mustárral. Büszke volt arra, hogy Latabár Kálmánnal majdhogynem baráti viszonyban voltak. Három évig egy autóval járták az országot, Koós volt a sofőr, Kálmán bácsi meg az anyósülésen ülve mesélt neki az életről és a szakmáról.

Hofival való barátsága egy szalonnasütéssel kezdődött.

1967-ben Siófokon Halló! Itt Balaton! című műsorban léptek fel először, ahol spontán alakult meg a Hofi-Koós duó, amit diadalra vittek. Folyamatosan inspirálták egymást, soha nem vesződtek egy új műsorszám kitalálásával. Koós szerint mire elfogyott egy üveg bor, már tudták, hogy aznap este miről fognak viccelődni. Így született minden számuk a Mandarintánctól a Köcsögdudáig.

„A híres Macskaduettet Nyíregyháza és Budapest között írták – mesélte Poór Péter, aki szintén egy buszba utazott a két nevettetővel. Soha nem fecsérelték el az időt, poénból nem volt hiány. A röhögéstől a buszvezető is nehezen tudta fogni a kormányt” – tette hozzá.

Imádták mint Elvist

Koós János az 1960-as években sokat turnézott a volt szocialista országok fővárosaiban. A Barátság fesztiválok keretében lépett fel egymás után Moszkvában, Varsóban, Prágában, Kelet-Berlinben, Bukarestben és Szófiában is. Egy-egy ország két énekest delegálhatott a turnékra és mindig ő volt az egyik magyar előadó.

Akkoriban olyan népszerű volt a Szovjetunióban, mint Elvis Presley Amerikában. Sosem koncerttermekben, hanem sportcsarnokokban lépett fel közel 15 ezer ember előtt.

Egyszer Jugoszláviába utazott Havasy Viktor zeneszerzővel, az út pedig több szempontból is meghatározó volt az életében. Beültek egy presszóba és azon törték a fejüket, hogy valami új számra lenne szükség. A töprengés közben viszont semmi értékelhető nem jutott eszükbe. Már teljesen görcsben voltak, amikor a szomszéd asztalnál felállt egy srác és az ajtóból visszaszólt a barátainak: –Mondjátok meg Máriának, szeretem! És meg is volt a következő nagy sláger.

Legendás barátok

Elválaszthatatlan barátok voltak Bajor Imrével, akivel a 90-es évek elején ismerkedett meg egy baráti társaságban. Gyakran beszélgettek arról Fülén, vajon milyenek lesznek, ha megöregednek? De erre sajnos nem kerülhetett sor, mert Bajor 2014-ben meghalt, amit Koós soha nem tudott feldolgozni. Hobbija volt a vitorlázás és a tenisz, hatszoros magyar bajnok volt a Rosa névre keresztelt 40-es cirkáló legénységének tagjaként. Meghatározó volt életében a labdarúgás szeretete, az FTC csapatának lelkes szurkolójaként baráti kapcsolatot ápolt, Albert Flóriánnal a Ferencváros aranylabdás játékosával.

Felesége jelentette a harmóniát

1971-ben vette feleségül Dékány Sarolta énekesnőt, aki két gyerekkel ajándékozta meg Rékával és Gergővel, majd 2003-ban megszületett unokája, Rozi is.

A nyolcvanadik születésnapjára megjelent Kapitány Képtelen Képes Könyvben úgy nyilatkozott feleségéről: „egy olyan nővel élek együtt, aki biztos hátteret nyújt nekem, olyan békét és nyugalmat mint egy kotlóstyúk. Aki a szárnyai alatt dédelgeti a két gyereket, de még a férjét is, aki rettenetes természetével nem biztos, hogy rászolgált erre. A feleségem az én hátterem, aki a nyugalmat nyújtja.”

Az utolsó nagy táncdalénekesnek mindig volt valami mondanivalója, mindenkit szeretett volna a keblére ölelni.

Mindenkivel szeretett egy jót viccelni, a rendőrtől a postáson át a Nobel-díjas tudósig. Emlékszem egy vidéki fellépés után kedvességből engem is haza fuvarozott. A fehér Mercédeszben habzsoltuk a maradék pattogatott kukoricát, ő csak annyit mondott nekem viccesen: „Olyan, mintha moziba lennénk.” A film sajnos nélküle pereg tovább. A szívből jövő és jóízű nevetését és poénjait soha nem feledjük.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!