Szolgálni akarták hazájukat

2018.10.18. 20:17

Megjelent a Protestáns hősök című portrégyűjtemény harmadik kötete

A könyv 50 protestáns tudós, lelkész, művész életútját és életművét ismerteti.

Faggyas Sándor, a kötet szerkesztője az Evangélikus Országos Múzeumban megtartott csütörtöki bemutatón kiemelte: a három kötetben olyan lelkészek, írók, képzőművészek, zenészek, tudósok, politikusok, katonák szerepelnek, akik nemcsak kiemelkedőt alkottak, de „protestáns hitüktől vezérelve szolgálni is akarták hazájukat és egyházukat”.

Felidézte: a könyv ötlete a reformáció kezdetének 500. évfordulója alkalmából merült fel, de egy kötet kevésnek bizonyult a „képzeletbeli protestáns panoptikumnak”. A három kötet összesen 150 portrét tartalmaz 39 szerző tollából – tette hozzá Faggyas Sándor.

Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke a kötetben szereplő, a Deák téri gyülekezethez kötődő evangélikusokat méltatta. Elmondta: a közösséget a kommunizmus idején megpróbálták ellehetetleníteni, lelkészeit, vezetőit bebörtönözték, internálták. E korban nagy bátorság kellett ahhoz, hogy valaki vállalja a közösséghez tartozását.

Így tett Andorka Rudolf szociológus, aki egész életében hűséges volt a Deák téri templomhoz. Nagy betegen is fontosnak tartotta az egyházáért végzett munkát, a rendszerváltás után az első szabadon választott evangélikus zsinat világi elnöke lett. Nemzetközileg elismert tudósként is alázattal oktatta az evangélikus lelkészhallgatókat, és a teológushallgatók áhítatán is mindig részt vett – közölte.

Fabiny Tamás szólt Keken Andrásról, akit a Deák téri evangélikus templom lelkészeként az ÁVH letartóztatott. Előbb az Andrássy út 60-ban, majd a kistarcsai internálótáborban raboskodott. Felidézte: a később ismét Deák téri lelkész haláláig hűségesen szolgált, hiszen húsvét hétfői prédikációja után, ima közben zuhant a szószék párkányára.

Beszélt Szokolay Sándor zeneszerzőről, aki – méltatása szerint – hazáját és egyházát szolgáló emberként akkor is nyíltan megvallotta hitét, amikor ezzel karrierjét veszélyeztette.

Hafenscher Károly tanszékvezető egyetemi tanár, a 2013-tól 2018 januárjáig működő Reformáció Emlékbizottság miniszteri biztosa elmondta: a bizottság utolsó üléséig 318 kötet jelent meg, de a mai napig jelennek még meg olyan kiadványok, amelyek kiadását az emlékbizottság támogatta.

Hozzátette: sokféleképpen emlékeztek a reformrációra, tartottak konferenciákat, rendeztek kiállításokat és koncerteket, szerveztek nagyszabású és csendes együttléteket. Az emlékezés „legméltóbb” médiuma mégis csak a könyv, hiszen a reformáció üzenetének Guttenberg találmánya „adott szárnyakat”.

A református, evangélikus és unitárius személyiségeket felvonultató kötetben portré olvasható mások mellett Görgey Artúr tábornokról, Gyóni Géza költőről, Bartók Béla zeneszerzőről, Püski Sándor könyvkiadóról, Szemere Bertalan egykori miniszterelnökről és Gyulai Pál irodalomtörténészről is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!