Vírus után, szabadon: somogyi sikerek az orfűi akadályversenyen

A verseny közelsége számos somogyi sportolót vonzott az eseményre. A speciális akadályverseny két napos volt, nehéz terepen több mint harminc akadályt kellett leküzdeniük a versenyzőknek. Szombaton a hosszabb Beast versenyt tartották meg. Itt 21 kilométeren futva kellett akadályról akadályra továbbjutnia a versenyzőknek. Az idő kegyes volt a versenyhez, szikrázó napsütésben küzdhettek az atléták. A megszokottnál jóval több biztonsági intézkedést is bevezettek a szervezők a különleges verseny biztonságosabbá tétele érdekében. A fesztivál terület zárt volt, ezen az eseményen a látogatók most nem csodálhatták hozzátartozóik, barátaik küzdelmét. De számos fertőtlenítő pontot is felállítottak rajtnál, célnál, az ivópontokon és az akadályoknál is. Az ilyen típusú versenyeken megszokott rajtoltatást is megváltoztatták a versenyzők biztonsága érdekében. Öt percenként ötven ember vághatott neki a Mecseknek, így osztva el jobban a mezőnyt a pályán.

Az elitek, vagyis a legjobbak futamai után a korosztályos versenyzők következtek, majd az open kategória versenyzői indultak el a távon. A szervezők számoltak a nagy meleggel, így a pálya jórészt a közeli erdőkön vezetett végig, sőt kétszer kellett a versenyzőknek a tavon is átkelni. A nagy meleg még is próba elé állította az indulókat. A számos felhevült akadály bizony szaggatta a bőrt a kezekről…

Vasárnap egy rövidebb, Sprint távon indulhattak a sportolók, ami 6,5 kilométert, és valamivel több mint húsz akadályt jelentett. Mindkét napon rendeztek gyermekfutamokat is, itt annyi volt a szigorítás, hogy mindössze egy szülő kísérhette a gyerekeket, a pályán, vagy amellett.

Nevelős László kaposvári futó, akadályfutó mindkét versenyszámban elindult, és szép eredményeket ért el.

–A szombati Beast verseny 21 kilométerén az open kategóriában indultam több somogyi társammal együtt – kezdte beszámolóját Nevelős László. – Egy nagyon nehéz, de technikás pályát küzdhettünk végig. A melegtől felhevült akadályok nagyon megtépték a tenyeremen a bőrt, de így is teljesíteni tudtam az akadályok majd mindegyikét. Elfáradtam, de rendes regenerálódásra nem volt időm, mivel vasárnap age groupban, vagyis a korosztályos versenyben vettem részt a rövidebb Sprint távon. Itt már azért éreztem, hogy a sebekkel teli kezem akadályt jelent néhol. De így is sikerült kilencedikként beérnem, ami egy jó kezdés szerintem. A szervezők egy nagyon technikás és nehéz pályát építettek nekünk, mely csodálatos tájakon vezetett keresztül. Most egy kis pihenés következik, és augusztusban Lengyelországban folytatódik számomra versenyszezon.

A versenyt a nehéz erőpróbák jellemezték. Az igazán kitartóak elindulhattak a HH12 elnevezésű eseményen is. Ez szombat délután öt órától tizenkét órán át, vagyis vasárnap hajnali ötig tartott. Itt a legelszántabbak kis csoportja az instruktorok folyamatos utasításait kellett végrehajtsák késlekedés nélkül. Az ilyen típusú megmérettetések nagyon fárasztóak, a kaposvári Jeszek Roland mégis úgy gondolta, hogy nekivág.

– A Spartan egyéb távjait már teljesítettem – kezdte Jeszek Roland. – Így most új kihívást kerestem. Ez egy nagyon nehéz és embert próbáló erőpróba volt, de a kaposvári Thor Gymben olyan alapos erőnléti felkészülésen vettem részt, hogy egy pillanatig nem gondoltam arra, hogy feladom. Pedig nagyon nehéz feladatokat is kaptunk. Számomra talán az volt a legnehezebb, mikor tizenöt kilónyi homokkal töltött sörösdobozt kellett a kezünkre, lábunkra kötni, illetve a zsákunkba cipelni, majd ezzel különböző állatjárásokat végezni a vaksötét erdőben másfél órán keresztül. De sikerül, így most már bátran ajánlom mindenkinek, aki extrém kihívásra vágyik.

Az év elsőnek szánt veszprémi Spartan versenyét a veszélyhelyzet miatt törölték, ám a közeljövőben a mostani hétvége sikerén is felbuzdulva tervezik mégis megrendezni a következő hónapok során.

Túlélni mentünk, az végül is sikerült

E sorok szerzője is részt vett a múlt szombati Spartan Beast Open futamán. A koronavírus járvány nem csak a versenyek megrendezését tették kétségessé, hanem a felkészülés folyamatosságában és erősségében is renyhülés állt be. Ez praktikusan annyit jelent, hogy a home officeban nem feszültem bele túlságosan az edzésekbe, legalábbis ami a futóedzést illeti.

Így aztán amikor kiderült, Európában elsőként ezt a versenyt mégis megrendezik Orfűn, a kezdeti sokkot, kapkodás követte. De fél évet nem lehet egy hónap alatt bepótolni, ez az elején is világos volt…

A verseny reggelén (látszólagosan) felkészülve érkeztünk a fesztiválterületre, ahol rögtön lepattantunk a beengedő önkéntesen, mivel izgalmunkban túl korán érkeztünk. Mindegy rövid környezetvizsgálat, regisztráció. Másodszorra bejutottunk, kézfertőtlenítés, hőmérsékletmérés. Hiába védekezni kell…

Fura volt, hogy nem lógunk egymás szájába a rajtnál, de nekem bejött, élhető indulási feltételeket eredményezett. Vagy csak antiszociális vagyok?

