Hivatásuk a törődés a szentbalázsi Rózsakertben

Délelőtt az épület udvarán ugyan könyökmankóval, de jó erőben rótta a köröket a 89 éves Magyar Elemér. – Nagyon sokat köszönhetek maguknak, hiszen tudják, milyen rossz állapotban kerültem ide... – fordult a gondozókhoz.

– Akkor is szerettük, Elemér bácsi, és most is szeretjük! – jött a biztató válasz.

A 92 éves Éva néni ágyban fekve telefonon beszélt éppen egy hasonló korú barátnőjével, de a fényképezkedés hírére gyorsan a fésűjét kérte.

– Nagyon jól érzem magam itt, mert az ápolók figyelnek rám, még azt is lesik, hogy meg ne fulladjak, ha éjszaka horkolok! – mosolygott. – Sok vitamint kapok, de kell is, mert túléltem a koronavírust. Hőemelkedésem és náthám volt, köhögtem, de már jól vagyok.

Tóth Fonai Györgyné intézményvezető szerint a kollektíva örült a díjnak, mert elismerték az erőfeszítéseiket.

– Tény, hogy a beköltözéssel mi voltunk az elsők az országban, de többen követték a példánkat, sőt az ország túlsó feléről is hívtak, hogyan csináljuk, mint csináljuk – emlékezett. – Mindenképpen az volt a célunk, hogy megvédjük az időseinket. Sikerült, mert a koronavírusban egyetlen embert sem vesztettünk el. Ha őszinte akarok lenni: az első hullám nem volt olyan durva, mint a második.

Annyira elfáradtak a tavaszi több mint hetven nap karantén alatt, és a család is megsínylette a hosszú távollétet, hogy másodszor már nem vállalták a beköltözést. Próbálták megoldani, hogy csak egymással érintkezzenek, de így is elérte a fertőzés az otthont még tavaly, a tél elején. – Én is elkaptam, a főorvos asszony mondta, hogy nyomás haza, csak nehezen bírtam visszajönni, de meggyógyultam – idézte fel a karácsony előtti időszakot. – Maradt egy maroknyi ember, aki nem esett ki a fertőzés miatt, ők éjjel-nappal dolgoztak. Zömmel ugyanazok, akik az első csoportban is ott voltak, amikor hatan maradtunk bent, bár azóta bővült a csapat.

Tóth Fonai Györgyné maga is beáll fürdetni vagy pelenkázni, és két szombat éjszakára is beosztotta magát, hogy jusson pihenőnap a többieknek. Szerinte aki megmarad ezen a pályán, annál hivatás a törődés. Náluk mindenki kiveszi részét a munkából, néha még a takarítónő is karbantartóként szerel.

Nagy elismerésnek tartja a díjat, különösen annak fényében, hogy a szociális ágazatban dolgozók sok mindenből kimaradnak, miközben arról gyakran esik szó, hogy az egészségügyiek a frontvonalban vannak. A hétvégén tesztelik a szociális munkásokat, és náluk már felmérték azt is, hogy hányan tartanak igényt a védőoltásra. Sokan még kivárnak, a fertőzöttségen átesettek pedig elvileg védettek egy ideig.

Csak sok fecske csinálhat nyarat

Tóth Fonai Györgyné fontosnak tartotta megemlíteni a kolléganőit, akik többségében már az első körben is helytálltak: Habóné Szabó Szilvia főnővér, Csordás Krisztina, Segesdi Brigitta és Novák Istvánné tette a legtöbbet. A vezető összetartja a csapatot, de szerinte egy fecske nem csinál nyarat, egyedül nem ért volna el semmit, állítja. Tóth Fonai Györgyné 2003 óta dolgozik szociális területen, de volt kórházi ápolónő is, dolgozott a műveseállomáson. Családgondozóként, a gyermekjóléti szolgálatban kezdte az alapellátás keretein belül. Közben a munka és a család mellett egyetemet végzett, idősek ellátásából szakvizsgázott. Vezetőképzést is tanult, s a karanténban az online oktatás lehetőségét biztosították neki.

Ebédnél eldől

– Csak úgy működik a csapat, ha mindenki szívvel-lélekkel teszi a dolgát – vallja az intézményvezető. – Ha érkezik egy új dolgozó, nagyon gyorsan kiderül róla, hogy be tud-e állni a sorba. Minden eldől, már az első ebédnél, ugyanis mi, dolgozók közösen csak akkor ebédelünk, miután mindenkit megetettünk az otthonban.