Kendőben boldogabb a gyerek

– Hogyan ismerkedett meg a babahordozással?

– A 2011-ben született Misi fiam csupán kétféle „üzemmódban” létezett. Vagy egyfolytában szopott, vagy egyfolytában ordított. Jöttek a jobbnál jobb tanácsok a „szakemberektől”, hogy tegyem ki a teraszra, ott nem hallom... Szerencsére egy barátnőm éppen kilenc hónappal járt előttünk a babájával, és ő javasolta a hordozókendőt. Onnan kezdve, hogy belekerült, a gyerek gyakorlatilag csöndben volt. Lett két szabad kezem, el tudtam végezni a házimunkát, és el tudtunk menni otthonról. Később, néha még próbálkoztunk a babakocsival, ám mindig az lett a vége, hogy üresen toltam haza, mert Misi felkéretőzött a kendőbe.

– Sokan a babahordozást alternatív módszernek tartják, amely a természeti népek sajátossága. Változóban van ez a felfogás?

– Sajnos az a korosztály vagyunk, akiknek a szülei a Spock-féle elidegenítő nevelést választották. Viktória királynő korában a gazdagok kiváltsága volt a szoptatós és a ringatós dajka, valamint a babakocsi. Az ipari forradalommal azonban bárkinek elérhetővé vált, csupán a nagyon szegény réteg maradt a hordozásnál. Engem a tíz évvel ezelőtt alakult hordozóklubok erősítettek meg abban, hogy ez jó dolog. Várandós anyukák kerestek fel, hogy mutassam meg, hogyan kell felkötni a babákat. Akkor indult el a hordozóklubunk. Annyira kevés anyuka választotta ezt a lehetőséget, hogy aki hordozókendővel jött szembe az utcán, mindet ismertem. Manapság azonban olyannyira elterjedt a lehetőség, hogy már nem ismerek

mindenkit. Mi vagyunk az első korosztály, akik tudatosan használjuk a hordozást, mint nevelési eszközt.

– Nem túlzott kényeztetés ez?

– Rögtön az elején utána olvastam a hordozás lélektanának. Bátran mondhatom, hogy boldogabbak a hordozott babák. Nem szeretem a „kötődő nevelés” szót, inkább a „válaszkész

nevelés” a jó kifejezés. Ha a gyerek sír, és reagálunk rá, megoldjuk a problémáját, biztonságban érzi magát. A bizalom pedig később is kitart. Ha azt érzi kicsiként, hogy érdemes szólnia, kamaszként is elmeséli, amikor megkínálják az első füves cigivel...

– Azon kívül, hogy sikerült babák és anyukák között kialakítani az ősbizalmat, mi változott a tíz év alatt?

– Eleinte ismerősök révén jöttek az anyukák, mert hallottak rólunk az oviban, a védőnőtől, vagy a barátnőjüktől. Két év telt el, mire az első olyan anyuka átlépte a küszöbünket, aki egy hirdetés kapcsán szerzett tudomást rólunk. Én közben hordozási tanácsadó képesítést szereztem. Akkoriban egyféle kendő létezett, ám napjainkban szinte áradnak a különböző gyártók különféle termékei. Persze nem mindenkinek felel meg akármelyik. Mi pontosan azért vagyunk, hogy többet is kipróbálhassanak az anyukák, mielőtt tízezreket rááldoznak egy

eszközre, ami lehet, nem is kényelmes nekik. Tíz éve háromféle kendőt tudtunk bemutatni, jelenleg harminc fajta próbálható ki. Vannak olcsóbbak, amelyek ugyanolyan jók a célra, mint a méregdrágák.

– Az utcán nézegeti szakmai szemmel, hogy vannak felkötve a babák?

– Eleinte oda-oda mentem megkérdezni, hogy kényelmes-e nekik így, ám ebből kinőttem...

– A hordozáson kívül miben tud segíteni a „hurciklub”?

– Legutóbb egy anyuka felhívott, és telefonon beszéltünk egy órát. Elmondta, hogy mekkora segítség volt neki, hogy azt érezte, nincs egyedül. Az apukák későn érnek haza, sok családban nincsenek nagyszülők a közelben, nem csoda, ha az anyukák dep­resszív hangulatba kerülnek. Gyakran nyújtok gyerekágyas segítséget is, ami nem csak a babahordozásra és a szoptatásra terjed ki. Ha az kell az anyukának, hogy két hét után végre nyugodtan hajat tudjon mosni, addig megfogom a babát, lefoglalom a testvérkét, vagy éppen kiteregetek, csak érezze az anyuka, hogy nincs egyedül. Hollandiában ez már létező módszer, nálunk még csak most kezd elterjedni.

– Idén tízéves a klub. Tart még a lendület?

– Minden hónap első csütörtökén dél­előtt az Agórában várjuk az anyukákat és a babákat. Korábban mindig részt vettünk a születés hete, szoptatás világnapja rendezvényeken, ám most már sok volna. Szerencsére mindig akadnak lelkes anyukák, akik segítenek, hogy a klub továbbra is működjön. Akik pedig időközben kinőnek a hordozásból, helyettük mindig érkeznek újak. Bár már én sem hordozom a gyermekeimet, maradtam, mert így továbbra is azt csinálhatom, amit szeretek, és mindezt úgy, hogy babák közelében vagyok.