2020.10.23. 22:05
Nagyszabású premierre készül a Duna Művészegyüttes
A néptánc segítségével emlékeznek a trianoni traumára.
A nemzeti összetartozás éve programsorozatához kapcsolódva készül nagyszabású premierre október 24-én, 19 órakor a Duna Művészegyüttes az Aranykert Egyesülettel közösen. A Nemzeti Táncszínházban mutatják be legújabb néptánc-színházi előadásukat Gyertyaláng címmel – írja a Magyar Nemzet.
A néptánc-színházi előadást Juhász Gyula Trianon című versének alábbi verssorai ihlették: „Nem kell beszélni róla sohasem, De mindig, mindig gondoljunk reá.” Ha valamiről nem vagyunk képesek beszélni – mert a benne átélt öröm vagy fájdalom az egekig ér, nincsenek hozzá szavaink, szegényes a nyelvünk, hiányzik a bátorságunk – akkor a csend, a zene vagy akár egy gesztusértékű mozdulat „szólhat” helyettünk.
Juhász Zsolt, a Duna Művészegyüttes művészeti vezetője, az előadás rendező-koreográfusa elmondta, hogy a néptánc-színházi előadásuk a maga adottságaival, eszközkészletével arra a történelmi traumára szeretne méltóképpen emlékezni, amit Trianon jelent a magyarságnak.
Azt kívánja megjeleníteni, amire a történelmi értekezések, szónoklatok nem képesek. – Előadásunk címe nem kegyeleti gyertyára utal, nem a nemzethalál valamiféle víziójára, hanem a remény elevenségére – avat be a rendező-koreográfus az előadás gondolatvilágába.
A pislákoló gyertyafény annak lesz a szimbóluma, hogy van jövő, van kivezető út az önsajnálatból, a bénultságból, túl lehet élni a fájdalmat, egy percre sem feledve, miként azt Juhász Gyula írta. Ahhoz, hogy a sebek begyógyulhassanak, még sokat kell tennünk, méltóságot sugározni, bölcsességgel létezni. És kell, hogy napjainkat átitassa összetartozásunk tiszta élménye, eleven tapasztalata.
A Trianon 100 kapcsán adott volt, hogy a hagyománnyal foglakozó néptáncegyüttesünk kapcsolódjon ehhez a témához.
Gyerekkorunktól kezdve, ahogy ismerkedünk a különböző tájegységek táncaival, éreztük, milyen nehéz lehetett azoknak a magyaroknak a sorsa, akik el lettek szakítva az anyaországtól. A gyűjtéseket is megnehezítette, de a magyar kultúra sajátosságából kifolyólag fenn lehetett tartani a kapcsolatot a határon túliakkal, spirituálisan erős maradt a kapcsolat.
Mi megtanultuk az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, délvidéki táncokat, így a nagy Magyarországon élünk gyerekkorunk óta. Határok nélkül műveltük ezt a műfajt, a néptáncművészetet. Nem egy történelmi tablót akartam állítani az előadásban, hanem annak a fájdalmát kifejezni, amit akkor érezhetett mindenki. Ez a mára is érvényes, hiába könnyebb az átjárás.
A táncosok minden mozdulatot, formát át tudtak élni, nem kellett magyarázni semmit. Ezt a mérhetetlen szomorúságot ők is ismerik, átélik.
Annyit elárulok, hogy a mából indul az előadás, mintha egy trianoni megemlékezésre gyűlnének össze az emberek. Elindul az ünnepi rituálé, ami alatt megidéződnek a táncok. Egy vízió jelenik meg a közösségünkről, amit nagy Magyarországnak hívnak. Csodálatos alkotótársra leltem Navratil Andreában, aki gyönyörű népdalokat hozott az előadásba.
Új bemutatónk reményeink szerint zsigerekre ható élményt nyújt majd nézőinknek hazaszeretetből és a nekünk rendelt identitásból – mondta el a Duna Művészegyüttes művészeti vezetője.
Borítókép: Duna Művészegyüttes / Magyar Nemzet