Tradicionális eljárással készülnek

2024.07.11. 12:10

Bekerültek a Magyar Értéktárba a Pápai Hús Kft. sonkái

A nyugat-magyarországi régió egyik legmeghatározóbb élelmiszeripari vállalta, az idén 111 éves Pápai Hús Kft. sonkái, a Hungarikum pályázat eredményének köszönhetően bekerültek a Magyar Értéktárba – közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Ez egyértelműen jelzi, hogy

a Pápai Hús és annak sonkái jelentős szerepet játszanak a helyi és nemzeti identitásban és fontos értékei a magyar kultúrának.

A közlemény szerint a Magyar Értéktárba való bekerülés Magyarországon egy hivatalos eljárás, amelynek célja, hogy azonosítsa, dokumentálja és megőrizze a helyi, megyei és országos szinten jelentős értékeket. Az örökséglistában olyan termékek kapnak helyet, amelyeknek meghatározó szerepük van a hazai kultúra szempontjából akár, történelmi, természeti, gazdasági vagy más szempontból.

Kiemelték, hogy tradicionális eljárással készül a Pápai sonka, amely gyártásának több mint egy évszázados hagyománya van. A sonka számos hagyományos magyar étel alapanyagaként szolgál, és kulturális ünnepek, események nélkülözhetetlen eleme, „így nemcsak előállítása, hanem fogyasztása is jelentőséggel bír, erősíti a nemzeti identitást és összetartozást” – írta közleményében a társaság.

A közlemény idézte a pápai származású Kovács Zoltánt, a térség fideszes országgyűlési képviselőjét, aki elmondta a

Pápai húsgyár sonkái minden pápai számára az otthon ízét jelentik, azaz pápainak lenni egyet jelent a sonka szeretetével.

Szappanos Péter, a Pápai Hús Kft. ügyvezetője a közleményben megjegyezte, nagy öröm számukra a kitüntetés, hiszen tovább erősíti a vállalat vezető szerepét a magyar gasztronómiai örökség védelmében és népszerűsítésében, illetve növeli termékeik presztízsét is.

Áldozó Tamás (Fidesz–KDNP) Pápa polgármestere a közleményben rámutatott,

a Húsgyár és annak jogelődjei alapvetően megváltoztatták Pápa városának helyzetét. Évtizedek óta munkahelyeket teremtenek, ezáltal támogatva a helyi lakosság megélhetését.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Pápai Hús Kft. nettó árbevétele 2023-ban 25,833 milliárd forint, egy évvel korábban 21,030 milliárd forint volt. A társaság tavaly 3,480 milliárd forint, 2022-ben pedig 4,137 milliárd forint veszteséggel zárt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában