A gyermekek nem egyformák, de kincs és érték mindegyikük

Huszonnégy versenyzővel azonnal el is utaztak egy olaszországi világbajnokságra, amelyre a többi szponzor nélkül aligha lett volna lehetőségük. Ám az egyik legnagyobb támogató Simonyi-Hornyák Hajnalka lett azáltal, hogy a díjjal járó pénzt felajánlotta a táncosok támogatására.

– Hogyan tudta meg, hogy jelölték?

– Telefonon felkértek, hogy szerepeljünk a díjkiosztón – felelte Simonyi-Hornyák Hajnalka. – Akkor még nem tudtam, hogy jelöltek, így rákérdeztem, hogy tudnának-e segíteni a szponzorkeresésben. Akkor mondták meg, hogy benne vagyok a tízben. Titokban csak a közönségdíjban bíztam, mert olyan sok elismert szakembert jelöltek… Közöttük volt Turi Endre, akit nagyra becsülök, és nagyon szeretem az általa vezetett Somogy Táncegyüttest is. Úgy gondolom, hogy aki tényleg tehetséges, és teszi a dolgát, megtalálja azt az utat, amelyen haladnia kell, s nem azért, hogy előbb-utóbb jutalomban részesüljön. Természetesen, örül az ember, ha elismerik a munkáját. Nagyon jól esett, ahogy a gyerekek ujjongva felálltak a nézőtéren, amikor átvettem a díjat.

– A továbbiakban mit jelent, hogy Prima lett?

– Nem ezen múlik a további munkánk. Ha úgy gondolták, hogy megérdemlem, most még inkább bizonyítani kell.

– Annak idején szintén táncosként kezdte. Hogyan indult a karrier?

– Manapság többféle irányzat közül választhatnak a táncolni vágyók. Annak idején nem is tudtam, hogy létezik társastánc-oktatás. Csak a tévében láttam a Savariát. Úgy tíz éves lehettem, amikor egy osztálytársam, aki táncolt a Flamingó TSE-ben, elvitt magával egy edzésükre, ott ragadtam. Balázsné Pomezsánszky Judit foglalkozott velünk. Az Ő egyénisége annyira hatott rám, hogy példaképem lett. Ahogy a gyerekekkel foglalkozott egyéni stílusában: ami a szívén, az a száján... Ő is mindig őszintén kinyilvánította a véleményét, és én is így teszek, ha táncról van szó. Lehet, hogy egy kicsit más stílusban, de nem fogom a szülőnek azt mondani, hogy nagyon tehetséges a gyereke, ha nem az. A gyerekek nem egyformák, mindenki más bánásmódot igényel. Mindegyik egy érték, egy kincs.

– Mikor dőlt el, hogy a hobbijából munka lesz?

– Mindig is tánctanárnak készültem. Persze az évek alatt számos rangos versenyen vettem részt – tette hozzá Simonyi-Hornyák Hajnalka. – Magyar bajnokságon háromszor is álltunk a dobogó legfelső fokán és nemzetközi versenyeken is jól teljesítettünk. Három párom volt, közülük kettő versenypár, a harmadikkal már nem jártunk megmérettetésekre a tanulmányok miatt. A Magyar Művelődési Intézet táncoktatói képesítését szereztem meg először, aztán elvégeztem a Táncművészeti Főiskolát, „civilben” pedig varrónőnek tanultam. Ez utóbbi szakma ismerete is sokat hozzátett a táncsikerekhez. Eleinte szívesen varrtam versenyruhákat a gyerekeknek, ám erre manapság már nem jut időm. A stílusirányzatok ismerete azonban továbbra is segíti a koreográfiákat. Szerettem volna a Flamingót tovább vinni, ahogy Judit csinálta, de az élet mást hozott. 2000-ben felkértek a Mikrokozmosz Művészeti Iskola táncpedagógusának. Ennek köszönhetően fel lehet fedezni egy-két tehetséges gyereket, 2003-ban megalapítottuk az Ametiszt Tánc-Sport Egyesületet, hogy versenyezhessenek is. Ez a műfaj nem olcsó. Speciális cipőkre, ruhákra van szükség és sok gyakorlásra. Sajnos a tehetséges gyerekek közül sokan a befektetett idő és pénz miatt nem vállalják ezt a sportot. Akik anyagilag nem engedhetik meg maguknak, de szeretnének táncolni, gyakran segítünk nekik lehetőséghez jutni. A formációkban 18–20-an vannak, nem hiányozhat senki sem, így az egyesület biztosítja a ruhákat, cipőket, a nevezési díjakat, ezzel is könnyítve a szülők anyagi helyzetén.

– Sokan választják ezt a műfajt?

– Lányokból mindig több van. Sajnos a fiúk inkább focizni járnak, pedig a tánc felkészít az életre. Csapatban, társsal kell dolgozni, így megtanulják tisztelni egymást, alkalmazkodni a másikhoz. Ráadásul bizonyos helyzetekben tudnak majd viselkedni. A felnőtteket is nehéz összetartani: sok válás van. A tánc is ilyen: a párt sem egyszerű összefogni. Türelemjáték a pedagógus és a gyerekek részéről is. A fiúhiány miatt jött létre a lányformáció. A kezdeményezésemre és több kolléga segítségével sikerült elérnünk, hogy bekerüljön a Magyar Tánc-Sport Szövetség, versenytánc szakág versenyszabályzatába, mint lehetséges versenyszám. Sokat küzdöttünk érte, hogy ne csak pároknak indítsanak versenyeket.

– Fiúból tehát kevés van. De akad-e utánpótlás a táncoktatás terén?

– Tanítványaim közül már többen elvégezték a Táncművészeti Egyetemet, lesz kinek átadni a stafétát – hangsúlyozta Simonyi-Hornyák Hajnalka. – Szeretek előre tervezni, amit felépítettem, örülnék, ha mások életben tartanák majd. S miért ne lehetnének pont a tanítványaim, akik továbbviszik. Van egy tizennégy éves lányom, aki most lett Rómában világbajnok három társával együtt, szintén táncol, ám a lovaglás és az RG is a kedvence.

– Amikor nem tánccal foglalkozik, van valami kedvenc időtöltése?

– Sajnos nagyon kevés szabadidőm van, de azt igyekszem a családommal tölteni. Ha mégis szabadságra megyek, szeretünk kirándulni. Sajnos akkoriban én nem tehettem meg, de a tanítványaim miatt mégis megkaptam, hogy szinte az egész világot bejárhattam velük a versenyek kapcsán.

– Most, hogy túl vannak az olaszországi versenyen, végre jöhet egy kis pihenés?

– A római tánc vb-n szereztünk két első, két második helyet, és harmadik, negyedik , illetve ötödik helyen is végeztek tanítványaim. Ez a siker is arra ösztönöz, hogy tovább dolgozzunk, mert előttünk van számos verseny és esemény, amelyekre készülni kell. Szóval, ha egy eseményen túl vagyunk, jön az újabb kihívás.