Megtanította a gazdaság: bennünk él a szabadság

2006 és 2008. Két olyan év a Bellai család életében, amelyre szomorúan emlékeznek vissza a nagyszülők halála miatt. Ez idő tájt lettek tulajdonosai az egykori parasztház helyén álló, kalákában épült háznak, amelynek kapujában várt bennünket a jelenlegi háziasszony.

– A házat mutatom meg legutoljára, előbb a többit kell megnézni – invitált Bellai Veronika, hogy kövessük a színes virágkavalkád mellett a gondozott, zöld gyeppel borított udvaron. – Ez az ablak maradt mindössze a régi parasztházból – mutatott egy régi szabású, a kisházba beépített nyílászáróra, majd a szabadtéri kemencéhez vezetett bennünket. – Nemrég készült el. Már felfűtöttük, de most jön el igazán az ideje, mert nyáron nem akaródzott a hőségben begyújtani.

Szemben az apai nagyanyjától örökölt sparhelt szemez az újdonsült kemencével.

– Ez itt már nem úgy fest, mint egykor – tessékelt be az alacsony plafonos kamrába, ahol régi szekrényeken sorakoztak az ínycsiklandó befőttek, lekvárok és egyéb finomságok, amelyeket a birtok adta ajándékokból tettek el télire. – Az a típus vagyok, aki szeret mindent hasznosítani, mint ezeket a régi szekrényeket is. A falusi gazdaságban mindennek megvan a helye, itt nem termelődhet szemét.

Az istállóba lépve két barna szempár érdeklődött irántunk. A kis növésű Tofi és a Bájos névre hallgató kisbéri furioso félvér méregettek bennünket.

– Bájost egy éve vettük, háromszáz kilóval volt könnyebb a jelenlegi súlyánál. Gyakorlatilag pénzt adtam egy félholt lóért – mesélte Veronika. – Gyógyfüvekkel, szabályos étrenddel hoztuk rendbe, most a hatszáz kilójával maga a négy lábon álló tömény szeretet.

A lovak gondozását elsősorban Emma lánya látja el.

Az istálló melletti pajta is takaros rendben állt. Az épület téglái még az eredetiek, ám az oldalát új deszkákra cserélték. – A padláson még az a széna van, amit az öregapám vitt föl oda. Nem véletlenül került az oda. Kiválóan hőszigetel, pont az istálló fölött. A biztonság kedvéért kifertőtleníttettem, de még egy egér sem volt benne – mondta az asszony, miközben tovább sétáltunk a birtokon. Egy takaros tyúk­udvaron nyolcvan tojótyúk éldegél. Az udvar két oldalán, a szomszédos telkeket is Veronika hasznosítja. Az egyik szomszédét legelőként béreli, a másikét pedig veteményesként műveli. Másfél hektár így a terület, amely rendelkezésre áll.

– Erzsi nénivel megosztjuk a szántási díjat – nyitotta ki a veteményes kapuját háziasszonyunk. A kert késő nyári énjét mutatta. – A krumplit nagyon korán ki kellett venni az idén, pedig ez szeptember vége előtt nem volt jellemző. A hagymával pedig az a gond, hogy nem tudott a külső burka megkeményedni, mert állandó nedvesség érte. – Az idei időjárás nem kedvezett a veteménynek, mégis elégedett, sikerélménynek élte meg a kertet. Legbüszkébb a cukkinitermésre, de húszféle egyéb konyhakertzöldség: paradicsom, ötféle paprika, répa, zeller, paszternák, kukorica, uborka és sütőtök, és még sorolni lehet, mennyi minden terem a veteményesben. A különféle gyümölcsfákról is mosolyog a termés.

– Egyedül nem bírnám. Két falubéli asszony segít a birtokon, amire nem úgy tekintek, hogy csak az enyém: ez egyfajta misszió is. Misszió, amely munkát ad falubelieknek, és ellátja élelmiszerrel a családom. Liszt, só, cukor, olaj. Mindössze ennyi, amit a boltban kell megvásárolnunk – avatott be a mindennapi kiadásaikba. Közben egy darab házi sajtot tett elénk, amelyet szintén ő készített. – Nincsenek ipari méretű terveim. Azt szeretném, hogy el tudjam látni a családot, bírjam úgy, hogy egészséges maradjak. Szerencsére a napi tíz talicska ganyéhordástól olyan kondim van, mint még soha – mesélte már a lugas alatt. – Apuval is gyakran üldögéltünk itt, és sokat beszélgettünk. Neki köszönhetem, hogy beszippantott ez az egész. Amikor nagy változás történt az életemben, ő hívott, hogy csináljuk együtt. Amíg élt, mindent úgy tettünk, ahogy tőle láttam. Tavaly kicsit kétségbeestem, amikor elment. Most már merek változtatni is bizonyos szokásokon, hiszen ő maga mondta mindig, hogy „a szabadság nem kívül, hanem bennünk van!”– mesélte háziasszonyunk, aki minden nap ingázik Kaposvár és a birtok között. Délelőtt dolgozik, és édesanyja gondját is ő viseli, esténként jólesik nekik egy kis beszélgetés. A két időpont között, a délután csakis a birtoké. Gyermekei azonban gyakran töltik Zselickisfaludon az éjszakát.

– A korosztályunk sok tekintetben hunyó, lusták vagyunk megtermelni, amire szükségünk van! Fizikai, lelki odafigyelésre lenne szükség minden téren. Sok pénzt költünk felesleges dolgokra. Pedig a lehetőség mindenkinek adott: a somogyi jó termőföld.

Tapasztalata szerint hiába ilyen gazdag Zselickisfalud, csupán néhány háznál folytatnak valamiféle gazdálkodást.

Házi erdőgazdálkodástól az otthoni sajtkészítésig

Bellai Veronika édesapjával égerfákat ültetett tíz évvel ezelőtt a birtok végébe. A telepített erdő a telek legmélyebb pontjára került, ahol a mocsarasodást igyekeztek orvosolni a nagy vízigényű fák telepítésével. Jelenleg már tüzelőt biztosít a terület. – Az egész birtokot „becsövezték”. Az esővíz a ciszternába folyik, ahonnan könnyen hasznosítható. Az öreg kutunk is kiváló vízhozamú. A birtok erdős része a szilvásszentmártoni tó vízszintje alatt, talajvízszinten van – mutatta a távolban jól látszó tavat vendéglátónk.

– A tavaszi karantén alatt annyi szabadidőm lett, mint még soha – mondta Bellai Veronika. – A munkámban befagyott az információáramlás, így csak azzal kellett foglalkozni, ami elő volt készítve – tette hozzá. Elmesélte, hogyan lettek apró magokból palánták, majd a növények milyen terméseket hoztak. Bellai Veronika ma már úgy van, hogy a fölösleget elajándékozza vagy eladja. Tehenet csupán azért nem tart, mert az férfi munkaerőt igényelne, és ennek hiánya miatt inkább megveszi a házi tejet, amiből sajtot, túrót és egyéb finomságokat készít.