Budapesti sakkolimpia

2024.09.10. 13:00

A magyar nagymester a világbajnok Karpovot is megelőzte az olimpián

Pintér József egyéniben is remek eredményeket ért el, és csak egy hajszállal maradt le, hogy világbajnokjelölt legyen.

MW

Pintér József

Forrás: Wikipedia

Pintér József a magyar sakk egyik kiemelkedő alakja, aki nyolc olimpián játékosként, kettőn pedig kapitányként képviselhette Magyarországot. A jelenleg Halásztelken élő hetvenéves nagymester szívesen vállalkozott esélylatolgatásra a szerdán kezdődő budapesti sakkolimpia előtt. 

2024 szeptemberében Budapesten rendezik a 45. sakkolimpiát, az egyik legrégebbi, világbajnoki rangra számot tartó nemzetközi eseményt, ahol egy fiatalokból álló, ütős közvetítőcsapat készül a budapesti tornára. Ha a magyar élsakkozásról szó esik, legtöbbször Portisch Lajos neve kerül szóba – érthető módon. A kiemelkedő nagymesterünk mögötti „üldözőbolyban” viszont már Pintér József eredményei is kellő súllyal esnek latba – olvasható a Magyar Nemzet oldalán

Karpovot is megelőzte 

A magyar nagymester Újpesten, a Gyapjúfonó gyár könyvtárában ismerkedett meg a sakkal.
– Sakkozó édesapám a Vörös Meteor margitszigeti kerthelyiségébe vitt el, ott ismerkedtem meg Karakas Éva nénivel, aki az MTK-ba igazoltatott le engem. Több klubban is megfordultam, közben lassan lépkedtem felfelé. Minden állomást későn értem el: az első versenyemen már 14 éves voltam, 19 évesen sakkmester, négy évvel később pedig nemzetközi mester lettem. Ebben a minőségemben 1978-ban és 1979-ben is megnyertem az egyéni országos bajnokságot – mondta el Pintér József, aki a negyvennégy évvel ezelőtti sakkolimpián a magyar férficsapat tagjaként emlékezetes módon holtversenyben végzett a Szovjetunióval, de az úgynevezett Buchholz-értékszámítással a második helyre szorult. 
– Jómagam öt partiból négy és fél pontot szereztem,

 amivel még az akkor világbajnok Karpovot is megelőzve az olimpia legjobb százalékot produkáló játékosa lettem. 

Ezután folyamatosan helyet kaptam az olimpiai válogatottban. Ezt a kiugró teljesítményt 1984-ben sikerült megismételnem – árulta el a hetvenéves nagymester.

– Éveken keresztül bombaformában játszottam, ám egy 1987-ben bekövetkezett törés végzetes lett számomra. Akkor a zónaközi döntőben, Zágrábban nyerőesélyes állást sikerült elvesztenem Viktor Korcsnoj ellen, s ezt a vereséget mindmáig nem tudtam igazán kiheverni. Ha ugyanis azt a partit megnyerem, négy meccsből két ponttal világbajnokjelölt lehettem volna! – nyilatkozta Pintér József, aki később edzőként tevékenykedett, két sakkolimpián szövetségi kapitányként irányította a magyar válogatottat. 

Kína és India is befutó lehet 

Pintér József hetvenévesen sem fordított hátat a sakkozásnak, igaz, ő maga aktívan már nem sakkozik, de a szerdán kezdődő budapesti sakkolimpia esélyeiről szívesen nyilatkozott a Magyar Nemzetnek.
– Rapport Richárd és Lékó Péter csatasorba állítása mindenképpen erősítést jelent. Más kérdés, hogy szerintem a szövetség majdnem kijelentő módban tett állítása – mely szerint a magyar férfiak elérhetik a harmadik helyet – messze nem annyira vehető biztosra, mint amennyire ezzel számolnak – fejtette ki Pintér, aki szerint az Egyesült Államokról kevesebb szó esik.
– Az amerikaiak mellett Kína és India mellett a dobogó egyik várományosa. A két éve meglepetésre győztes Üzbegisztán rendkívül tehetséges fiatalokból áll. Az oroszok távollétével eggyel kevesebb az esélyesek száma. A következő bolyban Ukrajna, Azerbajdzsán, Nagy-Britannia és Franciaország mellett ott van a mi válogatottunk is. 

A felsoroltak közül egyet sem lehet eleve leírni 

– mondta el a magyar nagymester, aki tanít, és kiegészítő sportként kertészkedik. 
– A legjobban az októbert várom, amikorra a különleges datolyaszilvafánkon beérnek a rendkívül finom gyümölcsök – árulta el Pintér József.

Hallgassa meg a 45. sakkolimpia hivatalos dalát:.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában