Gazdaság

2024.07.01. 10:53

Tudunk-e védekezni az Apple Pay jellegű hibák ellen?

Hétfő estig vélhetően minden ügyfél visszakapja azt az összeget, amelyet az Apple jogtalanul vont le bankkártyájáról a múlt héten. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint fontos hangsúlyozni, hogy kártyaadatok nem kerültek ki, azok biztonságosak, és bár az ilyen jellegű hibák ellen nem igazán lehet védekezni, de néhány intézkedéssel csökkenteni lehet a kellemetlen hatásokat.

Sonline.hu

Az elmúlt héten számítógépes hiba miatt közel 800 ezer terhelést nyújtott be az Apple bankkártya elszámolója a magyar ügyfelek bankkártyáira. A terhelések kivétel nélkül olyan számlákat érintettek, amelyeknél az ügyfél korábban engedélyt adott az AppleStore-on keresztül arra, hogy a szolgáltató időről-időre levonja a megrendelt szolgáltatás havi/negyedéves/éves díját bankkártyáról.

Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint az ilyen megújuló fizetési (recurring payment) megoldások az elmúlt években rendkívül elterjedtek, az online szolgáltatók preferálják ezt a fizetési módot. Így jellemzően hosszú hónapokig maguknál tarthatják az ügyfelet, hiszen ahhoz, hogy az ügyfél lemondja az adott szolgáltatást, lépnie kell. Addig viszont teljesen rendben zajlik az előfizetés megújítása. A megoldást az ügyfelek is kedvelik, mivel nem kell időt áldozni a beérkező számla kiegyenlítésére és ennek elmaradása miatt a szolgáltató nem szünteti meg a szerződést. A megoldást a bankkártya társaságok is támogatják, sőt időről-időre kezdeményezéssel élnek azzal kapcsolatban, hogy a bankok a kártyamegújítás esetén is automatikusan vezessék át az új kártya adatait a megújuló fizetéseknél. Ezt a megoldást egyelőre a magyarországi bankok nem támogatják a szakértő szerint.

A megújuló fizetés sajátja, hogy bankunk az engedély fennállása idején automatikusan teljesíti a szolgáltató fizetési kérelmét, hiszen látja az ügyfél felhatalmazását a fizetésre. A felhatalmazás nincs időkorláthoz és összeghez sem kötve, így például a szolgáltatási díj emelése után az ügyfél automatikusan a magasabb díjat fizeti. 

A fentiek miatt a BiztosDöntés.hu szakértője szerint a mostani hibát igazából nem tudják elkerülni az ügyfelek, ám néhány dolgot tehetnek, amely a jövőben megóvja őket a kellemetlenségektől.

- Érdemes lehet az ilyen online fizetésekre egy külön bankkártyát rendszeresíteni, amelyen minden esetben csak akkora pénzt tartsunk, ami nagyjából fedezi az online megrendelt megújuló szolgáltatások díját. 

- Az online fizetési kártya abban is segít, hogy komolyabb veszteség érjen minket, ha a bankkártya adataink illetéktelen kezekbe jutnak. Fontos hangsúlyozni Gergely Péter szerint, hogy a múlt heti esetben a kártyaadatok nem jutottak illetéktelen kezekbe, azok biztonsága továbbra is szavatolt.

- Ha az ügyfél eseti jelleggel nagyobb összeget fizetne az online térben, a kártyára a hagyományos számlájáról bármikor átvezethet egy nagyobb összeget, amivel a magasabb összeg kifizethető.

- Az online (és bármely) kártyánál beállítható online fizetési limit, amely nem engedi, hogy a szolgáltató a megadott összeghatár feletti fizetést teljesítsen. A BiztosDöntés.hu szakértője szerint ez a megoldás önmagában nem védte volna ki a mostani hibából eredő veszteséget, hiszen az AppleStore jellemzően pár ezer forintos tételeket (korábbról beragadt összegeket) terhelt most rá a kártyákra, ám egyéb esetekben óriási szolgálatot tehet az ügyfeleknek – főleg visszaéléskor megakadályozza a számlák lemerítését.

- A fizetésekről szóló sms vagy push üzeneteket egyes bankok automatikusan úgy állítják be, hogy azok meghatározott összeg (1000, 2000) felett küldenek csak üzenetet. Egyrészt Gergely Péter szerint mindenkinek érdemes az sms-szolgáltatást a mobiltelefonokra küldött internetes (push) üzenetekre cserélnie, amelyekkel évi több tízezer forint költségtől mentesíthetik magukat az elmaradt sms-díj miatt. Másrészt pedig fontos, hogy az üzenetküldést 1 forinttól állítsuk be, így valóban minden fizetésről értesülni fogunk.

Az Apple jelentős késéssel, csak szombat hajnalban küldte meg a kártyatársaságoknak azon tranzakciók listáját, amelyek érintettek voltak a téves terhelésekben. Egész addig nem volt világos, hogy a téves terhelések törléséről és az összegek visszajuttatásáról az Apple maga vagy a bankok gondoskodnak-e. A kártyacégek ezeket az adatokat továbbították a bankok felé. A pénzintézetek ezeket a fájlokat a hétvégén feldolgozták, hétfőn jó eséllyel valamennyi ügyfél visszakapja a korábban jogtalanul levont összegeket. A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint az, akinek a következő 1-2 napban sem íródik jóvá a levont összeg a számláján, az a kártyakibocsátó bankjához fordulhat panaszával. 

Gergely Péter arra is felhívja a figyelmet, hogy azok az ügyfelek, akik a pénzük elvesztésekor visszaéléstől tartva egyből letiltották a bankkártyájukat, kérhetik a banktól, hogy a kártyapótlás díjmentes legyen.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában