Egy igaz magyar vadász – szobrot avattak Széchenyi Zsigmondnak

Véleménye szerint a néhai gróf örök példa a mindenkori magyar vadászok számára, és ő az, akin keresztül a nem vadászok is megsejthetik, átérezhetik, hogy mit jelent vadásznak lenni.

„Az ember részese a naturának és részese a kultúrának, a naturának a gyermeke, a kultúrának a teremtője.” A vadászlétnek éppen az a lényege, hogy ez a kettő a legtermészetesebb módon esik egybe

- jelentette ki a politikus.

Semjén Zsolt azt mondta: a természeti lét maga a vadászlét, hiszen mindannyiunk őse vadászott, ha nem tette volna, nem maradt volna életben, és most nem lennénk itt; ennek az öröksége az a szenvedély, ami minden vadászban benne él. Emlékeztetett: amikor az ember létrehozta a kultúrát, az a kezdet kezdetén a vadászathoz kapcsolódott, elég, ha a rítusokra, a fegyverek díszítésére, az állatok ábrázolására gondolunk.

Senki sem tudott olyan szépen írni a vadászati szenvedélyről, mint Széchenyi Zsigmond, aki a leghitelesebben boncolta az emberi természetben lévő vadászati szenvedélyt, annak gyökerét és mai meglétét. Egyben a bajor-osztrák-cseh-magyar vadászati kultúra megtestesítője, örököse is volt, könyvei pedig nem pusztán a vadászatok leírásai, hanem néprajzi, történelmi ismeretek például Afrikáról.

Széchenyi Zsigmond személye az egész magyar vadásztársadalom és a nem vadászok számára is megkerülhetetlen jelentőségű, mert rajta keresztül be lehet mutatni, „mi a különbség az igaz vadász és a puskás ember között”

- mondta.

„Czinege elvtárs vagy néhány újgazdag figura idézőjelbe tett vadászata az a puskás ember vadászata, Széchenyié pedig az igaz vadász vadászata”. Ez a különbség „az ember cselekedete” és „az emberi cselekedet” között – vélekedett Semjén Zsolt.

Hozzátette: a vadász-író magyarsága példaértékű, hiszen a magyar nyelv szépségével zseniálisan tudott fogalmazni, hitvallását pedig jól mutatja, hogy itt maradt, nem ment el Nyugatra, pedig megtehette volna.

Széchenyi Zsigmond (1898-1967) Afrika-vadász, utazó, író kitelepítettként először a Tiszántúlra, majd 1951-ben befogadottként Balatongyörökre került, ahol 1959-ig élt. Alakját Orr Lajos szobrászművész formálta bronzba.

Bíró Róbert, a település polgármestere a Balaton-parti móló tövében elhelyezett alkotás leleplezésekor elmondta: jövőre lesz 900 éve, hogy Balatongyörököt először említették írásban, az évfordulós ünnepi sorozat nyitánya is volt a szoboravatás.