Sokkal nehezebb kereszténynek lenni, mint vezető politikusnak

A zselickislaki idősotthonban Világos Krisztián atya óvó figyelme mellett élő főpap 1993-ban vitorlással érkezett Somogyba. Nem várta püspöki palota és piros szőnyeg, hajbókolók hada sem fogadta – ettől ma is irtózik –, és már szolgálata kezdetén érezte, hogy Isten nagy próbatétel elé állítja; ráadásul kevés embert ismert ebben az országnyi megyében. A nyugdíjba vonulásáig eltelt több mint két évtized – ami parányi idő az egyháztörténelemben – alapozással, majd építkezéssel telt. Lelki értelemben is. A sorra szépülő templomok, plébániák valamint a kiteljesedő intézményhálózat és a szaporodó közösségek mellett Beton atya arra törekedett, hogy mindenkor a legkedvezőbb lépéseket tegye az egyházi sakktáblán. Akadtak, akik jó szándékát kétségbe vonták, névtelen levelekkel bombázták – még köptek is jelenlétében –, és azt állították, hogy eltékozolja az egyházmegye vagyonát. Ahogy a spirituális érintettségben alkotó Jókai Annát, a rendszerváltó kor ikonikus alakját egy időben „zsidóbérenc ribancnak” titulálták, úgy Balás püspökre meg rásütötték a „vörös püspök” bélyeget. E „billogon” túl nehezen viselte az igazságtalanságot, a támadást. Ilyenkor egy kicsit belehalt a rágalmazásokba; az ima mellett kellett néhány nap s félmaréknyi gyógyszer, hogy új erőre kapjon.

Püspöksége kezdetén is missziós területnek tartotta Somogyot, és ma sem vélekedik másképp. Szerencsére a jó ügyért egyre több társat vonzott maga mellé; egyháziak és világiak közül egyaránt, bár a csalódottság is nyomot hagyott a lelkében. Az éleslátásáról és bölcsességéről híres „kapitány” olykor viharos ellenszélben, pusztító erejű hullámok dobálása közepette, intrikák kereszttüzében szorította a kormánykereket, de így sem tévesztette szem elől az útirányt: Isten országát. A hajó utasait folyamatosan megajándékozta intellektusával, érzékenységével, tüzes tanításaival, könyveivel, kritikai észrevételeivel, és nem hagyta, hogy szent és profán kettéváljon. Az őszinte szó mellett a humornak, a derűnek, a játékosságnak is teret engedett, azt nyomatékosítva, a kegyelem érintését, az égi üzeneteket könnyebben érzékeljük, ha megtanulunk visszamosolyogni Istenre.

Jómagam közvetlen környezetében lehettem tanúja annak, mi dúl a lelkében, minek örül, melyik papja tévedt el, hol nem maradt bárányszagú a pásztor. Közéleti szerepvállalásaival – vagy éppen egy-egy felkérés visszautasításával – folyamatosan üzent híveknek, politikusoknak, hívő politikusoknak. Légyen szó út menti kereszt, felújított templom, kápolna szenteléséről, oktatási, szociális vagy egészségügyi intézmény megáldásáról, Fekete István göllei újratemetéséről, ünnepi közgyűlésen való megnyilatkozásról, bérmálások előtti szülői „felkészítőkről”, nyilvános filmvetítésről, könyvbemutatókról, kerekasztal-beszélgetésekről, s még mi mindenről…

Magam is tanúja lehettem a balatonboglári egyházi üdülőben, miként tanította kispapjait, és adott szellemi-lelki fogódzót számukra. Magyartanár feleségem révén pedig arról értesültem, egy-egy rendhagyó főpásztori osztályfőnöki órán mily nagy kedvvel telepedett le a katolikus iskola felsős diákjainak gyűrűjében, hiszen kamasznyelven is kiválóan értett. A bizalommal hozzá fordulóknak bizalommal felelt, mint ahogy a rendszeres gyónókban, friss megtérőkben is éltette a reményt, és azért imádkozott a fiatalokért, hogy el ne rontsák a tavaszt. Említhetném a pap- és diakónus-szenteléseket, zarándoklatokat, lelkigyakorlatokat – Csaba királyfi földjén is akár –, a hozzá kötődő polgári körös eseményeket, a parlamenti drogmegelőzési konferencián való előadását, a migránsáradat kapcsán tett kijelentéseit, írásait folyóiratokban, heti- vagy napilapokban, tenyérnyi kötetekbe rostált életbölcsességeit, rádiós- és televíziós riportjait.

Életem kiemelkedő lelki élménye marad a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége kaposvári csoportja szervezésében a katolikus gimnáziumban tartott Minden politika, de a politika nem minden című beszélgetés 2005 adventjén Orbán Viktorral és Balog Zoltánnal. A főpásztor már a rendezvény elején megjegyezte, nehezebb kereszténynek lenni, mint politikusnak. A kampánybeszédek orgiájában mindenről szó van, csak Istenről és a Lélekről feledkezik meg mindenki. Varga Ágota A tartótiszt című filmjének díszbemutatója is hasonló élmény az Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahol a vetítésbe bele-beletapsolt a közönség Balás püspök filmbéli megnyilatkozásakor. A magas rangú állambiztonsági rendőrtisztnek ugyanis elegánsan tudtára adja, hogy a róla szóló jelentések színvonala meglehetősen alacsony – ő maga sokkal jobbakat tudott volna írni –, és minden alázatát és nyugalmát latba vetve azzal is szembesíti a tartótisztet, amit hosszú éveken át végeztek, az szégyenteljes, nemzetgyilkos stratégia volt.

A számos kitüntetéssel – köztük a Somogyért és a Kaposvár díszpolgára kitüntető cím, a Hit Pajzsa-díj, a Mindszenty-emlékérem – elismert főpásztor útmutatására érdemes ma is figyelni, s imádkozni azért, hogy tovább teljesedjen az életmű.

Túl a politikán – Történetek, gondolatok Betonba öntve

Balás Béla 80. születésnapjára a Szent István Társulat kiadásában jelenik meg Túl a politikán – Történetek, gondolatok Betonba öntve címmel az emeritus püspök sokadik kötete.

A bizalom zarándokútjáról, Taizé jellé vált perjeléről éppúgy olvashatunk, mint arról, hogy az etika anyanyelve a természet. Humoros írás eleveníti fel Mádl Ferenc egykori köztársasági elnök kaposvári látogatását: az elnök úr kutyája című tárcából kiderül, a biztonságiak – mivel nem ismerték a házigazdát, s a kutya már körbeszaglászta a püspökséget – nem akarták beengedni székhelyére a főpásztort.

Balás Bélát nyolcvanadik születésnapján köszöntötte Szita Károly a közösségi hálón. A városvezető úgy fogalmazott: hálával tartozunk neki.