A rajtot rögtön az erdőben kezdtük, ezért nem lehetek azóta sem elég hálás, mert 11 óra fele már 30 fok volt a hőmérséklet a napon… Egy kilométer után jött az első emelkedő, amit tényleg nehéz volt megmászni, bevallom néha megálltunk fújni egyet. Palánkon, gerendán átlendültünk hamar, az egyensúlyi feladatról estünk csak le ugyanilyen hamar… burpeee, tovább.

A majomlétra nagyon csúszott, de ezzel együtt sem volt világos, hogy tudtam olyan bénán a hátamra esni a harmadik fok után. Bünti, tovább.

A negatív fal most valamiért nagyon ment, csak úgy repültem felette. Visszakanyarodtunk kicsit a fesztiválterületre, ott a mászós akadály mindig is ment, a dárdadobás viszont nem egyszerűen sikerült, de ilyen szépen még sosem ment!

Vissza az erdőbe…

Zsákcipelés egy napsütötte dombon. De nem ám az a régi fajta zsák volt, ami rá tudott simulni a vállra, esetleg ki tudott szakadni, így segítve a gondviselés a versenyt. Nem, ezek már szabvány kerek kis csomagok voltak, egyen súlyban, sehova nem illeszkedően. Egy fa volt az útvonalon, ott kicsit megálltunk fújni egyet, aztán usgyi vele tovább.

A szögesdrót alatt dombon felfele mászás inkább kedves gesztus volt a szervezőktől, semmint nehéz. Azért egy nyeszett kis ágacska beleállt a könyökömbe, az furán nézett ki, de miután kihúztuk, minden ment tovább. Mi is…

A kilátónál több akadály egymás után. Az egységesítésnek hála a zsákhúzás könnyű, a kőgolyó cipelése sem volt most nehéz, hála a döntésnek, hogy féltávnál nem kell letenni. A Z fal az eddigi legjobb volt. Nem kopott, középen lyukas, így egyszerűbb volt leküzdeni. Itt víznek nyoma nem volt, így a homokzsák húzás sem fogott ki rajtunk.

Nem sokkal később szinte üdítő volt az erdőből kiérve egy térdig érő csatornába csapatni, még ha olykor furcsa szagokat is árasztott. A negatív mászófal ilyen könnyen még talán sosem ment nekem, így volt idő arra is, hogy másoknak próbáljunk segíteni. Na azért abba beletört a bicskánk…

A strand vize tökéletes volt, még sosem éreztem verseny alatt hogy nem akarom elhagyni a vizet de villám gyorsan… most viszont szinte fájt kimenni a melegre, még akkor is ha ruhában fürödtem.

Memória… YK79HX. Igen, azóta sem felejtettem el, nem tudom mikor fogom, de látszik, ez ment.

Nem úgy mint a szalagon egyensúlyozás, ami szégyenletesen sikerült. De legalább nem törtem össze magam.

Az erdei tanösvényen futni nagy ötlet volt, csodaszép!

Új akadály következett vízszintesen forgó mászós akadály. A majomlétra kudarcán felszívtam magam, tudtam ezt el nem engedem történjék bármi. Sikerült is, büszkeség.

Twister. Hosszanti forgós mászóka. Volt, hogy már ment, olyan is hogy nem. Ezért óvatosan kezdtem bele. De hiába, a fémrész forró volt, letépte a tenyeremről a bőrt, ráadásul a lábujjaim (igen én sem értem miért azok) begörcsöltek. Hullottam mint az őszi falevél…

Mászófalak, drótkötél az erdőben sima ügy volt, még vérző kézzel is, csakúgy mint a láncos kőgolyó cipelés.

Ferde mászófal, ilyen meredek még talán sosem volt. Esélyem nem volt, hogy megcsináljam. Volt már hogy ment, de most már rápróbálásnál kiderült, ebből nem lesz jedi.

A lajhármászás, ami szintén egy új akadály, egy napsütötte dombocskára került. A feladatot hamar megértettem, és neki is álltam. Ez hiba volt. Mert az igaz, hogy sérülés nélkül végigcsináltam, de csak a végén vettem észre, hogy nem minden kötélen ugyanott vannak a csengők. És naná, hogy én a legmesszebb lévő csengős kötelet választottam. Ha eszem nincs, hát erőm legyen, tovább…

A következő mászós teljesen bukó, talán itt voltam mélyponton. A csatorna és a tó felfrissített, a partra tett mászófal szinte jól esett. Ezért nem kenődtem el, mikor a kötélmászás sem sikerült. Meg azért, mert sosem szokott…

Amikor már azt gondolná az ember, hogy lassan vége, újra be az erdőbe, és újra meredek emelkedő. Akkor lelombozó volt, de most már örülök, hogy így volt. Aztán az erdőből kiérve, még egy karikás mászóka várt (nem ment persze) és egy cargo-hálós mászóka, és beértünk!

Nehéz technikás, csodás tájakon végigfutó verseny volt Orfűn! Sok versenyen voltam már (ez azért viszonylagos – mondjuk tizen), de az önkéntesek most voltak a legrendesebbek. Tudták, hogy mindenki önmagát győzi le, főleg openben, így jobbára ösztönöztek, nem büntettek (olyan szigorúan). Most pihi, aztán felkészülök a tervezett veszprémi versenyemre is. Vagy legalább arra már…