Családi probléma

2024.08.06. 12:14

Berúgott, majd autót lopott, pedig jogosítványa sem volt

A Fonyódi Járási Ügyészség jármű önkényes elvételével vádol egy a negyvenes éveiben járó férfit, aki ittasan indult lerendezni egy családi problémát a munkatársától engedély nélkül elvett autóval.

Kovács Gábor László

Fotóillusztráció

Fotó: Shutterstock

A többszörösen büntetett előéletű férfi 2023 februárjában Balatonfenyvesen végzett festési munkálatokat, miközben szeszes italt fogyasztott. A délelőtti órákban családi problémákról értesült telefonon, amitől ideges lett, és a munkatársa barátnőjének autója kulcsát engedély nélkül magához vette, majd azzal a 214 kilométerre lévő tartózkodási helyére indult. A vezetői engedéllyel nem rendelkező vádlott azonban az M7 autópályán haladva súlyos ittassága miatt lehajtott a bal oldali útpadkára és a jármű elejével a belső szalagkorlátnak ütközött, és a kocsi megpördült. A baleset következtében az autóban 800 ezer forint míg az autópálya elemeiben 200 ezer forint kár keletkezett. A baleset után a sofőrt az intézkedő rendőrök helyszínen megszondáztatták, majd a pozitív eredmény miatt előállították a székesfehérvári rendőrkapitányságra. Az ügyészség a Fonyódi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a jelenleg más ügyben jogerős szabadságvesztését töltő, többszörös visszaesőnek minősülő férfi ellen fegyházbüntetés, járművezetéstől eltiltás és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában