Nem építhetnek szállodákat a borospincékre

A Tihanyi-félsziget és természeti környezete már 1993 óta szerepel a tíz tagból álló magyar világörökségi várományos listán, 2003-ban csatlakozott hozzá a Tapolcai-medence a tanúhegyekkel, valamint a Hévízi-tó, 2008-ban a Káli-medence és Balatonfüred reformkori városrésze, végül 2015-ben a keszthelyi Festetics-kastély és parkja. A siker esélyét erősítheti, hogy 2023-ban Veszprém lesz Európa kulturális fővárosa, és a programsorozathoz csatlakoztak a tó északi parti települései is. Vagyis elmondható és rögtön be is látható, hogy a kulturális főváros természeti és szellemi környezetét a Balaton-felvidék adja. Soha nem látott lehetőség nyílik meg arra, hogy Veszprém és a Balaton régió megmutathassa kiemelkedő természeti és kulturális értékeit Európa és a világ számára, foglalta össze az évtizedes munka lényegét Sándor Péter, a Balaton Világörökségéért Alapítvány kurátora.

Az alapítvány munkatársai társadalmi munkában dolgoznak az ügyért. Több egyeztetésen túl vannak már a kulturális főváros kormánybiztosával, Navracsics Tiborral is, jó munkaviszonyt alakítottak ki a tó körüli települések polgármesteréiből álló Balatoni Fejlesztési Tanáccsal.

– A kultúrtáj a legösszetettebb kategória – magyarázta Sándor Péter –, ezért a világörökség-pályázathoz nagyon sok szakterület együttes munkájára van szükség, a műemlékvédelemtől a természetvédelmen, geológián, néprajzon át a kultúrantropológiáig. Ez a régió nem érintetlen, így kizárólag természeti kategóriában a sikeres pályázatnak nincs esélye. Az tehát a feladat, hogy megtaláljuk azt a közös pontot, amelyre ennek a területnek az értékeit fel lehet fűzni.

Magyarország utolsó sikeres jelölése 2002-ben volt, ekkor került fel a Tokaji borvidék az UNESCO világörökség listájára. Jelenleg nyolc világörökség-helyszínünk van, ezek mellé kellene most felemelni a Balaton-felvidéki Kultúrtájat. A címmel nem kizárólag a dicsőség érkezik meg, hanem a turisták is, ami fellendítheti a régió gazdaságát. Egyre több a világörökség-turista, akinek drága az ideje, ezért csak az útikönyvekben található látnivalókra kíváncsi. Viszont sok a pénze, tehát a világörökségi helyszínen a rövid idő alatt is sokat költ. A megnövekedett vendégszámnak nem minden helyi örül. S például építésügyi korlátozásokkal is járhat.

A korlátozásokhoz azonban a világörökségi vidékeken élők már hozzászoktak, mivel olyan régiókról, településekről van szó, ahol a szigorúbb természet- vagy örökségvédelmi előírások a világörökségi státusz nélkül is érvényben vannak.

A legnagyobb fejtörést az okozza, hangsúlyozta Sándor Péter, hogyan lehet úgy megtartani az elismert egyetemes értéket, hogy közben ne álljon meg a fejlődés sem.

A Balaton-felvidék geológiai alakzatai – a Tapolcai-medence tanúhegyei, a Hévízi-tó, a tihanyi vulkanikus gejzírkúpok vagy a Belső-tó – vulkanikus működés utóhatása nyomán keletkeztek, erre épült rá a szőlő- és fürdőkultúra. A legnagyobb kockázat, hogy a döntéshozókra nagy beépítési nyomás nehezedik. Ha a kis borospincék helyére társasházak, szállodák épülnek, az nem a szerves fejlődés része, hanem antropogén terhelés. – Húsz éve jóval bizalmatlanabbak voltak a tervvel szemben a helyi polgármesterek, illetve a lakosok – mondta Sándor Péter. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park létrejötte után lassan hozzászoktak a korlátozásokhoz, megtanulták a fenntarthatóság fogalmát. Egyre többen értik meg közülük, hogy a Balaton-felvidéknek nem az a hosszú távú érdeke, hogy sűrűn lakott agglomerációvá váljon. – Ez nem rövidtávfutás – mondta Sándor Péter. – Az a kérdés, hogy a tendenciák és kockázatok mentén meg lehet-e találni azokat az egyetemes értékeket, amelyek köré a sikeres világörökség-pályázat felépíthető. És csak akkor szabad benyújtani, ha a világörökségi címmel az itt lakók is jól járnak.

Fotók: MW