Bulvár-celeb

2024.08.23. 10:50

Kiderült, mi a tartós párkapcsolat igazi titka

A Házasság első látásra pszichológusai árulták el, hogy mi a legnagyobb hiba, amit a párok elkövethetnek.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: PeopleImages.com - Yuri A

Sokan úgy vélik, hogy a jó párkapcsolathoz pusztán szerencse kell, ha pedig a sorstól megkaptuk az igazit, onnantól a megingathatatlan kémia akár az életünk végéig is kitarthat. Szakértők szerint a párkapcsolat egyáltalán nem szerencsejáték, de egy kis odafigyeléssel és a tipikus hibák kiküszöbölésével gördülékeny lehet az együtt töltött idő - írta a tenyek.hu.

A Házasság első látásra című társkereső műsor pszichológusai, Tóth Melinda és Gaál Viktor a szerdai Mokkában elárulták, mik a leggyakoribb hibák a párkapcsolatokban, amiket, ha felismerünk, sokkal könnyebben javíthatunk rajta.

Két dolog, amit gyakran elrontanak, az az, hogy nem kommunikálnak eleget, a másik pedig, hogy nem vállalják fel a konfrontációt

– jelentette ki a szakember, Tóth Melinda pedig hozzátette, az is gyakori hiba, hogy a párok nem ismerik a saját sérüléseiket. Ezek tudatának hiányában akár súlyos mélyponthoz is vezethetnek a kapcsolatok, szakemberhez viszont legtöbben csak akkor fordulnak, amikor már a szakítás, vagy a válás is szóba kerül. Ekkor azonban már nagyon nehéz a kapcsolatot megjavítani, de egyáltalán nem lehetetlen – fogalmaztak a pszichológusok.

Tóth Melinda és Gaál Viktor a Mokkában elárulták, javában zajlik már a Házasság első látásra című műsor második évadjának forgatása, amiről azt ígérték, sokkal izgalmasabb lesz, mint a tavalyi évad, ráadásul drámából és konfliktusokból sem lesz hiány.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!