Szárnyalni hívja az égbolt, idelent marasztalja a föld

– A király beszéde, Tanulmány a nőkről, Kartonpapa – néhány darab a közelmúltból, vagy a Csárdáskirálynő bonvivánszerepe, amire régóta várunk. Négy különböző karakter; ez azt mutatja, bőven mérte az Isten a tehetséget...

– Úgy tartják, egy színész minden nap veszít a tehetségéből, amikor nem játszik. Remélem, a tavaszi és a mostani kényszerű leállás csak minimálisan koptatja az öröklött, kapott, vagy már megszerzett tudást. Mindig azokat a színészeket kedveltem, akik teljesen más karakterekben is hitelesek, természetesek tudtak maradni. A legnagyobb dicséretet egy hölgytől kaptam, aki szembejött az utcán, és azt mondta, úgy szereti, amit csinálok a színpadon, mert minden alakításom más.

– Volt-e, van-e művész a családjában?

– Anyai nagymamám egyik nagynénje, Klárné Angyal Ilka a pesti Nemzeti Színház és a Népszínház művésze volt. Együtt játszott Blaha Lujzával, színműveket írt, melyeket be is mutattak, nagyszerű komika volt. Kiderült az is, családom anyai ága rokonságban van Berzsenyi Dániel leszármazottaival. A következő művész bársonyos lelkű és hangú leányom lesz...

– Nem végzett színművészetit, csakúgy, mint Lukáts Andor, Pogány Judit, Jordán Tamás, mégis a legkiválóbb színészek egyike. Neve ismert többek között az egri és a kecskeméti színházban is, meg az Operett Színházban és még számos teátrumban. Miért szerződött Kaposvárra?

– Szerencsés vagyok, hogy ennyi helyen játszhattam, akár vendégként, akár tagként. Általában 4-5 évenként mehetnékem volt. Szükségem van az új kihívásokra, élményekre. Egyetem helyett a színpadon szereztem meg jelenlegi tudásom; rendezőktől és tapasztalt kollégáktól. Úgy gondoltam, minél több helyen járok, annál több tudást szerezhetek. Eléggé maximalista vagyok, ezzel együtt kritikus is. Elsősorban önmagammal, de a környezetemmel szemben is. Ha valahol nem éreztem jól magam, továbbálltam.

– Schwajda György, a kaposvári teátrum néhai igazgatója azt vallotta, a színháznak templomnak kell lennie. Az-e a kaposvári színház?

– Ha mi Thália papjai és papnői vagyunk, akkor templomnak kell lennie, és hát tornya is van, rögtön kettő. Bár a harang az hiányzik. Ha olyan előadásokat hozunk létre, amelyek után nézőink áhítattal, elmélkedve, megrendülten, vagy egyszerűen csak boldogan távoznak, akkor arra az estére templommá váltunk. Ha valami pluszt adtunk, akkor jól prédikáltunk és esély van rá, hogy a hívek máskor is eljönnek.

– Nemcsak prózai, hanem a zenés darabokban nyújtott teljesítményére is felfigyelt a publikum. Pilátust is énekelte a Jézus Krisztus Szupersztárban…

– A pályám elején, Egerben főleg zenés darabokban aknázták ki a hangomat. Akkoriban ez kapott ajándék volt, amiért nem dolgoztam meg, csak próbáltam vele élni. Aztán egyre nagyobb igény formálódott bennem a valódi tudásra. Sok tanárnál jártam, mert szerettem volna magas színvonalon elsajátítani az énektechnikát. Sajnos 28 év alatt sem sikerült azt a szintet elérnem, amivel elégedett lennék. De hát mit csináljak, ha nekem Giuseppe Di Stefano, Pavarotti, Beniamino Gigli és a többiek tetszenek? Vagy úgy, vagy sehogy. Tudom, hogy erre születni kell, én meg úgy néz ki, másra születtem.

– Nagy természetjáró, nemrég rendbe tették a Karácsony Tamás által is oly kedvelt tanösvényt. Mit kínál ég és föld?

– A természet arra tanít: örüljünk az apró csodáknak. Egy elsuhanó szarvasbika, egy felröppenő ökörszem, jégmadár, rétisas, egy virágzó kikerics sok szépséget ad. Most, a pandémia idején több időm jut a természetjárásra. Az ég szárnyalásra késztet, a föld a két lábon állásra. Mindkettő fontos. Régi vágyam valósult meg, hogy tanyán élhetek, s a geochaching nevű játék élményét azzal hálálom meg, hogy én is gondozója lettem pár ládának. A szennai örökségi tanösvényt is azért újítottam fel Berecz András és a fiam segítségével, mert az ottani geoládát örökbe fogadtam. Igaz csak a ládát szokás rendben tartani, de – gondoltam – akkor már a tanösvény is legyen rendben...

– Mit tapasztal, a mai fiatal színészekben van-e alázat?

– Ez egyénfüggő. Rólam is jó pár rendező és igazgató gondolhatta azt, hogy nincs bennem alázat. Pedig csak nem bírom az igazságtalanságot, és ha nem partnerként, s legfőképp nem emberként kezelnek, akkor robbanok, és kitör belőlem a tanult palóc virtus.

– Mit kíván az új esztendőre?

– Hogy mihamarabb találkozhassunk a közönséggel, és megcsendüljön az a harang, amivel templommá varázsolhatjuk egy-egy estére ezt a szép új épületet.

Nem felvételizett a színművészetire

Hüse Csaba elmondta azt is: soha nem felvételizett a színművészetire, mert „nagyon vidéki gyerek”. Nem bírta volna a tömény fővárosi életet. Kaposváron akkoriban nem folyt színészképzés. Nem szerződött fel soha Budapestre, pedig több lehetősége is lett volna. Csak vendégszereplést vállalt.

Megúszhatatlan ma a politika

– Manapság szívesen összekeverik a szervilizmust, a félelemből fakadó megalázkodást a valódi szakmai alázattal. Ugyanúgy a nagyra nőtt igazságérzetet az önteltséggel, nagyképűséggel – mondta Hüse Csaba. – Tisztában vagyok vele, hogy amióta mi színészek lejöttünk az ekhós szekérről és már nem érjük be a tojással meg a fél sonkával, onnantól számítva gyakorlatilag megúszhatatlan a politika. Lehet markáns véleményünk, úgy tartom azonban, hogy egy színész akkor se politizáljon nyilvánosan. Arra ott vannak a „fejesek”.