Őriznék még a betlehemi titkot a somogyi falvakban

Néhány hagyományőrző somogyi településen manapság is lehet találkozni kántáló, regölő, vagy éppen betlehemező fiatalokkal. Prikler Szilvia, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szennai Skanzen néprajzos muzeológusa elmondta, a Dunántúlon, így Somogyban is a betlehemezés volt a leg­gyakoribb szokás. – Színes ostyákat is vittek házhoz a gyerekek – mondta Prikler Szilvia. – Ez a szokás főként a Felvidéken volt jellemző, de Somogyban például Nemesviden is nagy hagyománya volt. A kántortanító felesége sütötte meg az ostyákat, a diákok elvitték a családoknak, cserébe pedig mézet, lisztet, almát és diót kaptak. Az élelmiszerek azonban nem a gyerekeket, hanem a tanítót illették meg, hiszen ez hozzátartozott a jövedelméhez.

– A szenteste meghatározott forgatókönyv szerint zajlott – folytatta a muzeológus. – December 24-ét karácsony vigíliájának is nevezték. Ennek a napnak a központja a karácsonyi asztal volt. Különleges abrosszal terítették le az asztalt, amit csak ekkor használtak, bár olykor vetésnél és sütésnél is szerepe volt. Az asztal alá szénát, sok helyen magvakat szórtak, és az is előfordult, hogy bizonyos szerszámok is odakerültek azért, hogy minden megszentelődjön.

Szenteste egész kenyeret tettek az asztalra, a jobb módúak pedig kalácsot. Ez szimbolizálta az egész családot. Alma is volt az asztalon, ebből a családfő egyet annyi szeletre vágott, ahány tagú volt a család. Ennek az volt a jelentősége, hogy bármerre is szóródjanak szét, akkor is egy egészet alkotnak. A szenteste még böjti napnak számított, ezért húst nem ettek. Hüvelyesekből készült levest azonban fogyasztottak, de mákos gubát és túrós lepényt is ettek ilyenkor. Prikler Szilvia elmondta, ami az asztalon volt, az megszentelődött, ezért a kenyérmorzsát is összegyűjtötték és odaadták az állatoknak. Ha pedig valaki megbetegedett, akkor ezzel etették.

Praktikák

Ahhoz, hogy sokáig maradjon zöld a karácsonyfa, s ne hullassa túl hamar a tűlevelét, számos praktikát vetettek be régen és napjainkban is. – Minél később vágják ki, annál tovább lesz zöld és tartja meg tűleveleit a fenyőfa – mondta el Tóth István növényvédelmi szakmérnök. Hozzátette: a legjobban a gyökeres fenyők bírják, de ha a fajtákat nézzük, akkor a nordmann hullatja legkésőbb a tűleveleit. – Mielőtt bevisszük a fát, érdemes vízbe állítani pár napra – jegyezte meg a növényvédelmi szakember. – Ne túl melegbe tegyük, mert a száraz, 24-25 Celsius-fokos levegő nem tesz jót neki.

Paprika- és kukoricafüzér lógott régen a karácsonyfán

Faluhelyen szalmából, pattogatott kukoricából, piros rongyokból készítettek füzért a karácsonyfára. Dióval és almával is díszítették, de gyertya nem került a fára, csak az ünnepi asztalra. – Szárított pirospaprika-füzért is tettek az ágakra, hagyma pedig a fa alá került azért, hogy megrontsák vele az ördög hatalmát – mondta Farkas Gergely, a Szennai Skanzen múzeumpedagógusa. – A mézeskalácsokat ajándékba adták, minden ünnepkörhöz kapcsolódva készítettek különböző mintájút. Az első világháború idején kezdett elterjedni a szaloncukor a falvakban is. Sok háznál maguk készítették a sparhelten, és színes papírba csomagolva rakták fel a fenyő ágaira. A karácsonyfát korábban is vízkereszt napján bontották le.

Gyorsan terjedt

A megmaradt feljegyzések szerint a 19. század második felében honosodott meg hazánkban a karácsonyfa állítása. Korábban fenyőágakat lógattak le a gerendákról az ünnepi asztal fölé. – A polgárosodás következtében jelentek meg a karácsonyfák hazánkban, s az új szokás a városokban viszonylag gyorsan elterjedt – mondta el Farkas Gergely múzeumpedagógus.