Szívbemarkoló emlék – Radnótival is találkozott a munkatáborban

A 92. életévét hamarosan betöltő Lipkovits Tibor megjárta a bori munkatábort, felesége is holokauszttúlélő. Több mint 70 éve házasok, és nemrég született meg az ükunokájuk.

– A szívbemarkoló történetek nem múlnak el – ezekkel a szavakkal emlékezett a múltra Lipkovits Tibor. Azt mondta, a Radnótival való találkozás bori emléke örökre elkíséri. – Radnóti a mellettünk lévő Berlin-lágerben volt, de még nem tudtam, hogy nagy költő, mert akkor még csak 18 éves voltam és nem volt tananyag – idézte fel Lipkovits Tibor. – Kértük, hogy mondjon el egy szép verset, amit a munkaszolgálat alatt írt, ám Ő elzárkózott ettől. Attól tartott, hogy a láger őrei azt hiszik, összeesküvés történik. Legyengült állapotban volt, igaz, ott jó állapotban nem volt senki.

A szovjet csapatok közeledtével a magyar parancsnok úgy határozott, hogy kiürítik Bort, és gyalog elindítják a munkaszolgálatosokat haza, kétezer kilométerre. Két lépcsőben indultak, Radnóti átkérte magát az első transzportba, mert mielőbb haza akart kerülni. Az első csoport háromezer munkaszolgálatosából csupán 250-en élték túl az utat. A második lépcső a partizánok fogságába esett, 80 százalékuk maradt életben, köztük Lipkovits Tibor.

Későbbi felesége a polgári iskola elvégése után, 14 évesen került a kaposvári gettóba. Aztán átvitték a családját a Baross utcai csendőr laktanyába. A lóistállóba helyezték el őket, egy ló helyére egy családot. De Tabról, Marcaliból, Siófokról és Dombóvárról is odavitték a zsidókat, a vasútállomáson 80 embert zsúfoltak be egy-egy marhavagonba.

Egy vödröt kaptak vécének egy vödör vizet és egy vödör lekvárt élelemnek az útra. Ketten ültek egy hátizsákon három nap és három éjszaka a hátukat egymásnak támasztva. Kelenföldön aztán lekapcsoltak egy vagont, amelyben a módosabbak utaztak, akik meg tudták fizetni a szabadulásukat. Kassán azonban a németek átvették a szerelvényt, így érkeztek Auschwitzba.

– Leszálltunk a vagonról, tereltek bennünket a sötétben, s egy pillanat alatt eltűntek a nagyszüleim, a testvérem a másik irányba – mondta Lipkovits Tiborné. – A nagynéném és anyám között gyalogoltam, aztán egyszer csak odaértünk, ahol Mengele irányított jobbra vagy balra. Mindhárman munkára kerültünk. A gyermeklágerben 12-en voltunk egy priccsen, mindenki siratta a családját. Sokszor hajnalban, amikor még fent volt a Hold, ki kellett állni sorakozóra, ahol majdnem megfagytunk. Délben meg a legnagyobb napsütésben kellett órákon át állnunk az ebédnél. Egy edényből öten ittuk a levest.

Kaposváron a szerelem várta 1947-ben

A gyermeklágerben aztán hamarosan kitört a skarlátjárvány. – Az összes barátnőm eltűnt, mert az anyák szeme láttára dobálták fel a beteg kislányokat a halottakkal együtt egy fémmel bélelt teherautóra és elvitték őket – emlékezett Lipkovits Tiborné. – Én is belázasodtam, s már tudták az anyák, hogy mi következik. Aztán valami hihetetlen nagy szerencsével aznap, amikor gyengélkedőre kerültem, megnyitottak egy fabarakkot 17 skarlátosnak. Így sikerült életben maradnom.

A házaspár végül Kaposváron találkozott 1947-ben, ahová Lipkovits Tibor egy cionista mozgalom munkatársaként utazott, hogy azt keresse, kik akarnak a megalakuló Izrael államba kivándorolni. Ehelyett szerelem és egy Kaposváron töltött élet várta. Gazdagítva azzal, hogy évtizedeken át dolgozhatott a kaposvári zsidó hitközségben, amelynek 1996-tól az elnöke volt.