Otthonfelújítási program

2024.07.16. 10:39

Bővül a megvalósításban részt vevő szakemberek és tanácsadók listája

Megnyílt a regisztráció lehetősége az Otthonfelújítási program megvalósításában kivitelezőként és tanácsadóként opcionálisan bevonható vállalkozások számára is. Azon igénylők, akik bizonytalanok, hogy saját maguk képesek-e megtervezni a 30 százalékos primer energiamegtakarítást – ami a pályázat elsődleges feltétele – elérő fejlesztéseket, tanácsadóhoz vagy integrátorhoz fordulhatnak, akik a szakmai tanácsadás mellett a megvalósítás lépésein is átsegítik a pályázókat – ajánlotta kedden kiadott közleményében Fábián Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Nagy érdeklődés mellett startolt el július 1-jén az Otthonfelújítási program, melynek keretében a kormány kamatmentes kölcsön és vissza nem térítendő támogatás kombinációjával segíti az 1990 vége előtt használatbavételi engedélyt kapott családi házak energetikai korszerűsítését.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra is, hogy a környezetvédelmi célok mentén kialakított, környezeti minősítéssel rendelkező építési kulcstermékek – szigetelési, nyílászáró, használati melegvíz- és fűtéskorszerűsítési termékek – listája az ÉMI Nonprofit Kft. által üzemeltetett weboldalon keresztül érhetők el.

A családi házuk felújításához az érdeklődők számára az ÉMI készített egy kalkulációs segédletet is, amely a termékinformációs oldalon keresztül nyújt segítséget az igénylőknek. 

A kalkulátor segíti az energetikai korszerűsítés előzetes műszaki tartalmának tervezését a minimálisan elérendő 30 százalékos primer energiamegtakarítás eléréséhez és a beruházás becsült költségének előzetes kalkulációjához egyaránt.

Fábián Gergely kitért arra is, hogy a hő- és melegvíz-termelő berendezések tekintetében fontos, hogy az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről szóló 201/2001. (X.25.) Korm. rendelet értelmében az ivóvíz-, fürdővíz- és használati melegvíz-kezelő technológiákat tartalmazó termékeknek rendelkezniük kell a Nemzeti Népegészségügyi Központ vízbiztonsági engedélyével.

A program indulását követő két hét eredményeiről szólva az államtitkár közölte, hogy az MFB Pont Plusz ügyfélszolgálatokon több mint hatezren egyeztettek a pályázatról. A program keretében megvalósuló felújítások kapcsán már több mint 5000 energetikai tanúsítás készült el, amiből látható, hogy legalább ugyanennyi háztartás már felkészült a programban való részvételre. Az önkéntes tanácsadói listán jelenleg már 38 tanácsadó érhető el, míg az önkéntes kivitelezőin (integrátorok, generálkivitelezők, szakági kivitelezők) 340 vállalkozás, az építési kulcstermékek száma pedig jelenleg 1465 terméket számlál 

– sorolta az NGM államtitkára.

Fábián Gergely a program eddigi eredményeit értékelve hangsúlyozta: a Nemzetgazdasági Minisztérium elkötelezett amellett, hogy a magyar családokat támogassa otthonaik korszerűsítésében, és mindenki számára elérhetővé váljon egy biztonságosabb, kényelmesebb és energiahatékonyabb otthon. 

Pályázni az MFB Pont Plusz lakossági hálózatának 266 helyszínén országszerte lehet a programra, további információk pedig a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. honlapján találhatók

– hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában