A zenei nevelés, és a kórusmunka szeretete élteti Kaposvár új díszpolgárát

– Pamina énekli a Varázsfuvolában Tamino hercegnek: Valót mondj, bármi lesz az ára! Ezzel az igaz mondattal próbáltam élni, tanítványaimat, lányaimat, unokáimat erre nevelni. Életem valóban a végtelen cselekvések sora. Mindig voltak és most is vannak céljaim. Elsősorban a zene megszerettetése, a közösségben éneklés és közösségben egy célért küzdeni. Átélni sok szép közös élményt, amely sok gyermeket, felnőttet segít át a mindennapok nehézségein. Pár évvel ezelőtt a kórustagjaim elkezdtek aláírást gyűjteni az önkormányzat által kiírt kitüntetési javaslathoz. Hálás vagyok a lelkes támogatóknak. Hála Istennek több példamutató, nagyszerű ember tesz ezért a városért, nem könnyű évről-évre kiválasztani a város kitüntetettjeit. Éppen ezért érzem most a rám szálló örömöt és felelősséget, meghatottságot, számomra hihetetlen elismerést, hogy a város képviselő-testülete érdemesnek tartott a díszpolgári kitüntetésre.

– Ha végigolvassuk Kaposvár díszpolgárainak nevét a városháza bejáratánál, akkor igazán nagy nevekkel találkozhatunk. Széchenyi, Kossuth, Bethlen, vagy éppen Zákányi Zsolt, Juan Gyenes és Fésűs Éva. Milyen érzés közéjük tartozni?

– Munkám során eddig is nagy tisztelettel olvastam a városháza bejáratánál a díszpolgárok nevét. Semmiképpen nem szabad magamat a nemzet nagyjaihoz mérnem, hiszen ők nemcsak Kaposvárért tettek sokat, hanem az egész nemzet felemelkedését szolgálták. A nevek között vannak egykori tanáraim, munkatársaim, olyan személyek, akiket tiszteltem, elismertem alkotó tevékenységük magas színvonalát. Megtiszteltetés és nagy felelősség számomra a díszpolgári cím.

– Egy ilyen elismerés akár egy életpályát is lezárhat, de ismerve önt, gondolom ez nem így lesz…

– Nagyszüleimtől, szüleimtől, mindig a kitartó, tisztességes munkát láttam. Bátyám elismert orvos, professzor, ma is szeretett munkájának él. Aki ilyen neveltetést kap, megtanulja szeretni az életet, elfogadni a munka örömét. Nem vagyok képes rá, hogy azt mondjam a kórusoknak, nem csinálom tovább. Ha a jó Isten adott nekem hozzá képességet, erőt, akkor hogyan vonhatnám meg a vezetést ezektől a kórusoktól. Nem tudom felvállalni a „melyiket a kilenc közül” döntést. Amíg egészségem engedi és szükség van rám, szívesen vállalom. Közben természetesen arra törekszem, hogy a vállalt, sok-sok feladatom közül egyet-egyet átadjak és segítsem az utódomat.

– Honnan van ennyi energiája?

– A családom mindig segítségemre van, nem tudom eléggé meghálálni az ő szeretetüket. Az energiát ők adják és a kórusok szeretete, amit együtt átélt nehézségek, sikerek és a mindenek feletti zene, együtt megszólaltatott harmóniák, a hálás közönség tapsai, elismerése adják.

– Bízom abban, hogy az oltással megszabadulunk ettől a középkort idéző járványtól és újra kezdhetjük az éneklést és közösségi programjainkat. A sok szabadidőmben elkezdtem ételrecepteket nézegetni, varrogattam és összerendeztem a ruháimat, de mindig azt éreztem, hogy ez valami pótcselekvés. Felhívtam egy-egy kórustagot, hogy egy kicsit beszélgessünk. Ők is sokat érdeklődtek irántam és kérdezték egymástól, hogy az Ani hogyan viseli ezt a helyzetet. Nem mertem nekik megmondani, hogy nehezen, hiszen az unokáimmal és a gyerekeimmel nem igazán találkozhattam. De mindig azt mondtam magamban, hogy ezt más is átéli, és ha ők is türelemmel viselik, akkor nekem mindenképpen erőt kell adnom a többieknek.

– Több olyan programot is szervezett, amelyekkel meg lehet szólítani a fiatalokat. Az évtizedek alatt mennyit változott a gyerekek zene iránti szeretete?

– Egyik ilyen volt az Európa Cantat Junior 1996-ban, melynek a szervezésére a világon elsőként engem kértek fel. A Kicsinyek Kórusainak Országos Fesztiválját 1986 óta két évente, a felnőtt kórusoknak az Éneklő Pannónia Kórusfesztivált szintén két évente, az Éneklő ifjúság hangversenyeket és a Bach Mindenkinek Fesztivált évente szervezem a Zenekedvelők Kórusával. Most hallgatnak a kórusok és meg kell várni, amíg újból énekelhetnek, de hiszem, hogy a gyerekek ezt nagyon várják. Nincs olyan nap, hogy a maszkon keresztül ne kérdeznék meg tőlem, Ani néni, mikor énekelünk? A gyerekeknek erre van igénye, a lehetőséget azonban nekünk kell megteremteni.

Megváltozhat az énektanárok jövőképe

A gyerekek éneklési kedve egyáltalán nem csökkent az elmúlt évtizedekben. Kerekesné Pytel Anna szerint: a zene és az éneklés öröméhez vezető lehetőségek viszont megváltoztak. Az énektanárok egy része „belefáradt” abba, hogy az iskolákban heti egy órára csökkentették a zenei órák számát, az énekkarok pedig szakkörré változtak, ezért sokan nem láttak jövőképet. Kerekesné Pytel Anna hozzátette: szerencsére a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA), Ifjúsági Bizottságának segítségével és az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) támogatásával, elindult a mindennapi éneklés program. Ennek köszönhetően az általános iskola alsó tagozatban és az ötödik osztályban bevezették a heti két énekórát. Kaposvár díszpolgárának egyik nagy álma, hogy miután véget ér a koronavírus-járvány, zenei világnapot szervezzen a kaposvári sportcsarnokban. Az arénában óvodások, iskolások és felnőttek énekelnének majd közösen. Kerekesné Pytel Anna könyvet is szeretne írni olyan ének tanárokról, akik maradandót alkottak a városban.